Szex

Honnan tudom, hogy flörtöl velem?

Ismerkedéskor, az elsõ szóváltás alkalmával, testünkkel rengeteg öntudatlan jelzést „adunk le”, melyek mind az elégedettségünk fokáról adnak hírt.




Hogyan dekódoljuk e jeleket? Melyik rezdülés mit jelent? Hogyan lehetünk biztosak, hogy flörtölnek velünk?

Az egybevetett felmérések szerint kb. 90 másodperc és 4 perc közötti időszakasz alatt jutunk dűlőre abban, hogy tetszik-e nekünk valaki vagy sem – minden, ami ezen a határon túl van, csak dőreség, ábránd, öncsalás és mákony. Az adatok alapján egyértelműen csak arra következtethetünk, hogy a másik emberről alkotott képünk csekély mértékben (mindössze 7 százalékban) támaszkodik arra, hogy mit is mondott. A mértékadó benyomást valójában a testbeszéd (55 százalék) és a „hangképzés” (38 százalék) alakítja ki.

Az első benyomás
Hogy az adatokkal tovább sokkoljuk magunkat, vegyük figyelembe, hogy mielőtt bárkivel beszélgetésbe kezdenénk, és kiejtenénk akár egyetlen hangot is, már 80 százalékig kialakult benne a rólunk szóló első benyomás. Na de elég a szörnyülködésből, és fontoljuk meg az elhangzottakat! A testbeszédnek mely jelei alakítják a benyomásokat – ha flörtölésről van szó?


A flörtölési szándék öt titkos jele





A Flörtölési Háromszög
Amikor olyan emberre nézünk, aki ellenérzéseket kelt bennünk, szemünk a másik orrát átugorva jobbra-balra mozog. Barátokkal beszélve a tekintet lejjebb siklik, és egy háromszöget jár be, melynek sarokpontjai a két szem, és az orr vagy a száj. Flörtöléskor a háromszög kiszélesedik. Az alapja lehet akár az egész törzs, vagy annak egy-egy része. Ha a flörtölési szándékunk még erősebbé válik, általában még tovább nézünk a másik szemébe, és tekintetünk az ajkakon is elidőz. Az ajkak fürkészése beszélgetés közben egészen izgató, ha a mi szánkat nézik, mi más jutna eszünkbe, mint hogy bámulónk meg szeretne csókolni.

A Tükör-játék
Ez döntő tevékenység, így sok mindent elárul arról, hogy flörtölni szeretnének velünk, vagy sem. A tükrözés tulajdonképpen a másik viselkedésének hű leképezése. A lényege, hogy tedd azt, amit a másik tesz: vagyis pl. ha ő közel hajol hozzád, hogy valami intimebb dolgot közöljön, hajolj te is ugyanúgy felé; ha hátra mozdul, hogy kortyoljon az italából, és onnan nézzen feléd, tükrözd te is ezt a mozdulatsort!
A tükrözés elméleti háttere szerint minden ember szereti a hozzá hasonlókat. Ha valaki úgy cselekszik, ahogy mi, olyankor úgy érezzük, hogy egy szinten vagyunk, és állapotunk, hangulatunk is megegyezik. A tükrözéskor inkább csak a pozitív mozdulatokat kell követni, és inkább összehangolódni érdemes, mint pontosan utánozni. Általános szabály szerint 50 másodpercet kell várni a gesztusok követésével.

A Szemöldöktánc
Amikor először pillantunk meg valakit, aki tetszik nekünk – a szemöldökünk felszökell, majd lehanyatlik. Ha viszont is tetszünk ennek a személynek, az ő szemöldöke is táncot lejt. Mindez villám gyorsan történik meg, így ritkán vesszük észre. Mégis a legfontosabb nem nyelvi jeleink egyike, mely minden kultúrkörben jelen van. Szóval, figyeljük a szemeket így is!





A Cél Felé Fordulás

Figyeljük meg lopva, mit tesz kiszemeltünk a kezével és a lábával! Ha valaki tetszik, öntudatlanul is felé fordul a testünk, egy-egy tagunk szinte rámutat a másikra. Ezzel mutatjuk ki öntudatlanul vonzalmunkat. Tehát, ha valaki érdekel bennünket, és nincs mód szemkontaktusra, akkor felé fordulással jelezhetünk neki.

A Sűrű Pislogás
Igen, ha valakinek tetszik valami, a pupillája kitágul – így gyakrabban pislog. Ezt a reakciót is lehet ösztönözni, például azzal, hogy mi is gyakrabban pislogunk arra, akivel beszélünk. Ha a beszélgetőtárs rokonszenvezik velünk, öntudatlanul ő is igyekszik elérni ezt a pislogási sűrűséget, s ezzel a tetszésérzet is fokozódik némileg.

Nos, mielőtt lerohannánk a legközelebbi bárba, hogy teszteljük mindezeket, még egy dolgot értsünk meg tisztán, mégpedig a legfontosabbat: a testbeszéd aranyszabályát.

A Négyes-Szabály
Soha ne ítélj egy jelből! Az összefont kar sokszor természetesen az elzárkózást jelenti, de nem feltétlenül: könnyen lehet, hogy az illető ilyenkor csak fázik, vagy fáj a hasa, esetleg a lekávézott ingét takarja el.
A következtetést nem szabad elkapkodni, pláne nem egyetlen gesztusból! A szakértők a Négyes-Szabályt hangoztatják, vagyis legalább négy jel szükséges ahhoz, hogy biztosak legyünk benne: valaki öntudatlanul flörtöl velünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top