Egy olyan tanárnővel beszélgettünk tegnap, aki az iskolai szexuális nevelést szintén szívügyének érzi. Tapasztalatainkat megosztva viszonylag hamar eljutottunk odáig, hogy mennyi minden egyszerűen nem tanítható, nem elmondható a nevelés klasszikus eszközeivel. A szerelem, az érzékiség ezerféle finomsága között példának okáért ott van a tapintás, az ízlelés, a szaglás, amit igazán hatékonyan csak személyes tapasztalat útján lehet megismerni. Elképzeltünk olyan iskolai órákat, ahol nemcsak szó esik ezekről, de a gyerekek sok olyan játékot játszathatnak, amiben lehet érinteni, szagolni, ízlelni. Amiben lehetőségük van megélni, kipróbálni, kísérletezni azzal, amikor két ember között minden különösebb racionális ok nélkül elkezd vibrálni a levegő.

„Megnyalta a száját, mély lélegzetet vett, megragadta térde fölött a szoknya szegélyét és lassan, mint egy függönyt, mögötte a titkos meglepetéssel, araszonként emelni kezdte. Előbb csak úgy a combja közepéig, várt egy keveset, közben egyenesen Hanku szemébe nézett, végül kitakarta magát, a köldökéig. Semmi alsóneműt nem viselt a ruha alatt. Telt fehér combját lila erek hálózták, köldöke alatt, mint menekülő apró bogarak, anyajegyek futkostak szerteszét. A kis mohafészek mélyén, mint egy kis rózsaszín csiga, eleven húsa csillogott. A kelő kovász illata betöltötte a kunyhót a mennyezetig” – Bodor Ádám, Verhovina madarai.

Egy kis kémia – tényleg az állatvilágból érkeztünk?

Én, ha tehetem, igyekszem elhatárolni magam a szex mindenféle biológiai determinista, evolúciós és hasonló, az ösztönöket hangsúlyozó iskoláitól. Ezt abból az egyszerű okból, mert lehet, hogy valamikor mindannyiunk őse indákon közlekedve hangos csaholásszerű hangot hallatva vallott szerelmet párjának, de úgy érzem, hogy ennek a kultúrához és civilizációhoz képest ma már vajmi kevés jelentősége van. Igen ám, de mit kezdjünk akkor például a szagok, illatok nemiségünkben elképesztően erőteljes jelenlétével? Mit kezdjünk azzal, amikor pusztán a kémia zsigeri erővel van jelen egy helyzetben, még akkor is, ha azt sem az érzelmek, sem az intellektuális vonzalom egyáltalán nem indokolja? Egy fiatal nő ezt nagyon szépen így fogalmazta:

„Saját bőrömön tapasztaltam, hogy a kémia, amit az ex-, exex- meg az exexexpasi egyszer kiváltott belőled, nem múlik el soha. Valahogy úgy jött ki a lépés, hogy a múlt hónapban három expasimmal is összefutottam (jóban vagyunk, tartjuk a kapcsolatot), és basszus, ott volt a szikra, hangsúlyozom, pusztán kémiáról beszélek, és felidéztem, hogy milyen volt velük… fejemben ott van mindegyikük szexuális lenyomata, az emlék, a szagok, az ízek… persze mindegyik más, egyedi… Szóval ez a férfi-nő közötti kémia is mindig olyan más, mint egy ujjlenyomat.”

És ezt lehet a dzsungel, az ős anyatermészet letagadhatatlan jelének is tekinteni, engem mégis az foglalkoztat, hogy mennyivel izgalmasabb ezt a tapasztalati élményt tudatosítani és a szexuális kultúránkba beépíteni. Mint ahogy az ételek, édességek, borok ízét is megjegyezzük, ahogy nem felejtjük el, hogy milyen szaga van a tavasznak és milyen csendje az idei első hóesésnek.

Szerintem az az a szép, hogy ennyi nevén nem nevezhető, ennyi meg nem fogható, kategóriákba, rendszerekbe be nem illeszthető árnyalata is van az emberi létezésnek, a nemiségnek. Az a szép, hogy ezeknek egyszerre van helye a lelkünkben, az ízlelőbimbóinkban, a testünkben. Azt kell talán csak megtanulnunk, hogy ez természetes, egyben baromi izgalmas része az életünknek, a kapcsolatainknak. Nem kell őket elfelejteni, megtagadni, csak azért, mert a férfi már a múlté. Az élmény, ezek minden emléke viszont örökké a miénk, minden mozzanattal csak gazdagabbak leszünk általuk.