Szex

Ajándék az ifjú pártól – tuti tippek

Régen úgy tartották, hogy a vendégek megajándékozása szerencsét hoz a házasságra. Az ifjú pár a mai napig köszönetajándékkal kedveskedik a lagzi résztvevõinek, viszont legtöbbször fejtörést okoz, hogy mivel is lepjék meg a õket.





A köszönetajándékot, vagy más nevén emlékajándékot már az ókori legendák is megemlítik – az ifjú pár 5 szem mandulát ajándékozott a násznépnek. Ezek jelképezték a házasság öt fő alkotóelemét: egészséget, jólétet, boldogságot, termékenységet és hosszú életet. A mandulákat rejtő, szaténszalaggal átkötött apró tüllcsomag még napjainkban is kedves meglepetés, amit a teríték részeként is az asztalra tehet, vagy a vacsora végén a mulatságban személyesen adhat át a pár.

A Napkirály uralkodása idején ezüstből, kristályból, márványból készült dobozkákat és benne kristálycukrot adtak a násznépnek, később a kor divatja szerint, elegáns anyagból készült kesztyűvel vagy sállal kedveskedtek a női vendégeknek. A magyar népszokások szerint sem mentek el üres kézzel a vendégek a lakodalomból. Az örömanyák mindig csomagoltak ételt a távozó családoknak. Régebben sülteket is, az utóbbi évtizedekben inkább süteményeket és tortát.






Nehéz döntés

A köszönetajándék kiválasztása gyakran okoz fejtörést a párnak, hiszen legtöbbször igen szűkre szabott költségvetésből gazdálkodnak, az olcsó bóvlitól mindenki irtózik, másrészt nehéz olyan ajándékot találni, ami öregnek és fiatalnak, férfinak és nőnek egyformán tetszik.





Az emlékajándék nem csak személyre szóló, hanem családi is lehet – így akár gravírozott pezsgőt, vagy bort, cserepes virágot (szerelempáfrányt), vagy akár egy szép bonboniert is adhatunk emlékbe. Nem csak egyféle ajándékra gondolhatunk, hanem nőre, férfira és gyerekre külön-külön. Sőt, a tüllcsomagokhoz sem kell ragaszkodnunk. Az ajándékot rejthetjük szalaggal átkötött dobozba, kis kosárba, vagy akár apró bádogvödörbe is.






Rózsalekvárt mindig friss, illatos és vegyszerektől, permetszerektől mentes rózsaszirmokból készítsük.
100 g rózsasziromról vágjuk le a szirmok tövénél látható fehér részt, majd alaposan mossuk meg, és tiszta konyharuhán szárogassuk meg. Locsoljuk meg egy citrom levével, hogy ne barnuljon meg. 100 ml vízből és 150 g cukorból főzzünk szirupot, majd adjuk hozzá a rózsaszirmokat, és kis lángon főzzük 15 percig. Öntsük hozzá egy fél citrom levét, és két órán át hagyjuk pihenni, főzzük fel még egyszer, majd töltsük üvegekbe.





Ötletbörze – marcipántól a szerencsebambuszig

A csomagba nem csak mandula, vagy cukormázba burkolt mandula kerülhet, hanem bármilyen apró figyelmesség: bonbon, marcipán desszert vagy figura, puszedli, üveggolyó, cukorka, fürdőkristály, fürdőgolyó, sütiforma, virághagyma, potpourri, mécses, képkeret, gyertya. De az ifjú pár ajándékozhat akár legyezőt, szerencsebambuszt, méhviaszból készített szerencsemalacot, apró könyvecskét vagy bögrét is.





A köszönetajándékokat saját kezűleg is elkészíthetjük: üvegfestéssel mécsest díszíthetünk, vagy gyöngyből szalvétagyűrűt készíthetünk, egy üveg mézre ráírhatjuk monogramunkat, süthetünk mézeskalácsot, vagy képeinkből készíthetünk tablót. Kedves ajándék a házi készítésű lekvár, és ha igazán finomat és különlegeset szeretnénk, akkor tökéletes választás a rózsalekvár.


Emlék fényképbe zárva





Többfelé szokás, hogy pár nappal a lagzi után, amikor az esküvői képek elkészültek, az ifjú pár a vendégeknek köszönőlevéllel együtt egy-egy képet küld. Ennek a szokásnak egy igen mókás, és a köszönetajándékkal összeköthető formája, ha az ifjú pár beszerez egy Polaroid fényképezőgépet, megkér egy ügyes szemű barátot, és a lakodalom hevében minden vendéggel csinálnak egy közös fotót, amit azonnal megkapnak a meghívottak. Ez a kép minden fényképalbum féltett kincse lesz, és mindenkinél csak egy, egyedi példány lesz. Persze ezt meg lehet csinálni hagyományos, vagy digitális fényképezőgéppel is, bár akkor a képet csak később kapják meg a rokonok, ismerősök.

További ajándék-tippeket találhatsz ebben a könyvben »

Tipp: Fórumajánló – Köszönetajándékok »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top