Sohasem értettem, miért a nőnek kellene gondoskodnia a fogamzásgátlásról. Belőlem jön ki az anyag, én vagyok a felelős azért, hogy hova kerül...
Ez olyan, mintha szemetelnék az utcán.
Teljesen leállítja a spermiumok termelődését egy most felfedezett vegyület – számoltak be róla a New York-i Columbia Egyetem kutatói. ![]() |
| Dr. Albert István urológus-andrológus professzor |
Mint az andrológusprofesszor elmondta, lassan, de biztosan emelkedik a hozzá forduló férfiak közt azoknak a száma, akik valamilyen fogamzásgátlás lehetőségét keresik, ezért ő valószínűnek tartja, hogy volna igény az újfajta antibébi-tablettára. Nem csoda, hogy már korábban is kísérleteztek a szájon át szedhető fogamzásgátlóval – ilyen hatású például a brutális adagokban szedett férfi nemi hormon, a tesztoszteron is, mivel képes teljesen leállítani a hímivarsejtek termelését. Ezért a hatásért azonban súlyos árat kell fizetni, gondoljunk csak a pórul járt testépítőkre: a rengeteg mellékhatás szétrombolhatja hormonháztartásukat, sokan közülük visszafordíthatatlanul meddővé válnak, hogy a teljes impotenciáról ne is beszéljünk. Szóval ez az út nem járható.
Ami az új tablettát illeti, dr. Albert István szerint kérdéses, vajon hogyan érik el, hogy az általános A-vitamin-hiányos állapot szimulálása ne károsítsa a szervezet többi részét, hiszen az A-vitamin valódi megvonásának nagyon sok káros hatása van. – Csak akkor működhet a dolog, ha az amerikai kutatók meg tudják oldani, hogy kizárólag a heréket »verjék át« – tette hozzá a professzor. Marad tehát a remény és várakozás – már csak azt az öt évet kell valahogy kibekkelni.
Torolt_felhasznalo_621659 2011-07-14 09:17
Sohasem értettem, miért a nőnek kellene gondoskodnia a fogamzásgátlásról. Belőlem jön ki az anyag, én vagyok a felelős azért, hogy hova kerül...
Ez olyan, mintha szemetelnék az utcán.
Chrissie78 2011-07-14 09:13
Kíváncsi vagyok, hogy a sok nagyszájú hímnemű, aki eddig bőszen terhelte a fogamzásszabályozás felelősségét a nőkre, vajon majd vásárra viszi-e a bőrét eltűrve, hogy a bogyó az ő kis féltett szervezetében garázdálkodjon...
Torolt_felhasznalo_621659 2011-07-14 09:05
Jól mondod. Ez népszerű legenda, de csak legenda szerintem is.
szembenéző 2011-07-14 08:57
na végre egy igazán jó cikk.
remélem igaz is a hír.
nem jó dolog, ha egy ffi kiszolgáltatott helyzetben van egy első randin, esetleg később.
ez a biztos.
Torolt_felhasznalo_190057 2011-07-14 08:55
Csapvizet nem mindenki iszik,az én párom sem.Azt mondja, hogy a víztől csak berozsdásodik:)
Főzéshez meg nem használok annyi vizet, hogy hormontúladagolása legyen:)Egyébként sem hiszek ebben az urban legendben,hogy a csapvízben akkora koncentrációjú a női nemi hormon, hogy a férfiak sterilekké válnak tőle.
Dnanga 2011-07-14 08:38
Annak idején, amikor bejöttek a fogamzásgátló szerek, olvastam valahol egy tanulmányt, ami szerint a vizelettel a vizekbe jutó női nemi hormont nem tudja a természet lebontani. Ennek következtében felhalmozódik, és mivel vizet mindenki iszik, csökkenni fog a spermaszám a férfiaknál. Valahogy mintha ennek látnám jeleit. Sokan küzdenek a kiskatonák hiányával, lustaságával.
Szóval nem elég férfi fogamzásgátlás ez?
mithrile 2011-07-14 08:23
Mondjuk én nem támogatom azt se, hogy inkább a férfi szedjen be valamit - ne kelljen senkinek se hülyeségeket beszedni.
Plusz, amit az utolsó bekezdésben írnak, ha a szervezeted úgy érzi, hiányzik az A vitamin, akkor komolyabb gondjaid lehetnek, már a legelső találat a google-ben elég ijesztő:
http://www.egeszsegkalauz.hu/keresok/betegseg-es- tunet/a-vitamin-hiany-102521.html
Félek, hogy addig próbálkozunk effélékkel, hogy mindenki sterillé válik. Na, mondjuk a túlnépesedés rögtön megoldódik a Földön:)
N?k Lapja Café 2011-07-14 08:23
Hamarosan elkészülhet az új fogamzásgátló gyógyszer – ha minden jól megy, pár év múlva már nem csak a nők védekezhetnek tablettával a nem kívánt terhesség ellen.
Tovább a cikkre...
3 hozzászólás
200 hozzászólás
81 hozzászólás
51 hozzászólás Játssz a NESCAFÉ® Dolce Gusto® játékán, különleges ajándékot nyerhetsz, a 3 kávégép egyikét!
Játssz a NESCAFÉ Green blenddel és nyerd meg az ajándékok valamelyikét!
Sorsolás 2013-06-03© 2013 NLC - Nők lapja café. sanoma média budapest zrt. Minden jog fenntartva | impresszum | médiaajánlat | közönségszolgálat | felhasználási feltételek | adatvédelem