• 1
  • 2
  • 3
  • 1
  • 2
  • 3
Get Adobe Flash player

Szex és más

Segítség, unom a férjem!

Kihűlt a kapcsolatodban a szenvedély? Nem kell rögtön új szerető után nézni, néhány fortéllyal feldobhatod unalmasnak tűnő házaséleted.
Normális a vágy csökkenése?

Minden párkapcsolatban hullámzó az egymás iránti érdeklődés. A közös ügyek során jobban figyelnek egymásra a társak, majd eltávolodnak, mert éppen más vonja el figyelmüket. Ez így van rendjén – mondja dr. Pándy Mária. – A legtöbbször azonban félreértések sora teszi végleg tönkre a kapcsolatokat. Például ha az egyik félnek nincs kedve a szexhez, az aktívabb fél gyakran azt hiszi, nem tartja őt elég vonzónak a kedvese. A saját személye elleni elutasításként értékeli a másik vágyának csökkenését. Pedig az ok sokszor csak a kimerültség, a munkahelyi teljesítménykényszer. Bár sok szakértő azt tanácsolja, hogy ilyenkor a csábítás teljes tárházát vessük be, igen csekély az esély arra, hogy önmagában egy tűzpiros fehérnemű felkorbácsolja a vágyakat. Sőt! A szexualitás így kényszerré válhat, ami semmiképp nem kedvez a harmonikus testi-lelki kapcsolatnak.”

Szinte mindenkire rátalál egyszer a nagy szerelem, és férjhez megyünk. Aztán, ahogy múlnak az évek, kihűl a szenvedély. Ilyenkor nem feltétlenül az a megoldás, hogy szerető férjünket egy új szeretőre cseréljük. Léteznek olyan fortélyok, amelyekkel feldobhatjuk unalmasnak tűnő házaséletünket.


Reggel csörög az óra, folyton ugyanabban az időben ébredünk. Majd mindenki elindul munkába, hogy aztán este holtfáradtan térjen haza. Nem könnyű ilyenkor izgalmas történésekről, szerelmi vágyról fantáziálni. Nehéz megállni, hogy ne a televízió ötven csatornáját kapcsolgassuk, akár egy robot, amíg ránk nem tör az álom. Aztán csendben magunkra húzzuk a paplant, és ki-ki a maga oldalára fordul. Már nem bújunk össze szerelmesen! Nem árt azonban időnként megrázni magunkat, és elgondolkodni rajta, hogyan jutottunk el idáig!


Miért nem érdekes már?

Dr. Pándy Mária szexuálpszichológus szerint amíg nem ismerünk évek óta valakit, addig rendkívül izgalmas minden vele töltött pillanat. Kezdetben már a másik puszta jelenlététől is egyfajta feszültséget érzünk: kellemes bizsergés, izgalom vesz erőt rajtunk, mert nem tudjuk, mire számíthatunk. Ha a párnak sikerül megőriznie ezt a pozitív feszültséget, akár évtizedekig is fenntartható közöttük a vágy. Az izgalomnak a titokzatosság az alapja. Mindez persze manapság egyre kevésbé jellemzi a párkapcsolatokat, hiszen az őszinteség jegyében a párok mindent percükről beszámolnak egymásnak. Ugyanakkor az unalom a kiégés, a túlhajszolt szexualitás következtében is kialakulhat. A modern ember több mindent kipróbál a szerelmi együttlét során. A tévéből, újságokból, internetről csak úgy árad a szexualitás, szinte nincsenek tabuk és titkok. A kíváncsiság gyakran túlzásokhoz vezet, egy idő után a pároknak már semmi sem okoz örömet, elillan a vágy.

 


Mit tehetünk?

Nem kell pánikba esni, ha azt tapasztaljuk, hogy párkapcsolatunkat a kihűlés veszélye fenyegeti. Ha szeretjük kedvesünket, mindenképpen érdemes tennünk valamit az ügy érdekében. A várakozás és annak reménye, hogy majd valamilyen mágikus módon újra izgalmas lesz a testi szerelem, a legrosszabb megoldás. Ehelyett számos egyszerű módszert bevethetünk, amely kiszínezi a mindennapok szürkeségét és felébreszti a vágyat!


