Szakítás után – maradjunk barátok?

Szakítás után maradjunk barátok?

Isten ments! – visít fel bennem a nőstény ördög… Hogy tudnék barátként nézni egy darabig arra az emberre, akinek fél éve még table-dance-et nyomtam csipkebugyiban a nappaliban egy oltári buli után? Szerintem sehogy. Még akkor sem, ha egy hosszabb kapcsolatban a partnerek bizony egy idő után jó esetben bizalmasai és ideális esetben jó barátai is lesznek egymásnak.

De szakítás után más a helyzet. Legelébb gatyába kell ráznunk megtépázott önbecsülésünket, és újra nyitottan kell néznünk a minket körülvevő világra és benne az ellenkező nem képviselőire, bármennyire is kilátástalannak tűnik a pillanatnyi helyzet. Ilyenkor semmi szükségünk arra, hogy jól nevelt kávézásokon vegyünk részt az exünkkel, akinek ha, mondjuk, a finoman ívelt ujjaira nézünk, legkevésbé sem a barátság szent eszméi jutnak az eszünkbe.

Persze. Mindannyian mások vagyunk, tehát ezek a megállapítások véletlenül sem általános érvényűek. Ergo kinek a pap, kinek a paplan. Talán valóban vannak olyanok, akiknek arra van szükségük, hogy folyamatában kibeszéljék az exükkel a nélküle töltött pillanatok gondolatait, abban reménykedve, hogy az érzelmek lassan kikopnak, a találkozások valóban barátivá szelídülnek. Van erre is példa a világtörténelemben.
De azzal tisztában kell lennünk, hogy amíg nem zártunk le teljesen egy kapcsolatot, addig nem leszünk nyitottak az új impulzusokra. Valamint ezekből az el nem varrt szálakból bontakozhatnak ki alattomosan az eposzi hosszúságúra nyúló se veled, se nélküled „állapotkapcsolatok”, amelyekből az idő múlásával egyre nehezebb kikecmeregni. De azért bontsuk le picivel jobban a helyzetet.

Mert hogyan is néz ki egy szakítás?

– Nem szeretlek.
– Jó. Én se. Összepakolom a cuccaimat.
– Helló!
– Maradjunk barátok!
– Oké!

Hát nem. Illetve a mesében és a hollywoodi filmekben talán. Mert a léleknek és a testnek is el kell szép fokozatosan szakadnia. Erre igenis időt kell szánni, bele kell kalkulálni. Mert lehet, hogy közös megegyezéssel mondtátok ki, hogy legyen vége, és valóban úgy is gondoljátok, de a szavak nem feltétlenül zárnak le rögtön és végérvényesen.

A test is búcsúzik

Egy hosszabb párkapcsolat végén képtelenség elvárni magunktól, hogy vissza se nézve megrázzuk magunkat, és menjünk tovább. Lehet, hogy még egy ideig szívesen alszotok együtt, és talán hatalmasakat szeretkeztek. De ez ne zavarjon össze, bármennyire paradoxul is hangzik. Ilyenkor leomlik rólunk a párkapcsolat felelősségének a súlya, és talán még a szex is jobb, mint annak előtte. De ez végképp ne zavarjon össze minket!

Akárhogy is, de van abban igazság, hogy a testnek is el kell szakadnia. Vigyázni kell, hogy ne alakuljon ki konkrét függőség, de hagyni kell a testnek is búcsút.
Ezért kár azt hazudni magunknak: mi csak barátok vagyunk. Nem. Mi búcsúzunk, ahogy tudunk. Persze ilyenkor érdemes valami határt szabni, hogy ne bonyolódjatok bele a saját érzelmeitekbe. Tehát ha így alakulna, ne hibáztasd magad, az önostorozástól csak rosszabbul fogod magad érezni.

Alternatívák, ahogy tetszik

Persze lehet, hogy otthon cakkosra sírod a párnád, és keményen tartod magad. Miután magadat mégiscsak te ismered a legjobban, neked kell eldöntened, mire van szükséged. Ha erre, akkor rendezkedj be erre.

De lehet, hogy az segít, ha egy időre minden kapcsolatot megszakítotok. Nem kell ennek kiabálós tányércsapkodásnak lennie, meg lehet szépen beszélni. Mert lehet, hogy ahányszor meghallod a hangját, az jut eszedbe, ahogy az „Ószólemíjó”-t énekelte neked Velencében az ablakod alatt. Vagy ha megérzed rajta a kedvenc parfümjét, az első randitok ugrik be, amikor olyan sármosan hozzád hajolt a moziban, hogy megcsókoljon. És elképzelhető, hogy ezek az élmények épp nem segítik elő lelked megnyugvását.

Persze nem kell teljesen törölni a világ jelenségei közül, hisz az a ló túlsó oldala lenne, és inkább nevezném elfojtásnak, amely szintén betegít. Inkább csak meg kell teremteni a fájdalommentes távolságot, addig, amíg szükség van rá.
Mert ez egyáltalán nem zárja ki, hogy egyszer az életben még barátok legyetek. Mert akivel fontos és mély szálak kötnek össze, azok az emberek megmaradnak az életünkben, és újból előbukkanhatnak más minőségben, ha annak már eljött az ideje.