Szépüljünk

Szépségkalauz: ezt tedd meg minden nap a bőrödért

A rohanó hétköznapok során az emberek nagy részének eszébe sem jut, hogy a legnagyobb szervünknek is odafigyelésre van szüksége. Pedig már azzal is sokat teszünk érte, ha megfelelő módon ápoljuk.

A legtöbb ember ösztönös vágyat érez arra, hogy szép legyen. Persze nem feltétlenül a szó szoros értelmében véve, hanem inkább olyan tekintetben, hogy legjobbat hozza ki a külső adottságaiból és ápolt, üde legyen a megjelenése. Ehhez hozzátartozik a tisztálkodáson túl a bőrápolás is, amely valójában fontosabb, mint az néhányan gondolnák. A bőrünk ugyanis a legnagyobb szervünk és ahhoz, hogy megfelelően működjön, bizony tennünk is kell. A hidratáció például nélkülözhetetlen  legyen szó folyadékfogyasztásról vagy külső táplálásról.

A felnőttek jelentős részének száraz a bőre, és vannak olyanok közöttük, akik hiába szeretnék, nem tudják helyesen kezelni. Ugyanis nem elég csak a folyadékfogyasztást növelni vagy csak krémeket használni, hanem érdemes mindkettőre hangsúlyt fektetni. Ráadásul az sem mindegy, milyen szépségápolási terméket választunk. A bőrtípusnak megfelelő készítmények segítik ugyanis a megfelelő hidratálást, azok a krémek pedig, amelyek nem megfelelőek, akár ronthatnak is a bőr állapotán. A hidratáló készítmények kapcsán ajánlott azt is megnézni, hogy milyen összetevőik vannak az egészségtelen adalékok miatt.

Szépségkalauz: ezt tedd meg minden nap a bőrödért

Az arc ápolása kiemelt figyelmet érdemel. Akik nem csinálják végig az arctisztítás és a hidratálás folyamatát nap mint nap, legalább arra figyeljenek, hogy az arcukra kimondottam olyan lemosókat használjanak, amelyeket arra a területre ajánlanak a szakemberek. Az elegendő mennyiségű vízfogyasztás az alapja a bőr megfelelő működésének. Napi 2,5 fél litert érdemes inni. De arról sem feledkezhetünk meg, hogy az egészségtelen életmód és táplálkozás a bőrünkre is kihat: a dohányzás, a túlzott alkohol fogyasztás ront a bőr állapotán. Akik viszont olyan ételeket esznek, amelyekben sok a vitamin és az ásványi anyag és a nyomelem,  nagy eséllyel a bőrüknek is jót tesznek. Sokan esküsznek arra, hogy a reggeli hideg vizes mosdás a fiatalság forrása, mások azt vallják,a rendszeres testmozgás és a kiegyensúlyozott életmód is hozzájárul a bőr állapotának javításához vagy szinten tartásához.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top