Mosogatógépek
Már 59 890 Ft-tól
![]() |
| Mégis ki hordja a nadrágot? |
Helena Bonham Carter és Tim Burton nem bírnak egy fedél alatt élni, ennek ellenére teljesen normális párnak vallják magukat, akik többek között azért is maradhattak együtt kilenc éven keresztül, mert tisztában vannak egymás hibáival. „Pont annyit vagyunk együtt, mint bármelyik másik pár, de a kapcsolatunk sokkal erősebb attól, hogy mindkettőnknek megvan a maga privát tere, ahová visszavonulhat. Nem erőltetjük egymásra az együttlétet. Egyébként ha az ember meg tudja ezt engedni anyagilag, akkor nagyon vonzó megoldás lehet” – vallotta be a színésznő egy rádióinterjúban.
Külön ágyban szerelmesen?
Emlékszem gyerekkoromra, amikor nagyon furcsának találtam, hogy a nagyszüleim külön ágyban alszanak. Aztán kiderült, hogy más házaspárokra is igaz ez a család baráti társaságában. Tízévesen a szememben mindannyian „öregek” voltak, és már nem voltak szerelmesek. Mert a szerelmesek mindig egymás testi közelségében vannak, egy pillanatra sem engedik el egymást. Aztán én is felnőttem, és van úgy, hogy jólesik a közös ágyból kivonulni, hagyni a családot, a szerelmemet, és magamra zárva a dolgozó ajtaját hosszú órákat teljes egyedüllétben nyugodtan átaludni. És ismerek olyan házaspárokat is, akik harminc-negyven-ötven éven keresztül élnek-éltek testi-lelki közelségben, egymás lélegzetében; Farkas Péter 8 perc című kisregénye egészen szívszorítóan ír egy ilyen idős párról. Kinek a közelség, kinek a távolság, és van akinek sem egyik, sem másik nem biztos recept arra, hogy hogyan is maradhatunk jól együtt sok-sok éven át.
Az idézett hírben inkább megütötte a szememet az a félmondat, miszerint Carter és Burton teljesen normális párnak tartják magukat, annak ellenére, hogy nem akarják a másik elviselhetetlennek tűnő kellemetlenségeit napról napra megtapasztalni. És miért is ne lennének normálisak? Érdekes, hogy a szerelemmel, a párkapcsolattal kapcsolatban még mindig van egy kimondatlan elvárás, miszerint ha szeretjük egymást, akkor sülve-főve együtt kell lennünk. A közös ágy az együttlét, a jól működés (az aktív szexuális élet) szimbóluma, annak ellenére, hogy a gyakorlatban ez nem minden családban van így. Mert eközben eléggé nyilvánvaló, hogy mást jelent szerelmeskedni, mint minden nap együtt aludni, és mást jelent együtt vacsorázni, mint a konyha után elpakolni. És meg tudom érteni azokat, akik a mindenáron-közös-háztartás és az azzal járó konfliktusok helyett a hosszú távon is működő partnerséget tartják fontosabbnak.
A kulcsszó a logisztika
![]() |
| Mester Dóra |
Nyilván a Carter–Burton házaspár két lakásának fenntartását sokan úri huncutságnak gondolják, ami egy átlag magyar család számára nem elérhető realitás. Én sajnos olyan házaspárokra is emlékszem a szüleim baráti köréből, akik egy élhetetlen kapcsolatban döntöttek a válás mellett, de anyagi okok miatt nem tudtak szétköltözni, és a válás után is ugyanabban az élettérben voltak kénytelenek lakni. Szerintem érdemes azt végiggondolni, hogy kinek mit is jelent a közös háztartás, hogy ebből mennyi a választott öröm és mennyi a kényszerű szükségszerűség. Mert egészen mást jelent a nászi ágy, amikor még gondtalan ifjú szerelmesként naphosszat pucéran heverészünk rajta, és amikor már a gyerekek is ott nyüzsögnek, és a közös háztartás kiterjed a lakás minden részére, beleértve a szennyest és a mosatlan edényeket is.
