Múlt héten a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezésében megrendezett médiakonferencián az internet és más médiumok gyerekekre gyakorolt hatásairól beszélgettünk. Sok minden mellett nem lehet szó nélkül hagyni azt sem, hogy mi, szülők, pedagógusok, médiacsinálók, társadalompolitikai döntéshozók hogyan viszonyulunk ahhoz a kérdéshez, hogy a gyerekeink manapság az interneten igen könnyen hozzáférhetnek pornográf tartalmakhoz is.

Felnőttek, gyerekek és az internet

Mester Dóra szexoktató

Akármennyire is jó lenne időnként, ha nem így lenne, a helyzet mégis az, hogy a technológia változása szülőként, gyerekekkel foglalkozó nevelőként is menthetetlenül megváltoztatja az életünket. Egészen más korcsoportokról, fejlődési mutatókról beszélni akkor, amikor a gyerekem már kétévesen be tudja kapcsolni a számítógépet, és háromévesen tudja az ábécét. Nem azért, mert annyival okosabb, mint a szülei ennyi idősen voltak, hanem mert egészen más a tanulási folyamat klaviatúrán, mint papíron. Ezek a tények.

A kérdések ott kezdődnek, hogy ezzel a megváltozott világgal mi, felnőttek mit akarunk, mit tudunk kezdeni. Legtöbben a korlátozás, az elzárás irányába mozdulnak, és démonizálják az internetet, mert egyszerűen féltik a gyerekeiket, vagy ők maguk félnek szembenézni a kor diktálta kihívással. Pedig ez sem jobb vagy rosszabb a rádió, a tv vagy a vasaló feltalálásánál. Ezért is nem értem, amikor kettős mércével mérünk: azt gondoljuk, hogy a net baromi hasznos, ha bankolunk, menetrendet keresünk vagy az e-mailjeinket olvassuk, de szélsőségesen veszélyes ugyanez akkor, ha a gyerekeinkre gyakorolt hatásokról gondolkodunk. Én hiszem azt, hogy a gyerekeink intelligensebbek, mint ahogy azt sokszor feltételezzük róluk, de azt is, hogy elsősorban rajtunk, mintát mutató felnőtteken múlik, hogy hogyan tanítjuk meg az internetet is a maga helyén kezelni a gyerekek játékkal, olvasással, szaladgálással és minden mással eltöltött idejében.

Felnőttek, gyerekek és a szex

Időnként meglep, hogy az „ezek a mai fiatalok” címkézést ma is ugyanúgy hallom, mint ahogy anno tizenévesen hallottam. A mai fiatalok nem tanulnak, nem olvasnak, isznak, cigiznek, buliznak, és persze összevissza szexelnek. Nem úgy, mint erős jellemű anyáik, nagyanyáik. Pedig a szexet, párkapcsolatot vagy nemi érettséget illetően én éppen azt látom, hogy nem is olyan sokban különbözik az ő világuk a miénktől. Mint ahogy sajnos mi, mai szülők sem különbözünk sokszor eléggé saját szüleinktől. Mi sem vagyunk feltétlenül nyitottabbak, bátrabbak és határozottabbak abban, hogy mit is kellene drága gyermekünknek mondanunk arról, hogy hogyan működik a felnőttek szexes titkokkal teli világa. És itt jön a képbe az internet.

Az interneten elérhető szexuális tartalmak attól jelentenek kihívást a felnőtt társadalom számára, hogy láthatóvá teszik a szexuális nevelés elhallgatáson alapuló kulturális hagyományát. Sok családban nem szokás nyíltan, felszabadultan, gátlások nélkül beszélni, beszélgetni a szexről, szerelemről, érzelmi kapcsolatról. Nem szokás mutatni, fesztelenül megismertetni a meztelenséget, a testünket, ami végigkísér majd bennünket a későbbi életünkben. Anyacsoportokon sokszor merül fel a kérdés: hogyan válaszoljunk gyerekeink „kényes” kérdéseire, hogyan nézzünk szembe saját szemérmünkkel. Nekünk, mai felnőtteknek annyiban van nehezebb dolgunk, hogy mégiscsak kénytelenek vagyunk elővenni a témát akkor, ha kamaszkorú gyerekünk felmegy a gyakorikerdesek.hu-ra és megkeresi ott, amit a szülei nem mertek vagy nem akartak neki elmondani. A mai kamasz fiúk zöme valóban sokféle meztelenséggel találkozik az interneten, mielőtt hús-vér leányzónak akár csak az ajkait is érintené. De vajon miben volt ez másképp a múltban?

