Szépüljünk

Alekszandra lett a világ legszebb kerekesszékes nője

Egy fehérorosz egyetemista nyerte az először megrendezett Miss Wheelchair World kerekesszékes szépségversenyt.

A 23 éves Alekszandra Sisikova fejére Varsóban helyezték a koronát. A pszichológiát és szociálpedagógiát tanuló egyetemista 24 vetélytársát győzte le a szépségversenyen. Második helyen a dél-afrikai Lebohang Monyatsi, a harmadik helyen a lengyel versenyző, Adrianna Zawadzinska végzett.

A cél, hogy „megváltozzon a kerekesszékes nőkről kialakult kép, hogy ne csak erre az egy tulajdonságukra redukálják őket” – fejtette ki a zsűri elnöke, a verseny társalapítója, Katarzyna Wojtaszek-Ginalska, aki maga is kerekesszékes. Hozzátette: ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem fontos jellemzőről van szó.

A versenyzők nemzeti viseletben, koktél- és estélyi ruhában is felvonultak, emellett kerekesszékes koreográfiát is bemutattak. Beszéltek mozgáskorlátozottságukkal kapcsolatos tapasztalataikról és gondolataikról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top