erre nincs recept
ismerek olyan párokat akik az első randin szexeltek mégis nagy szerelem lett belőle ami évekig tartott..........
Őszinteség
Elsősorban magaddal. Nem rohanunk le azonnal azzal, hogy semmiképp ne végezd vízszintesben, ha leszáll az éj. A dolog ugyanis többkomponensű. Van az a fickó, akivel nincs szándékod komolyabban foglalkozni. Ne legyünk álszentek, igenis velünk, nőkkel is előfordul az, hogy semmi komolyra nem vágyunk, csak egy kis kényeztetésre. Szóval és tettel. Vagy inkább tettekkel… Ez esetben is megadhatod a módját, hívhatod randinak, de tudd, hogy miről szól a dolog. Ha azonban komolyan tetszik a fickó, már más a helyzet. És veszélyesebb is.

Mit gondol a másik?
Kevés olyan férfi teremtetett erre a világra, aki tud kommunikálni a nőkkel. (Ha így lenne, például nekünk sem lenne munkánk…) Kiváltképp, amikor azt kérdezed bociszemekkel: „Ugye komolyan gondolod?” „Hát persze” – bólogat azonnal, többé-kevésbé meggyőzően… Na de tényleg, ezt az első vacsi alkalmával?! Mégis mi van veled? Hallgass picit – és rendelj desszertet… Tényként leszögezhetjük, hogy ha be akar jutni a bugyidba, úgyis azt fogja mondani, amit hallani akarsz. Tehát ne faggatózz, élvezd az estét, közben pedig figyelj jól, és lehetőleg ne törd a fejed az elkövetkező négy éven és a közös gyerekeitek nevén. Elég, ha addig eljutsz az első találkozás alkalmával, hogy akarsz-e másodikat. Ha a válaszod igen, semmiképpen ne feküdj le vele aznap este. (A hajnal is ideértendő természetesen.)
Jégkirálynő vagy tüzes amazon
A személyiségedből fakad, hogy mennyire vagy temperamentumos. Van, akinek azonnal „megindul” a libidója, ha egy férfi a megfelelő mozdulattal érinti meg, másoknak több időre van szükségük. Típusa válogatja. Ami azonban jó hír: a férfinak erről – egyelőre – fogalma sincs. Rajtad áll, hogy mennyit engedsz láttatni. De rövid közvélemény-kutatásom a témában azt mutatja: „Nincs annál izgatóbb, mint amikor tudom, hogy be van indulva rám, de mégsem enged tovább egy bizonyos határnál” (Marcell, 32). Trükknek sem rossz, persze ha időben megálljt tudsz parancsolni magadnak.
Mikor jön el az ideje?
Nemet mondani tudni kell. Bizonyos rutinos nők egészen pontosan érzik ennek a helyét és a módját. Egy biztos, a férfiak irgalmatlan haragra gerjednek, ha letolt nadrággal kirakják őket az esőbe. Tegyük hozzá: jogosan. Ha eldöntötted, hogy nem lesz szex, feleslegesen ne húzd fel a delikvenst, mert nemhogy második randira nem lesz esélyed, de jó, ha balhé nélkül megúszod az estét. Az előjáték is szexnek számít. „A férjemnek az első randi ötödik percében az arcába mondtam, hogy nem lesz hancúr aznap éjjel. Ezután mégis nagyon jól éreztem magam, és nehezemre esett egy puszival elbúcsúzni. De megérte a várakozást, mert mire eljött az ideje, már annyira odavoltunk egymásért, hogy az első alkalom igazán emlékezetesre sikeredett” (Nóra, 29). A legjobb időzítés talán az, ha a hálószobának még a közelében sem vagytok, te azonban már eldöntötted, hogy többet is akarsz egy egyéjszakás kalandnál.

Néha jó a késleltetés
Nemcsak a miatt az örök érvényű szabály miatt, hogy a pasikat hagyni kell vadászni, hanem azért is, mert egymás testének, csókjának, ölelésének felfedezése mindkettőtöket jobb szeretővé tesz. Egy idő után pedig a férfinak nem az lesz a célja, hogy újabb skalpot szerezzen, hanem az, hogy elérje nálad, hogy te akard őt igazán. A legtöbb ballada azokról a nőkről született, akik után már nagyon vágytak… Legendás. Ez pedig, ugye, nagyon jól hangzik…
Az egyik legfontosabb hódítás a pasinál abban áll, hogy ha azt látja: a nő akarja a szexet. A kihívás tehát nálad az akaraterő. Mivel pedig társat találni nem egyszerű feladat, megéri fejleszteni a készséget. Fontos tudnivaló, hogy a férfi a visszautasítást nem depressziós élményként éli meg, hanem kihívásként. Előveszi még azokat a fegyvereit is, amelyeket csak akkor alkalmaz, ha fontos csatába indul. Ezen a ponton túl ugyanis mindent megtesz majd, hogy megkapjon – ez pedig a legjobbat hozza ki belőle. Te pedig eldöntheted, hogy akarod-e. Hogy őt akarod-e.
