Szex

Más kultúrkörbõl jött szerelem

Az ember, ha szerelembe esik, se lát, se hall. Ha egy, a miénktõl teljesen eltérõ kultúrájú, vallású embert sodor mellénk az élet, sok probléma forrása lehet a másság a kapcsolatban. Lehet ezt kezelni? Errõl beszélt Lévai Katalin szociológus.




A házasság akkor is nehéz feladat, ha a felek egy kultúrkörből származnak – mondja Lévai Katalin szociológus. A párválasztásra igen nagy mértékben hatással vannak a gyerekkorból hozott saját szocializációs minták. Ezek oly mértékben beleivódnak az emberbe, hogy nem nagyon tud megválni tőlük, saját személyisége részévé válnak. A legtöbb ember saját szokásrendszerét szeretné meghonosítani párkapcsolatában. A pároknak általában kell egy kis idő, míg összecsiszolódnak, de egy különböző kultúrájú párnak ez az idő sokkal hosszabb.






Az északi emancipáció


Észak-Európában, ahol Lévai Katalin a svédeket tanulmányozta, már nem szokás összeházasodni. Ott, ha két ember „szövetkezik”, mindkét fél megőrzi saját gazdasági függetlenségét. A fejlett jóléti társadalmakban ez megszokott, maximálisan elfogadott dolog, de nekünk, magyaroknak még mindig a tradicionális házasság jelenti két ember kapcsolatának hivatalossá tételét. Kedves magyar hölgytársam, ne csodálkozz tehát, ha svéd, dán stb. kedvesed az étteremben csak a saját részét fizeti ki, vagy a közös nyaralás költségein is fele-fele arányban osztoztok, ugyanis ez a megoldás az ő kultúrájukban természetes. Ha kapcsolatba kerülsz egy északi férfival, egy előnye biztosan lesz a dolognak: azokban az országokban már nem él az az elavult családmodell, hogy a nő kiszolgálja a férfit, mos, főz, takarít, gyereket nevel, s a férfi egyetlen dolga a pénzkeresés. Észak-Európa férfiai részt vesznek a háztartási munkákban olyannyira, hogy ezt is testvériesen megosztják párjukkal.





Ami egy magyar nőben visszatetszést válthat ki az az, hogy ezekben az országokban a nők maximálisan elérték azt, amire oly régóta vágytak: teljesen egyenrangúak a férfiakkal. Egy svéd nem segíti fel rád a kabátod, nem enged előre az ajtón. Szinte teljesen eltűntek az udvarlási gesztusok, a szexuális játékok, amik nélkül mi el sem tudunk képzelni egy kapcsolatot.






Mediterrán elvárások

Ha olasz párt választasz magadnak, talán nem kell olyan sok eltéréssel számolnod, mint az északi népek férfiaival szemben. Egy nő legyen jó szerető, anya és háztartásbeli, s persze szép, mert ez az olasz férfiaknál nagyon fontos- mondja Lévai Katalin. Náluk a házasság szent, még akkor sem nagyon akarnak elválni, amikor már unják, s rendszeresen csalják feleségüket. Az olasz nők megelégelték helyzetüket, s lázadnak. Európában Olaszországban születik a legkevesebb gyerek, míg Svédországban a legtöbb.


Az iszlám semmibe veszi a nőket 





Az arab világban nem érték a nő, csak eszköz. Eszköz arra, hogy szolgálja a férfit. Nem kell, hogy esze legyen, sőt szándékosan nem taníttatják, hogy még ambíciója se legyen kitörni szégyenteljes életéből. A muszlimoknál a nő szexuális rabszolga, szülőgép. Semmi más funkciója nincs, mint a gyereknevelés, s az, hogy mindenben férje szolgálatára álljon. Nagyon nehéz dolga van egy magyar lánynak, aki arab férfit választ, mert szembe kell néznie azzal, ami a másik véglet: semmibe veszik. Az arab nőknek egyelőre esélyük sincs arra, hogy egyenjogúak legyenek a férfiakkal, hiszen azt az iszlám vallás nem engedi. Az arab férfi kisajátítja a nőt, nem tűr visszautasítást.






Két vallás egy házasságban

Lévai Katalin tapasztalatai szerint, ha egy zsidó és egy keresztény köt házasságot, nagy problémaforrás lehet a zsidó félnek a múlthoz, a Holocausthoz való viszonya, melyet ő mélyen átérez, míg keresztény párjának ez csupán történelem. Nem ritka, hogy egy ilyen házasságban ha vitára, veszekedésre kerül a sor, a zsidót „lezsidózza” párja, s ez benne félelmet ébreszt, hiszen ő zsigerileg hordozza a zsidóság megaláztatását, kirekesztettségét. Érdekes, hogy egy ilyen vegyes házasságban azzal is számolni kell, hogy máskor vannak az ünnepek. A mi családunkban is így van ez, hiszen ott is keverednek a vallások. Mi ezt azért szeretjük, mert így többször lehet ünnepelni. – mondja Lévai Katalin. A zsidók jobban szeretnek egymás közt házasodni, bár nem ritkák a vegyes házasságok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top