„Azt a műsorszámot, amely alkalmas a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy közvetett módon utal erőszakra, illetve szexualitásra, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus, a III. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott.”
Háromszor is elolvastam, mégsem értem, hogy mi a probléma. Mert ha a szexualitásra való "közvetett módon utalás" tilos, akkor a direkt beszéd szabad. Nem?
Az idézetben szereplő cirkalmas (első) mondatot észak-koreaiból fordíthatták, még az ötvenes évek elején. A fejlődés szempontjából "kedvezőtlen befolyásra alkalmas" műsort inkább a fejlődést kedvezőtlenül befolyásolónak nevezném.
Hiába az érvek, az ilyen szöveg sajnos lázba hozza azokat a birokratákat, akik eddig is erőszakként könyvelték el a nemi életüket.



A szabályozó szemében az erőszak és szexualitás ugyanabba a kategóriába esik! Mindkettő egyformán a fiatalok fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését kedvezőtlenül befolyásoló tényező. Mintha gyermekeink nem szex által jöttek volna a világra, mintha a szex nem örömforrás lenne, mintha nem ide tartozna a párkapcsolat, a szerelem, a szülők közötti érzelmek kifejezése. Mintha nem a szexualitás része lenne a testünk ismerete és szeretete, a tudás a menstruációról, fogantatásról, szülésről, életünk meghatározó eseményeiről. Nem-nem. A szexualitás megjelenítése a nyilvánosságban vagy azért, mert „veszélyes”, vagy azért, mert „nehezen érthető”, kerülendő, főleg a fiatal generációk számára.


42 hozzászólás