Mikor mondj igent? 1. Ha George Clooney vagy Robert Pattinson a másik fél (kinek-kinek választása szerint).2. Ha úgy érzed, eljött az ideje. 3. Ha másnap háborúba megy (azért nem árt, ha képben vagy a külpolitikával). 4. Ha már nincs rajtad ruha. 5. Ha másnap reggel van. Most már mindegy, megtörtént. Kérhetsz ráadást… |
Ha nem vár
Persze van a másik típus is, aki nem tud és nem is akar várni. Majdnem semmire. Még rád sem. Először is: ez az ő baja. Nyilván az életében sok mindent könnyen elért – de emiatt nem is tud értékelni dolgokat. Sajnos téged sem. Tökéletes alapanyag, ha csak egy éjszakát akarsz. Utána azonban semmiképp ne csinálj belőle önérzeti kérdést, ha nem hív fel. Örülj neki, hogy megszabadultál tőle. Az a másik azonban, akivel már túl vagy a sokadik randin, talán már megért arra, hogy behívd egy italra vacsora után.
Tippünk: ha még nem találtad meg a párod, de vágysz valakire, próbáld ki te is Párkereső szolgáltatásunkat. Klikk ide! »Legújabb a címlapról:
Veszélyes a babának az anya ágyában aludni
Torolt_felhasznalo_354806 2010-01-21 19:56
erre nincs recept
ismerek olyan párokat akik az első randin szexeltek mégis nagy szerelem lett belőle ami évekig tartott..........
Fahéjasnarancs 2010-01-21 18:24
Amikor visszaolvastam, azon gondolkodtam, hogy tiszta zagyaságot írtam. Annyi érzés és gondolat kavargott a fejemben, hogy kevés lenne 4000 karakter a megfogalmazásához. Ráadásul mindezt teljesen összefüggően... Hiszen a gondolatoknak van egy olyan tulajdonságuk, hogy csaponganak... :))
Ha már így szóbahozod: lehet, hogy jobb lenne férfinak lenni. Itt az enelcén már egyszer férfinak néztek. :D
trinityx 2010-01-21 16:51
szal akkor összefoglalnám mire jutottunk a szex első randin témakörben.
-első randin jól teszi a nő, ha tartózkodik a szextől, de ha nem, azt is jól teszi.
-fontos a megfelelő összhang, de ha nem vacakolunk az összhanggal, hanem csak úgy ránézésre választunk úgy is jó.
-az első randira is alapos kiválasztás után kell menni, de ha csak úgy belevágunk az is jó.
szal én azt szűröm le ebből, az a lényeg legyen randi. a többi meg ahogy lesz úgy lesz.
Torolt_felhasznalo_812133 2010-01-21 15:47
http://camchathu.com/ref_id=5624 gyeretek át csetelni ott kamera képem is van !
http://sexchatek.mindenkilapja.hu
http://msnszex.mindenki lapja.hu
tockos 2010-01-21 10:01
Így teljesen jó, mert már ismertétek egymást előzőleg is. Nem volt zsákbamacsek.:)
Én meg pont nem vagyok vaskalapos.:) Legalábbis szerintem.:)
ardian 2010-01-21 09:29
Ahogy előttem írták: attól, hogy első randi, még nem jelenti, hogy elsőször látják egymást a felek. A férjem pl. már úgy hívott el az első randira, hogy szerelmet vallott, nekem isv tetszett már előtte is, így amikor úgy alakult, megtörtént, aminek meg kellett történnie... 10 éve a felesége vagyok. Ja, és máskülönben vaskalapos vagyok szex-szerelem témában. :-)
Torolt_felhasznalo_770932 2010-01-21 08:35
en mindenesetre, ha nem igy megy, utana mar nem erdekel
Torolt_felhasznalo_770932 2010-01-21 08:02
Bocs egy másik fórumba kellett volna nyomni.
19 hozzászólás
15 hozzászólás
25 hozzászólás
10 hozzászólás