Olvass tovább – Hova lett a fiúbaba fütyije?

Kisgyerekes anyukaként magam is azt veszem észre, hogy a szexuális nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Pontosabban fogalmazva, ha akarjuk, ha nem, ez a folyamat megkezdődik abban a pillanatban, amint gyermekeink értelme és kíváncsisága nyiladozni kezd. Amennyire kézenfekvő, mondhatnám testhezálló sok kérdés kezelése, amíg csak apa-anya és gyerekek vannak, legalább olyan bonyolult, hogyha mindez kikerül az otthon zárt teréből.
Néhány napja kaptam egy levelet, amiben a szülők is ezzel a dilemmával küzdenek.

„Négyéves, mindenre nyitott, kíváncsi kislányaim felfedezték az óvszert a hálószobai éjjeliszekrény fiókjában. Az óvszereket mostanság gyönyörű színes dobozba csomagolják, ez felkeltette az érdeklődésüket. Forgatták, nyitogatták, és mivel üres volt, elkérték, hogy betegyék a kiskonyhájukba. Kérdezgették, hogy mit tartunk benne. Egyelőre bizonytalan vagyok, hogy részletesen el kell-e mesélnem az óvszer lényegét és használatát. Nem is azért, mert prűd lennék, hanem mert a lányok mindig mindent megosztanak mindenkivel. Az óvó néni egyszer bizalmasan megsúgta nekem, hogy a lányok elmondták, hogy az apukájuk körül van metélve. Ilyesmiket ők a legnagyobb természetességgel közölnek. Egy másik alkalommal a pénztárnál sorban állva egyikőjük hangosan érdeklődött, hogy még mindig folyik-e puncimból a vér. Van némi aggodalmam, hogyha elmesélek mindent az óvszerről, akkor ők azt mint fontos tudást továbbadják az óvodában. Mit gondolsz, ez csak engem zavar, és valójában ennek nincs semmi jelentősége? Hogyan meséljek úgy az óvszerről, hogy számukra ez pontosan ugyanolyan tudásként épüljön be, mint az, hogy hogyan lesz a kemény héjú tojásból puha rántotta. Szexuális felvilágosítás témában mindenképp az őszinteség híve vagyok, mert nem akarok olyan mesékbe bonyolódni, amiket aztán egy ponton már nem tudok folytatni. Petra”

Hol a határ? – foglalhatnám össze kérdésben a történet lényegét. Hol a határ abban, amennyi egy gyermeknek mondható, és hol a határ privát és nyilvános terek között, ahol ezekről a dolgokról másképpen beszélünk? Belátom, ez nem könnyű szülői feladat, főleg, hogy a határ minden családban máshol van és a gyerekek kíváncsisága is nagyon eltérő.


Van, ahol egyszerűen nem beszélnek róla. Az óvszer zárható fiókban van, a menstruációs betétet diszkréten, nem a kicsik szeme előtt cserélik, sokan még a gyerekek előtti meztelenséget sem tartják helyénvalónak. Családról családra változik, hogy mennyit engednek a szülők látni abból, amit gyűjtőnéven szexualitásnak hívunk. Ez lehet tudatos döntés: ezek „felnőttes” dolgok, elkerülnénk a végtelen hosszú magyarázatokat, vagy egyszerűen csak zavarban vagyunk, mert ezt hoztuk otthonról, és fogalmunk sincs, hogyan kellene a gyerekeinkkel kezelni ezt a témát. A szexuális nevelés ilyenkor sem marad el, mert mintákkal azért szolgálunk; beszél a testünk, a mozdulataink, az összerezzenésünk, ahogy magunkra kapjuk a törölközőt, vagy ahogy tétovázunk egy válasz előtt.

Nevezzük nevén a gyereket

Én annak az iskolának a híve vagyok, amelyik otthon ezt a témát nyíltan kezeli. Azt tapasztalom, hogy ezek a kérdések előbb vagy utóbb úgyis előjönnek. Nemcsak testi dolgaink, hanem érzelmi életünk java része is – ha akarjuk, ha nem – ugyanabban a fizikai térben zajlik, így látható gyerekeink számára is. Ha viszont otthon kicsi gyerekkortól nyíltan beszélünk, akkor könnyen futunk olyan helyzetekbe, ami a levélben is szerepel.

Nagyon jól jellemzi a felnőttek világát, a világunkat, hogy valójában mi vagyunk zavarban akkor, amikor a gyerekeink nyilvános, félnyilvános helyeken ilyen nyíltsággal beszélnek testi dolgokról. Nyilván nem az kínos, ha megtudja a pénztáros néni, hogy menstruálsz – valószínűleg ő is szokott –, hanem az, hogy erről így nem szoktunk beszélni, és talán ami még zavaróbb, hogy ez a gyerek szájából hangzott el akkor, amikor erre a legkevésbé számítottál. Igazából nem vagyunk felkészülve arra, hogy intim témákról bármikor bárkivel beszéljünk. Nem ez a norma.

Szülőként viszont lehetőségünk van magunkat kívülről látni olyan helyzetekben, amikre  felnőttként már nem is reflektálunk. Ha zavar minket, hogy a gyerekünk ilyen nyíltsággal beszél intim témákról, akkor mindenekelőtt ezt a zavart kell magunkban megérteni. A gyerekeknek azután meg lehet tanítani, hogy vannak dolgok, amikről csak otthon beszélgetünk. Ha máshogy nem, egy idő után ő maga látni fogja hogy mi mikor hol kivel miről és hogyan beszélünk. Ha viszont elmagyarázzuk, akkor szerintem az fontos, hogy értsék az okát; a szemérem, gátlás, bűntudat szavaknak négyévesen még nincs jelentése. És hiszem azt, hogy az lenne üdvös cél, hogy ne is legyen jelentése. Ne azt „tanulják” meg, hogy ezek valamiért nem oké dolgok! Ha az óvó néni titokban pusmog róla, anya zavarban van, akkor a végső üzenet mégiscsak az lesz, hogy valami nincs rendben a körülmetélés, az óvszer vagy a menstruálás körül, mert ezekre mégsem ugyanúgy reagálnak a felnőttek, mint a kemény tojás versus puha rántotta kérdésére.

Hogy konkrétan mennyit érdemes elmesélni az óvszerről? Ezt gyereke és szülője válogatja. Mi azt mondjuk itthon, hogy ezt kell apa kukijára húzni, hogyha nem akarunk kisbabát. Egyelőre nincsenek további kérdések, de azt hiszem, azt is megértené, hogy ezért nem tudnak az apasejtek a petesejthez úszni. Szerintem az fontos, hogy az otthoni nevelésben csak a gyerekek kíváncsisága és belülről fakadó érzéseink vezessenek, és soha ne az, hogy mit fog szólni az óvó néni, a pénztáros, vagy bárki a külvilágból.