10 jó tanács a hosszan tartó, izgalmas kapcsolathoz

1. Ha unjuk a másikat, sokszor célravezető lehet, ha nem vagyunk sülve-főve együtt. Ha megjutalmazzuk magunkat és a párunkat is egy kis szabadsággal, annál izgalmasabb lesz az egymásra találás!

2. Szakadjunk ki a mindennapok mókuskerekéből! A női léleknek jólesik egy kis vásárlás, elég csak egyetlen új, nem túl drága ruhadarab, amely boldoggá tesz. Az új szerzeményt pedig más is garantáltan értékelni fogja!

3. Utazzunk el párunkkal, akár csak egy hétvégére! A környezetváltozás és a pihenés jó hatással van a kapcsolatra, hiszen végre lazíthatunk, minden problémát otthon hagyhatunk, miközben csak egymásra koncentrálunk.

4. Egy gyertyafényes, romantikus vacsora a régi randevúkra emlékeztet, amikor még el kellett csábítani a másikat. Öltözzünk fel csinosan, lehetőleg menjünk el otthonról. Ha nincs rá lehetőség, kérjünk meg valakit, hogy vigyázzon a gyerekekre, hogy csak mi ketten lehessünk.

5. Készítsünk meglepetést! Vegyünk jegyeket koncertre, moziba, vagy szervezzünk olyan programot, amelyen már régen (vagy esetleg soha) nem vettünk részt!

6. A változatosság semmilyen téren sem árthat! Ez az intim kapcsolat titka is. A variációk száma végtelen.

7. Néha menjünk el táncolni. A zene és a mozgás boldogsághormonokat szabadít fel, így a kellemes időtöltés garantált!

8. Ne zsörtölődjünk! Fogadjuk el a másik véleményét, nem kell mindig mindenen összeveszni!

9. Intsünk búcsút a féltékenységnek, hiszen az örökös gyanakvás gátolhatja a másikat. Ha állandó feszültséget árasztunk magukból, nem vagyunk kívánatosak!

10. És végül: beszélgessünk őszintén! Azok a párok, akik nem vitatják meg egymással a számukra fontos kérdéseket, nem valószínű, hogy jól ismerik egymást. Ha az érzelmek rejtve maradnak, a kapcsolat könnyen egysíkúvá válhat.

Tippünk: ha még nem találtad meg a párod, de vágysz valakire, akivel végigrandizhatnád a nyarat, próbáld ki Te is Párkereső szolgáltatásunkat. Klikk ide! »

Párkapcsolat.lap.hu
Nyár.lap.hu »
Szerelem.lap.hu »

Dr. Pándy Mária elérhetősége »

Forrás: Meglepetés »

Címkék: szex-szerelem

Legújabb a címlapról:

Rétesek vasárnapi ebédre

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Segít szakítani a mobilod

Szívtörés esetén sokan hajlamosak megalázkodni, csak hogy visszakapják társukat. Ezt elkerülendő, érdemes letölteni a szakításhoz tervezett telefonos alkalmazást.

A hét szexkérdése: te is elhagytad a nagy Ő-t?

A Nők Lapja Café titokfalán, a Megsúgom oldalon egy olvasónk arról írt, hogy új kapcsolatban él,...

A gumit is házhoz viszi a biciklis futár

Elég egy telefonhívás, és az óvszert, a síkosítót, de még a vibrátort is házhoz viszi a futár.

Hús-vér partner helyett miért kellenek az ideálképek?

Tényleg mindig az kell, akit nem kaphatunk meg? F. Várkonyi Zsuzsát faggattuk a reménytelen szerelemről és arról, hogy vajon léteznek-e ismétlődő véletlenek?

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

 


Receptkereső
20 perc alatt megvan
Suszter, szabó, baka, kém
John le Carré :
Online ár:
2 448 Ft

Eredeti ár: 2 880 Ft
15% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv