Szex

Nem a pálmafán múlik

A romantika szó alapvetõen nem a szerelemmel van kapcsolatban, hanem minden túlfûtött érzelemmel, a hétköznapoktól eltérõ kalandos eseményekkel, a nagy eszmékért és eszményekért való lángolással.




A szerelmi kapcsolat csupán a romantika egyik megnyilvánulási formájának termékeny táptalaja. A felkorbácsolt érzelmek hatására a mindennapok elvesztik monotonitásukat, az együtt töltött percek viharos sebességgel telnek el, míg a külön töltött idő egy jól fejlett, fajtájához képest aktív lajhárral is alig veszi fel a versenyt.

A kedvestől kapott, más körülmények között kissé stílustalannak, bárgyúnak tűnő ajándék, az ő kezéből a kreativitás, és figyelmesség csimborasszójának tűnik.





Nem kell pálmafa, naplemente, zengő hangú, pödört bajszú gondolásfiú, csak az imádott lény átható tekintete egy füstös kávézóban, ahol háromnapos süteményt hoz ki az életunt pincérnő, és mégis minden olyan, mint a Love Storyban. Legalábbis mint a film elején, amikor még nem érezhető a tragédia előszele.

Az a romantikus, amit lelki állapotunknak megfelelően annak látunk. A sablonos kellékek, mint például a munkahelyre küldött vörös rózsacsokor, ágyban felszolgált reggeli kávé, este gyertyafény, szerenád, és még sorolhatnám, nem feltétlenül szükséges a romantikus hangulat megteremtéséhez. Gyermekkori barátnőm, Móni (mi csak Csibének hívtuk) világéletében arról álmodozott, hogy ha egyszer férjhez megy, a lagzi után naaagyon-naaaagyon romantikus nászútra mennek szíve választottjával. Befizettek egy utat az olasz tengerpartra, egy négycsillagos szállodába.





Csibe a repülőúton végig émelygett, és fájt a feje. A szálloda kilométerekre volt a tengerparttól, amit gyalog megközelíteni a harmincöt fokos hőségben felért egy többnapos szafarival. Csibe az első nap végére királyrákot meghazudtoló vörös bőrszínt szerzett, ezért úgy döntöttek, felhagynak a tengerparti ejtőzéssel, és szellemi fejlődésnek, valamint az aktív pihenésnek szentelik a mézeshetet.





A római kirándulás szép is lett volna, ha a kánikula nem szívja ki az ember utolsó csepp erejét, és az étteremben a pincér nem kér kétszer akkora összeget, mint amennyi eredetileg az étlapon szerepelt. Az autóbérlés alapvetően jó ötletnek bizonyult, mindaddig, amíg egy éles kanyart követően nem szántottak fel egy városszéli konyhakertet, megtépázva ezzel a dekoratív drótkerítést és a mögötte figyelő palántákat.

A mesésnek szánt hetet Csibe gyomorrontása tetőzte, amit valami igazán romantikus parti étteremben felszolgált döghaltól kaphatott.





Ha a romantika eredeti jelentéséből indulunk ki, miszerint „nagy érzések iránti vonzódás, fogékonyság, rajongás a nem mindennapiért; kalandvágy”, ez a hét életük talán legromantikusabb időszaka volt. Kivel történik ennyi szerencsétlenség egy nászúton? Kaland volt bőven, az unokáknak lesz mit mesélni. Csibe ennek ellenére egész másképp képzelte el a romantikus nászutat.


Amikor a megpróbáltatásoktól törődötten ( a vissza repülőút sem bizonyult kevésbe gyomorforgatónak, mint odafelé) hazaértek, ledobták a bőröndöket az előszobába, kézen fogva elsétáltak az első közértig, vettek egy üveg sört, meg kekszet, és kiültek a Duna partra megnézni a naplementét. Csibe szerint ez volt a nászút és addigi kapcsolatuk talán legromantikusabb pillanata. Bizony, bizony, nem a pálmafán múlik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top