A pasi: „Te most szakítani akarsz?”

 
A fordítás
Ha illusztrátora lennék a Pasiszótárnak, és nem a szerzője, a következő kép lenne látható a mai példamondat mellett. A Férfi térdelő helyzetben, nyaka a guillotine alá hajtva, előtte a Nő barátnőiből, rokonaiból verbuválódott, hömpölygő, vérszomjas tömeg. Mellette a Nő hóhérálarcban, kezében a guillotine indítókarja. A Férfi értetlenkedve a Nő felé fordítja, utoljára, a fejét. Szájában buborék: „Te most szakítani akarsz?”

Ja, ja, bevallom („férfiasan?”), hogy már az én számat is elhagyta – nemegyszer – ez a kérdés. És soha nem azért, mert azt reméltem: „igen” lesz a válasz. Valójában minden esetben rettegtem, hogy kapcsolatunknak vége lesz úgy, hogy én még csak azt sem vettem észre: komolyak a bajok.

Szóval ezt a kérdést mindig egy szép nagy kommunikációs gubanc előzi meg. A tipikus helyzet az, hogy a szerelmes férfi úgy tesz, mintha semmiféle probléma nem lenne a kapcsolatában (igen, ha már egyszer söprünk, akkor inkább a szőnyeg alá), a szerelmes (vagy szerelemre vágyó, tök mindegy) nő pedig azt szeretné, hogy a férfi találja ki, mi a gond – magától. Amiből aztán nem lesz más, csak félelmek, frusztrációk, félreértések, végül pedig az a szakasz, amikor naponta tízszer hangzik el az az édes párbeszéd, hogy: „Mi a baj?” „Semmi.”

Vagyis ha már ilyenek volnánk, úgy tudsz segíteni magatokon, hogy többet árulsz el a problémáidról. Nemcsak a hűvös tekintet, a kimértség meg a durci, hanem… szavak. Vagy tettek. Például tök jó lenne, ha kihúznál a guillotine alól, levennéd a hóhérmaszkot, megcsókolnál, és azt mondanád: „Csak vicceltem. Hülye vagy? Dehogy akarok szakítani. Szeretlek.” Akkor is tombolni fog ám a nép.