Szépüljünk

Nőiesebb arcot akart, de a műtét után egy torz külsőt kapott

Gyakorlatilag tönkrevágta a budapesti Barbara életét egy arcátalakító műtét, amit elvileg azért vállalt be, hogy nőiesebb arca legyen. Ehhez képest súlyos károsodást szenvedett, arccsontja deformálódott, izmai sérültek, az orra is tönkrement. Dél-Koreában tudnák helyrehozni.

„Szerettem volna szebb lenni, olyan babás arcot akartam, mint egy Barbie-é” – mesélte a budapesti Barbara a Blikknek, aki a lap állítása szerint egy arcnőiesítő műtéten vett részt.

A plasztikai beavatkozás azonban nem éppen úgy sikerült, ahogy várta – és ahogy ígérték neki. Nem egyszerűen arról van szó, hogy nem egy Barbie-lány nézett vissza a tükörből, hanem az arca súlyos károsodást szenvedett, ezért Barbarának most hatalmas fájdalmai vannak. „Bár az orvos azt mondta, jól sikerült a műtét, éreztem, hogy valami nincs rendben: nem kaptam levegőt, a szájfelvarrásom öltése leszakadt, az állam felemás lett, az arcom úgy nézett ki, mintha elütött volna egy autó” – fogalmazott.

Barbarának a csontja deformálódott, az orra tönkrement, a haja egy része kihullott, a nyirokcsomói felduzzadtak, több hetes antibiotikumkúrát kellett tartania, szteroidokat szed, emellett az arcizma is sérült. Azt állítja, hiába kereste az orvost, ő nem áll vele szóba. A lap viszont utolérte a plasztikai sebészt, aki annyit mondott, hogy az egészségügyi törvényre tekintettel nem nyilatkozik az üggyel kapcsolatban.

Azóta kiderült, hogy ugyanennél az orvosnál több beteg is Barbarához hasonlóan pórul járt, a Blikk által megkérdezett jogász szerint a panaszos pácienseknek együtt kellene jogi lépéseket tenniük. 

Barbara arcának helyrehozatalára itthon nincs lehetőség, a lány szerint a korrekciós műtétet Koreában végzik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top