Szex

Férfi nemi hormonnal dobja meg libidóját Jane Fonda

A világsztár elárulta, hogy a tesztoszteronnak köszönheti élvezetes szexuális életét így hetven felett.

Millióknak adott reményt két éve a 73 éves színésznő, politikai aktivista és fitneszguru, amikor arról nyilatkozott, mennyire élvezi még mindig a szexet. Ezek után elég kiábrándító, hogy kiderült, még a szexszimbólumnak is szüksége van mesterséges segítségre: Jane Fonda ugyanis bevallotta, hogy 70 éves kora óta férfi nemi hormont szed, hogy fenntartsa a libidóját.

Férfi nemi hormonnal dobja meg libidóját Jane FondaAz idősödő sztár a tesztoszteront másoknak is nagyon ajánlja: „Erről eddig nem beszéltem nyilvánosság előtt, de három éve fedeztem fel a tesztoszteront, ami nagyon jól működik, ha ebben a korban is ébren akarjuk tartani a szexuális vágyat.” Jane Fonda, aki a négy évvel fiatalabb zenei producerrel, Richard Perryvel él együtt, azt mondta, le kellett állnia a hormonkészítményekkel, mert pattanások csúfították el a bőrét: „A plasztikai műtétet még elnézik ebben a korban, de azért a pattanás az már túlzás.”

Annak ellenére, hogy műtérde van, már a gerincét is operálták, és korábban titánból készült csípőt ültettek be a dívának, sokan irigyelték, amikor két éve arról nyilatkozott, mi lehet fiatalságának titka: „Hogy mitől nézek ki még mindig ilyen jól? Harminc százalékot a géneknek, harminc százalékot a jó szexnek, további harmincat pedig az egészséges életmódnak köszönhetek, a maradék 10 százalék a plasztikai műtétek eredménye. Vannak fájdalmaim, néha nem érzem magam túl jól, de 71 évesen boldogabb vagyok, mint valaha, jobb a szex, és jobban értem az életet. Nem akarok újra fiatal lenni.”

Brit orvos szakértők egyébként üdvözölték Jane Fonda vallomását, hiszen régóta írnak fel tesztoszteront változó korban lévő nőknek, és a kezelés általában sikeres: nemcsak a libidót serkenti, de a pácienseknek több lesz az energiájuk, fokozódik az önbizalmuk, és javul a hangulatuk. Ha megfelelő dózisban adagolják, a kellemetlen mellékhatások, mint a pattanások és a fokozódó testszőrnövekedés is elkerülhetőek. A szakemberek mindenesetre óvatosságra intenek, mert a férfi nemi hormon szedésének hosszú távú hatásai ismeretlenek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top