Szépüljünk

Otrombán kigúnyolta az énekeseket a tehetségkutató zsűritagja

Az amerikai tehetségkutató legújabb zsűritagja, Tyra Banks bíróság elé kerülhet, mert otrombán kigúnyolta az egyik énekes párost. A házaspár kislányát annyira megviselte szülei kigúnyolása, hogy érzelmi sokkot kapott.

Az America’s Got Talent versenyzőpárosa azt állítja, az egyik zsűritag, Tyra Banks komoly traumát okozott lányuknak azzal, hogy megrázta a vállát, és verbálisan inzultálta.

A házaspár közösen adta elő saját szerzeményüket, amelyet kislányuknak írtak. A tehetségkutató zsűrijének csöppet sem jött be a dal, amiért igencsak bemondogattak az énekeseknek. Előbb a házaspárt, majd a gyereket is megszólták.

A házaspár a műsort követően beperelte a tehetségkutató zsűrijéhez idén csatlakozott Tyra Banks, korábbi modellt, mondván, durva beszólásai érzelmi sokkot okoztak a kislánynak. A gyereknek rendkívül rosszul esett, hogy szüleit kigúnyolták a népszerű műsorban, az esetet traumaként élte meg.

A házaspár azt kérte az America’s Got Talent producereitől, semmilyen formába ne kerülhessen adásba a márciusban rögzített előadás vagy annak bármilyen részlete – írja az Origo.

Tyra Banks épp csak beült a tehetségkutató zsűrijébe, máris bíróság elé állhat
Tyra Banks épp csak beült a tehetségkutató zsűrijébe, máris bíróság elé állhat
(fotó: NBC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top