Felnőttek, gyerekek és a pornó

Régi korok kamaszgyerekei éppúgy kikurkásztak minden tilosat; a zoknis fiókban én is rendre megtaláltam a papám pornóújságait. Mi is így „tanultunk”, majd saját botlásainkból, vicces és romantikus élményeinkből összeállt valami arról, hogy mi a szex. Én ezért sem hiszek abban, hogy szülővé válva a mi felnőtt életünkben lenne egy konkrét pillanat, amikor „felvilágosíthatjuk” a gyerekeinket „valamiről”. Ahogy sok anyukától, apukától azt hallom: mire odajutunk, a gyerekek már mindent tudnak. Szerintem meg azért nem, mert ez nem így működik. Ez egy életre szóló projekt, amiben rengeteg apró finomságnak lehet jelentősége. A gyerekek igen érzékeny szenzoraikkal sokszor azokból a reakciókból, elszólásokból, egy mozdulatból, egy félmondatból tanulnak, amit lehet, hogy mi észre sem veszünk. Talán ezért is fontos, hogy szülőként minél tudatosabbak, önkritikusabbak legyünk, mert legtöbbet az számít, hogy milyen mintával szolgálunk. Amit tehetünk, hogy olyan bizalmi kapcsolatot építünk velük, amiben a kérdésüket nekünk akarják majd feltenni. Ehhez kell, hogy hiteles felnőttek legyünk: hogy merjünk mindenre nyíltan válaszolni, merjük akár azt is mondani, „nem tudom”. 

Ezért fontos az is, hogy mi tisztában legyünk azzal, hogy mit is gondolunk a pornográf tartalmakról. Miért tartjuk veszélyesnek? Mert túlzó? Mert hazug képet fest a szexualitásról? Mert sok megalázó helyzetet ábrázol? Mert explicit? Önmagában ezekkel az állításokkal nincs baj, hogyha tudjuk, hogy az emberi fantázia termékéről van szó, és ennek értelmében azokat a helyi értékükön kezeljük Ebből a szempontból a pornó éppen ugyanaz a kategória, mint a tévében vetített akciófilmek zöme, ahol ráadásul még embert is ölnek, és számtalan eltúlzott, valóságban nem előforduló helyzetet látunk. De éppen erre kell megtanítunk a gyerekeinket, hogy ez nem a valóság, hanem – ahogy Bruce Willis és Pókember – csupán egy mese. És nem azt mondom, hogy nyugodtan nézzen a gyerek pornót; én is ijesztőnek, elidegenítőnek, gusztustalannak tartok egy csomó dolgot. Azt mondom, hogy fontos tudnunk ezekről is beszélgetni, arról, hogy konkrétan mit is látott gyermekünk pornó címén.

Megváltozott technológia, megváltozott szülő-gyerek viszony

Talán nem kell ahhoz nagy belátás, hogy sosem leszünk képesek a külvilág ártó hatásait teljesen kizárni gyerekeink életéből. Amit tudunk tenni, hogy segítjük őket abban, hogy felelős felnőttek legyenek, akik képesek eldönteni, hogy mi jó és mi nem jó nekik. Ahogy megtanítjuk őket arra, hogy nézzenek körbe, mielőtt lelépnek a járdáról. A gyerekem még nem volt hároméves, amikor számomra ártalmatlannak tűnő meséknél is néha megkért, hogy kapcsoljuk le, mert ijesztő. Pontosan el tudta dönteni, hogy nem akarja azt a tartalmat látni. Az internet kihívására szerintem az lehet jó válasz, hogyha közelebb kerülünk a gyerekeinkhez, hogyha egész kicsi koruktól partnerségben gondolkozunk róluk, hogyha nem hagyjuk őket egyedül a gép előtt. Mert ki lehet kapcsolni otthon a wifit, lehet a gépünkre bejövő tartalmakat korlátozni, de ez csak ideig-óráig működik. Szerintem sokkal célravezetőbb nem félni attól, hogy mit látnak, mit keresnek, hanem elkezdeni beszélgetni velük, elkezdeni megérteni az ő világukat.