• 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
Get Adobe Flash player

Szex és más

Már élvezem a szexet, a férjem mégis el akar hagyni

  • Nők Lapja Cafe
  • 2010. 02. 08.
Hosszú éveken át nem tudtam, milyen a jó szex, ám most, amikor már minden jó lenne, a férjem beleszeretett egy 18 éves lányba. El akar hagyni, szerinte megtalálta a lelki társát. Mit tegyek?

Tisztelt Doktornő!

Mire nekem is jó lett a szex, a férjem el akar hagyni28 éves nő vagyok, a férjem 33; 7 éve kötöttem vele házasságot, de 13 éve tart a kapcsolatunk. Két kisfiunk van, 10 és 6 évesek. Nagyon nagy szerelem volt a miénk, sokat küzdöttünk ezért a kapcsolatért – eleinte én, azután ő. Boldog házasságot szerettem volna, és ezért mindent meg is tettem: tökéletesen kiszolgáltam, körülrajongtam és imádtam. Ám ő sokkal visszahúzódóbb, mint én, azt hiszem, „sok” voltam neki. Sokszor meg is bántott, megalázott, de szerettem, így megbocsátottam neki…

A szex 10 éven keresztül nem volt jó nekem, sosem volt orgazmusom, de nem tudtam, hogyan változtassak rajta, a férjem meg nem foglalkozott vele. Aztán belefáradtam abba, hogy csak én küzdök ezért a kapcsolatért.

A munkám miatt külföldön kellett töltenem 3 hónapot, ott találkoztam egy velem egyidős, független férfival – ez 3 éve történt. Kollégák lettünk, és nem vagyok büszke rá, de beleszerettem, 1 hónapos ismeretség után lefeküdtem vele. Újra nőnek éreztem magam, törődött velem, feleségül akart venni. Végre azt is megtapasztaltam milyen az orgazmus. Ez a kapcsolat 3 hónapig tartott. Bevallottam a férjemnek, mit tettem, kértem, adjuk be a válópert. Ám nem egyezett bele, rábeszélt, hogy maradjak vele, mert nagyon szeret. Az elmúlt 3 évben úgy éreztem, sikerült megmenteni a házasságunkat: a szex is szuper lett, a férjem szerint is. Igaz, érzelmileg távol tartottam magam a férjemtől, én nem mondtam neki, hogy szeretem…

Most kiderült, fél éve szerelmes egy 18 éves lányba, 2 hónapja szexuális kapcsolatuk is van. A lányt én is ismerem. Amikor kérdőre vontam a férjem, nem volt hajlandó válaszolni a kérdéseimre – a lány annál inkább. Bevallom, rosszulesett, de nem hibáztattam egyiküket sem, mert sokat hibáztam én is. Arra viszont ráébredtem, még mindig mennyire szeretem a férjem.

A lány azonban nem viszonozza a párom érzéseit, számára csak egy kaland volt. Látom a férjemen, hogy ez rosszulesik neki. Kért egy hét gondolkodási időt, hogy dönteni tudjon a továbbiakról. Az életünkről. Attól félek, ez csak időhúzás, hátha a lány meggondolja magát. Én pedig nem tudom, mit csináljak. Engedjem elmenni? Vagy tartsam vissza? Szerinte a mi házasságunk már soha sem lesz jó. Megígértem, megváltozom, amiben szeretné, de azt mondja, ő nem tud és nem akar megváltozni. Ha mellettünk dönt, vajon azért, mert a lány nem akar komoly kapcsolatot vele, vagy mert szeret még? Lehet, hogy csak ideig-óráig fog működni ezután a kapcsolatunk?

Tulajdonképpen csak azért vagyok dühös, mert megint engem állít be bűnbaknak: miattam lépett félre, mert a lányban megtalálta a „lelki társát”, míg velem sosincs kedve beszélgetni. Nem tudom, mit tegyek: elküldjem, vagy itt tartsam? Fog ez nekünk működni?

Előre is köszönöm a válaszát:
Mónika

 Te is kérdezhetsz az ismert szexológustól! Dr. Lux Elvirának
a www.luxelvira.hu oldalon írhatsz levelet.

 

Tisztelt Mónika!

Levelében azt írta, hogy a férje kért egyheti gondolkodási időt. Az a bizonyos hét már eltelt, és most nem tudom, mi a helyzet. De legalább Magának legyen helyén az esze! A férje már felnőtt, kétgyerekes családapa, semmi dolga egy 18 éves tacskóval, aki játszik vele, mert ahhoz már ért. A döntésük lényege mindenesetre nem az Önök érzelmi és szexuális hogyléte, hanem a kisgyerekeik sorsa. Lehet, hogy a párja szerelmes, de biztosítsa róla, nem kell aggódnia, majd elmúlik. A Maga iránt érzett szerelmével mi lett? Arról nem írt, hogy Magának miben kellene megváltoznia.

13 évet pedig nem szabad csak úgy kidobni az ablakon – és nem is lehet. A fiatal lányt fel kellene pofozni, amiért egy családos emberrel kezd. Talán az édesanyjával kellene beszélnie, hogy ezt ő tegye meg Maga helyett. Ilyen komoly ügyben nem szabad finomkodni, a gyerekek sorsa, nyugalma, boldogsága a fontos, és nem a szülők holmi kalandozása.

A gyerekek jövőjéért a felnőttek a felelősek! Magának kell győznie – és nem csak a saját érdekében.

Tisztelettel:
Lux Elvira

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

amikor 2010-02-09 22:07

Egyetértek veled, hogy nem minden 18 éves egyforma. Én most 19 éves vagyok, de 20 alatt egyszerűen nem férfi a férfi nekem. 16 évesen 26 éves barátom volt, most 32 éves van. Nem váltogatom hetente a pasikat, ugyanúgy kezelem a párkapcsolat témát, mint egy normális 19 éves, csak egyszerűen más körből tetszenek nekem a férfiak. 

artemis11 2010-02-09 19:37

ők nem is hibásak, csak az összes csúnya gonosz nő aki pont az ő urára hajtott rá, az meg nem tudott nemet mondani."  A nők, hamegcsalják őket, de férfiak is rendszerint a saját értéktelenségüket látják igazolva, elvesztik minden önbizalmukat, és ilyenkor inkább kerülik a gondolatát is annak, hogy más kell, vagy más is kell ilynekor pedig sokkal könnyebb mást hibáztatni. Gondolom, úgy vélték, hogy nincs több nő a világon vagy nincs még egy olyan nőies, szép, akármilyen és ez a kép összeomlik. (azt nem hinném, hogy annyira bízott a pasiban, mert akkor nagyon vak volt és akkor a pasin kérné számon),

artemis11 2010-02-09 19:33

Az embereket nemigen érdekli más véleménye (szerintem helyesen). Ő így próbálja megoldani a problémáit. A feleségnek pedig van lehetősége arra, hogy eldöntse kell-e neki így vagy sem. Ha pedig a férj válni akar (azt irja a cikk) azt pedig tudomásul kell venni. Inkább keresse meg ő is a "lelkitársát" minthogy megalázottan éljen tovább, a tudattal, hogy férje semmibe veszi és leginkább kényelemből van vele.

artemis11 2010-02-09 19:31

1) evekig le se ejtette a feleseget, h o hogy van, hogy erzi magat, mit szeretne, elvezi-e a szexet stb.;"

 

Ebből sajnos az következik, hogy évek óta nem szereti ezt az asszonyt. Ezt a másikat pedig igen és akit szeretünk az a lelkitársunk.... A pasi gerinctelensége abban látszik, hogy kényelmet adot neki a felesége amit ő elfogadott, bár nem szereti. (itt a pasi a qva). Félti a fenekét, hogy nehogy ráhuppanjon, miközben máshol keresgél. Inkább váljon el, így neki is van lehetősége máshol megtalálni amit keres és a nőnek is. El lehet így húzni a "csokimázzal takart ..." ahogy krupmli írja (vagy qrupmlee vagy ki:D) és tovább játszani ezt a társbérlet szerű életet de nem érdemes. Szerintem.

Tweety 2010-02-09 14:13

Figy, most nem az a kerdes, h a hapsi ezzel a kiscsajjal vajh boldog tudna-e lenni a tavoli jovoben - ami egy tok bizonytalan dolog, plusz a pasit a kiscsaj csak egy kalandnak tekintette, szoval alapbol eselytelen az egesz egyutt-boldogan-elmelet...

 

Ez a pasi mar eleve ott szurta el a sajat gerincesseget, hogy: 1) evekig le se ejtette a feleseget, h o hogy van, hogy erzi magat, mit szeretne, elvezi-e a szexet stb.; 2) jott ezzel a lelkitars kamu dumaval, amikor nyilvanvalo, hogy csak egy hamvas, gondtalan kiscsaj testi-lelki szepsegeit akarta kielvezni.

 

A cikkiro no is meg a pasi is mar regen elvesztettek a meltosagukat ebben a helyzetben.

 

Lux Elvira neni meg nagyon ramegy arra a temara, hogy a gyekerek miatt maradjanak egyutt a szulok. Annyiban szerintem igaza van, hogy a szulok valoban viselkedhetnenek mar vegre felnott ember modjara, ahelyett, hogy osszevissza csaponganak az erzelmi hullamzasaiktol fuggoen, es nem beszelik meg a problemaikat egymassal. Egy erett embernek szerintem ennel legyen mar erosebb onkontrollja, foleg ha mar parja es gyerekei is vannak. De ha a kapcsolat valoban veget ert erzelmileg, akkor tenyleg el lehetne valni, szepen normalisan.

 

Uff.  

Fahéjasnarancs 2010-02-09 08:10

Lehet, hogy számodra meglepő lesz, de nem minden 18 éves lány egyforma.

Lehet, hogy téged 18 évesen a 18 évesek érdekeltek, de vannak, akiket nem. Őszinte leszek, engem például sose vonzottak a kamaszfiúk. Vicces, de még tizennégy évesen sem! 18 évnél fiatalabb fiúra soha az életben nem tudtam férfiként tekinteni. 

Ha valaki szerinted ettől lesz ..., akkor csak legyinteni tudok rád mosolyogva...

 

Ha gondolod, gyere, nézd meg, milyen szüleim vannak. Átlagos, normális, véleményem szerint és sokak véleménye szerint egészségesen gondolkodó emberek /amúgy négy év korkülönbséggel apám javára/. 

 

Ha gondolod, gyere, nézd meg a barátaimat. Fiúk is és lányok is vannak köztük. Van olyan barátnőm, akit például kifejezetten a vele egykorú, vagy a fiatalabb fiúk vonzanak. Hidd el, van neki is elég baja.

A fiú barátaim pedig többnyire azokból kerültek ki, akikkel elvileg járnom kellett volna kamaszkoromban. Volt, aki szerette is volna... De részemről sose volt több a kapcsolatunk, mint barátság.

 

Ha gondolod, gyere, nézz meg minket. A párom 9 évvel idősebb nálam, előző kapcsolatai többnyire magakorabeli és pár évvel idősebb nők voltak. Van, akivel most is tartja a kapcsolatot. És meglepő módon ezek a harminc körüli asszonyok egyenlő félként tekintettek rám, attól a pillanattól kezdve, hogy a párom bemutatott nekik /20 éves múltam akkor/. 

 

Ha gondolod, gyere, nézz meg. Nekem is voltak kalandjaim. Idősebb férfival is. Bár nálunk tiszta ügy volt, hogy ez kaland, nem volt "lelkitársasozás" meg hasonló. 

 

A férfiról nekem is megvan a véleményem, nem azért, mert kikezd egy akárhány éves lánnyal, hanem mert korábban is magasról tojt a feleségére. Ha nem így lett volna, nem fordul elő, hogy az asszonynak mástól kell megtudnia, milyen a jó szex. 

A lelki társ duma nekem sem hiteles. Inkább kifogásnak látom. A pasas így kíván menekülni a házasságából.

Az asszonyt persze, sajnálom, dehát ő maga is tudja, hogy követett el hibákat, ami nagyon jó, mondhatni fél siker.

A lány anyját nem zaklatnám /abszolúte nincs köze az eseményekhez/, de kívánok neki ésszerű megoldást a problémáira és boldog életet a továbbiakban.

 

Torolt_felhasznalo_162317 2010-02-08 22:49

Szar ügy.

Kicsit hagyd élni a férjed, aztán csülkös bablevessel és ringó csipővel édesgesd vissza a házhoz. 

bluegreen 2010-02-08 21:10

Ja, persze, rohanni kellene a lányhoz meg az anyjához, végül is a mindenki által baromira éretlennek titulált lányt kell számonkérni amiatt, mert 2 elvileg felnőtt, érett ember kapcsolata tönkrement, és képtelenek megoldani a gondjaikat, ill. döntést hozni.

Annál jobban már nem is alázhatja magát tovább egy nő, mint hogy még meg is keresi a 3.-at. A legtöbb nőnek egyszerűen nincs agya, de legalábbis a gondolkodás képességét totálisan nélkülözi...Az utolsó ami a megcsaltaknak eszébe jut, hogy magába nézze ill. a párjával beszéljen, neeem, ők nem is hibásak, csak az összes csúnya gonosz nő aki pont az ő urára hajtott rá, az meg nem tudott nemet mondani.

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

 


Receptkereső
20 perc alatt megvan
Négy lövés
Janet Evanovich :
Online ár:
2 799 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft
20% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv