Szex

Megalkuvásból

Az ember lánya persze élvezi a hódolatot. Akár sok embertõl is egyszerre. Hiszen ettõl érzi nõnek magát. Ettõl is, ha esetleg mástól nem.




De mi van, ha nem akarta? Van, aki szinte betegesen gyűjti a rajongókat. Olyan is viszont, aki kifejezetten rosszul érzi magát a kéretlen ajánlatok hatására. Nemet mondani itt is tudni kell.

A magánytól való félelem persze sok mindenre ráveszi az embert. Éva például 28 éves volt, amikor úgy döntött, már biztosan nem találja meg élete nagy szerelmét. Valamiért mindig elkerülte ez az érzés. Ekkor már két éve volt, hogy egyik barátja kitartóan ostromolta.





Éva persze szívesen volt vele, élvezte a közös programokat, hiszen a férfi kedves volt, és szórakoztató. Volt azonban két kis gond. Az egyik, hogy voltak bizony olyan dolgai, amik csöppet sem tetszettek a lánynak. Nem nagy hibák, kis apróságok csupán, őt mégis zavarták. De egy laza barátságban ezek egészen kezelhetőnek tűntek. A másik az, hogy Éva nem és nem lett szerelmes.





Amikor két év után megkérte a kezét, a lány hosszasan elgondolkodott a dolgon, és végül igent mondott. Úgy gondolta, mást úgysem talál, Lacit pedig nagyon kedveli. A gondok igazán az esküvő után kezdődtek. A szertartás nem tudta kitörölni a lányból az idegenkedést azok iránt a dolgok iránt, amik zavarták, és amiket könnyen megbocsátott volna valakinek, akibe szerelmes.





Igazán meglepődött, amikor fél év múltán egy boltban megismerkedett valaki mással, és néhány találkozás után valami mással is. Méghozzá a szerelemmel.

Most éppen azon őrlődik, megbántsa-e annyira férjét, hogy a saját boldogságát választja, vagy inkább áldozza fel magát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top