E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól
Amit nem tudunk, az nem fáj?
Ha valakit annyira szemmel tartanak, hogy már egy bárpincérrel sem válthat két ártatlan szót anélkül, hogy ezután botrány ne törne ki, szinte törvényszerű, hogy ezután pusztán lázadásból széllel szemben fog menni. Olyan ez, mint a csokievés. Ha folyton megvonjuk magunktól (vagy megvonják tőlünk), egyre erősebb lesz a vágy, hogy egy egész táblát felfaljunk belőle. Ugyanakkor az sem célravezető, ha sokáig szó nélkül hagyjuk a párunk számunkra bántó viselkedését, és csak akkor fakadunk ki, amikor mondjuk az, hogy rendszeresen egy kolléganőjével jár ebédelni, már hatalmas feszültséggomolyaggá dagadt a fejünkben.| Éber nők, játékos férfiak Feltettük a kérdést egy férfinak és egy nőnek: hol kezdődik a hűtlenség. Nos, erre jutottak: |
| A nő (28 éves, jelenleg egyedülálló) Sokat változott a hűségről alkotott véleményem az utóbbi időben. A volt barátomnak minden szabadságot megadtam, és ennek az lett a vége, hogy visszaélt a bizalmammal. Szerintem már akkor sem vagyunk teljesen hűségesek, ha gondolatban más oldalán látjuk magunkat, de igaz, ami igaz, konkrét megcsalásról csak akkor beszélhetünk, ha a kísértés az ágyban teljesedik ki. Ebben az esetben hozzám nincsen visszaút, hiszen ott már aligha lehet boldogságról beszélni, ahol valamelyik fél egy harmadiktól várja testi-lelki vágyai kielégítését. |
| A férfi (32 éves, kapcsolatban él) Úgy gondolom, hogy az emberfia benne találhatja magát olyan helyzetekben, amiből már nehéz kikecmeregni. Ha például kissé kapatos állapotban egy buliban összegabalyodik egy nővel (aki nem a barátnője), még nem kell felrúgnia a kapcsolatát. Az ilyen minden előzmény nélküli afféroknak a bevallását is értelmetlennek tartom, hiszen nem bírnak jelentőséggel. Más a helyzet, ha érzelmek forognak kockán. Ilyenkor csak úgy maradhatsz korrekt, ha mielőbb elmondod a párodnak, hogy elgyengültél valakitől – még akkor is, ha fogalmad sincs arról, hogyan tovább. Minden más megoldás etikátlan lenne azzal szemben, akit szerettél, vagy még mindig szeretsz. |
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
A családos férfi tabu. De hogyan nyomható el a vágy, ha egyszer kialakul? Az NLCafé titokfalán, a Megsúgom oldalon erre a kérdésre keresi a választ egy olvasónk.
Az orgazmust le lehet választani az érzelmi kötődésről – például a női nemiszerv masszírozásával, a jóni-masszázzsal.
A kérdés örök: a szülő vagy az iskola feladata, hogy a szex világához fogódzót adjon a fiataloknak? Heti gyors Mester Dórával.
Néha úgy érzed, menthetetlen a házasságod? Még ne add fel, adj egy utolsó esélyt – a Nők Lapja Café szakértői segítenek. Jelentkezz!
7 hozzászólás
10 hozzászólás
21 hozzászólás Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Már 19 900 Ft-tól
Már 8 490 Ft-tól
Már 14 900 Ft-tól
Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!
Sorsolás 2012-05-29