Szex

11 dolog, amiről mindig hazudunk

A hazugság nem szép dolog, de néha belekényszerítenek minket. Főleg akkor, ha olyanokat kérdeznek, amit megkérdezni még annál is nagyobb illetlenség, mint hazugsággal válaszolni rá.

1. Mit csinálunk
Mit csinálsz? – kérdezik sokszor a mit sem sejtő, jóindulatú barátnők telefonon… Ilyenkor szinte sosem mondjuk meg az igazat. Miért is mondanánk, hogy épp a mosdóból jövünk, vagy hogy a szoba sarkait számolgatjuk. Még az is furcsán hangzana, ha annyit mondanánk, hogy „hello, épp újraolvasom az Üvöltő szeleket”. „Ö…az tök jó. És egyébként mit csinálsz?” Ne már.

 11 dolog, amiről mindig hazudunk2. Testsúly
Szinte minden nő letagad pár kilót a súlyából, nem mintha lenne értelme, de ha mindenki kevesebbet mond, akkor a valós számmal hirtelen nagyon kövérnek tűnnénk a többiek szemében. Nyilván mindannyian azt hisszük, hogy csak a csontjaink nehezek.

3. Péniszméret
Mindig a szakítás után derül, ki, hogy az exnek irtó kicsi volt… Amíg szeretjük, csak a lelkünkben hordozzuk a súlyos titkot, hiszen szerelmünket nem égetnénk be ezzel a ténnyel, a szakítás után azonban szabadon áramlik az információ – nyilván az ellenkező irányba módosítva.

4. Nem vagy az esetem
Szegény férfiak, annyi visszautasítást kapnak nőktől életük során, hogy belegondolni sem merünk, mi lenne, ha nekünk kéne lenyelni azt a töménytelen sok nemet. Igazán nem akarunk rosszat, amikor sunyizunk, ha arról van szó, hogy inkább mégsem akarunk randizni velük. Ha erősek az idegeink, akkor egyszerűen eltűnünk és reménykedünk, hogy ebből ért az emberünk, ha pedig nem, akkor jön a „Túl problémás vagyok hozzád”; „Tervezem, hogy kivándorlok Kambodzsába” vagy a „Rettenetesen vonzódom hozzád, de sajnos megvetem a testiséget”.

 11 dolog, amiről mindig hazudunk5. Többszörös hüvelyi orgazmus
Bár a statisztikák azt mondják, hogy a nők több mint nyolcvan százaléka csak csiklóorgazmusra képes, érdekes mód barátnőink körében inkább a többszörös hüvelyi orgazmus dívik. Ja, és ad abszurdum, minél fiatalabbak vagyunk, annál jellemzőbb. Nem mintha ezekről muszáj lenne egymásnak beszámolni, na de hazudni róla? Minek?

6. Bevásárlóhelyek
Ha végre találtunk egy klassz ruhát, és megkérdezik tőlünk, hogy honnan van, akkor ugye nem szívesen válaszolunk? Hogyne, hogy neki is ilyen legyen… A legjobb válasz, hogy turkálós, annak ugyanis nem lehet utánamenni. Néha a ruha is magánügy, már ha nem valamelyik spanyol vagy svéd boltban vesszük, akkor úgyis mindenki felismeri.

 11 dolog, amiről mindig hazudunk7. Mire gondolsz?
Ezt a kérdést általában a férfiak teszik fel nekünk, és nyilván nem véletlen, hogy mindig pont abban a pillanatban, amikor olyan dologra gondolunk, aminek ő egyáltalán nem fog örülni. Naná, hogy hazudunk, a gondolkodás azért hadd maradjon magánügy!

8. Hogy nézek ki?
Jól. Ez a standard válasz a kérdésre, amit ha felteszünk, inkább barátságunkról tudunk meg fontos dolgokat, mint a kinézetünkről. Ha azt a választ kapjuk, hogy „kicsit nyúzott vagy, és megnőtt a feneked”, akkor sem az igazsághoz kerülünk közelebb, hanem a barát(nő) gondjaihoz. Az igazság ott van a tükörben.

9. Jaj, dehogy baj!
„Ja, hogy lemondtad az esti bulit az utolsó pillanatban, mert felhívott a pasi, hogy felmenne hozzád? Köszi szépen, te galád áruló.” Ezt azért mégsem mondhatjuk, marad a szemenszedett hazugság. Legfeljebb máskor több embert hívunk, hogy ne fussunk lyukra.

 11 dolog, amiről mindig hazudunk10. Kész van!
…mondjuk munkára, amit a főnök vár, az átutalásra, amit az isten tudja ki követel, satöbbi. Ilyen esetekben a „kész van” csak annyit jelent, hogy hamarosan kész lesz, és ezzel nincs is semmi baj.

11. Nincs pénzem
„Igen, én 289 ezer forintot keresek, és viszonylag pont jól kijövök belőle.” Ugye, ilyet még sosem hallottunk senkitől. Van, aki hitelből utazik Hawaiira, van, aki pedig heccből hord kinyúlt pulóvert, miközben otthon suttyomban Picassókat gyűjtöget, de pontos és valós számokat szinte senki nem mond.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top