Nekem van szimpatikus üzenete annak, ha egy kapcsolatban felmerül a privát tér tiszteletben tartása, legyen az egy teljesen különálló lakás, egyetlen szoba, vagy csak valamennyi szabadidő, amire a családtól, a párunktól függetlenül szükségünk van. Hiszem azt, hogy egy hosszú távú kapcsolat érzelmi-szexuális harmóniáját akarva-akaratlanul is befolyásolja a hétköznapok rutinjából adódó monotonitás, a napi gondokkal járó stressz és a kölcsönös egzisztenciális függőség. A lehetőségeink, a mozgásterünk más és más, de ha egyáltalán már felmerül ez a gondolat, akkor érdemes lehet utánamenni, talán meglepő lesz az eredmény, hogy egy kis kreatív logisztikával micsoda érzelmi tartalékokat lehet feléleszteni.
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
Tiheli 2011-05-04 11:09
Közös ágy (most 180 cm, de 160 alá semmiképp sem adnám), külön párna és külön takaró. Egyrészt azért, mert a párom melegebbre füti a takarót, mint ami nekem kényelmes, másrészt pedig azért, mert én teljesen becsomagolom magamat a paplanba (igen, még nyáron is...).
Majdnem mindig összebújunk elalvás elött, de a legritkább esetben alszunk el így. Max. ha olyan kedvem van, az egyik kezem/lábam átnyújtom az ö térfelére, hogy picit hozzáérjek.Torolt_felhasznalo_644621 2011-04-27 00:27
Tegnap irta valahol valaki, hogy ennek a szerencsetlen Noklapjanak, mar nincs semmi erdekes, vagy normalis temaja-
igaz :-((
Mar csak a hordo feneken kaparasznak..........
vérmatska 2011-04-27 00:03
Nem lehet egy egész éjszakát egyetlen pózban végigaludni, ez a kategorizálás már csak ezért is hülyeség. Persze nyilván van benne valami - annyiban, hogy az elhidegült párok rosszul viselik egymás fizikai közelségét, de legalábbis közömbösek iránta.
Szinte csak hason fekve tudok elaludni, úgyhogy a kiskifli-nagykifli nálunk eleve kilőve. A közös takarót sem bírom, már csak azért sem, mert duplán melegítjük, én viszont azt szeretem, ha a takaró hűvös.
semiramis 2011-04-26 21:27
ha a parod is igy gondolja, minden OK :-))))))))
en megörülnek, ha nem oda es nem ugy fekhetnek, foroghatnek, horkolhatnek, ahogyan szeretnek, mert jajcsakfelneköltsem...
parszor kiprobaltuk, egesz ejjel vigyazzban feküdtem es semmit nem aludtam... (ja, es horkol is, ket ajton keresztül is füldugoval - mertekben ;-)
es persze az is kell, hogy nyugodtan olvashassak, ha mar alszik :-))
eda: :D
Maxim 2011-04-26 21:24
Ott fulladnék meg, ha összegabalyodva kellene aludnunk. A férjem is.
kicsim1978 2011-04-26 21:07
Egyszer olvastam,hogy a póz amiben a párok alszanak árulkodik a kapcsolatukról.Mi egymásnak háttal alszunk el,fenékkel össze ,közös takaró.Eszerint már rég elhidegültünk egymástól.Na persze...Ugyan hányan alszanak olyan "filmes ,átölelős "pózban?
eda-1952 2011-04-26 20:36
Valahol olvastam, hogy a jó házasság titka a külön hálószoba.
Két külön kontinensen...)))
pihe** 2011-04-26 20:28
nem sértődik meg :)) nekem gyanus is, hogy egyáltalán vissza se néz a topicra többet...
5 hozzászólás
1 hozzászólás
7 hozzászólás
10 hozzászólás Már 59 890 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól
Már 961 Ft-tól
50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!
Sorsolás 2012-06-01