Szépüljünk

3 bőrt öregítő étel, amiről nem is gondoltad volna

A bőrünk fiatalságának megőrzése érdekében nem elég a megfelelő hidratálásra, védelmére és az olyan rossz szokások feladására odafigyelni, mint például a dohányzás. A ráncok ugyanis bizonyos ételek hatására is megszaporodhatnak.
3 bőrt öregítő étel, amiről nem is gondoltad volna

 Az “az vagy, amit megeszel” mondás már-már közhelyszámba megy, és tartalmaz is némi igazságot. A houstoni Baylor College of Medicine kutatói szerint az egyes ételekben található anyagok, mint a cukrok és a keményítők, valamint a szervezetben található fehérjék és zsírok között létrejövő folyamat során, ún. AGE-k (Advanced Glycation End), vagyis előrehaladott glikációs végtermékek keletkeznek, amik hatással vannak a bőr öregedésére.

Minél több ilyen AGE-t tartalmaz egy étel, annál jobban öregíti, ráncosítja a bőrt, hiszen lebontja a feszességet adó kollagént és elasztint. Lássuk, melyek a fő ellenségek a tányérunkon, amik a bőrünk fiatalságát veszélyeztetik!

1. Tejtermékek

3 bőrt öregítő étel, amiről nem is gondoltad volna

Egy svéd tanulmány szerint azok a 70 fölöttiek, akik sok vajat és margarint tartalmazó ételt ettek, ráncosabbak voltak, mint a növényi alapú diétát követők. Ennek oka, hogy a tejtermékekben található laktóz is egyfajta cukor, ami ugyanúgy létrehozhat AGE-kat.

2. Grillezett húsok

3 bőrt öregítő étel, amiről nem is gondoltad volna

Az ételek elkészítési módja és befolyásolja, hogy mennyi AGE keletkezik. Ilyen szempontból a grillezés vagy az olajban sütés sokkal károsabb, mint például a párolás. A nyári grillpartik előtt jó, ha tudod, hogy a grill káros hatását enyhítheted, ha előtte fűszernövényekkel marinálod a húst.

3. Fehér ételek

3 bőrt öregítő étel, amiről nem is gondoltad volna

Krumpli, fehér kenyér, fehér tészta – a bőröd is meghálálja, ha távol tartod magad tőlük. A finomított szénhidrátok ugyanis könnyen lebomlanak, így szétárasztva a cukrot a szervezetben, a véráramban. Így pedig a glikációs anyagok is könnyebben létrejönnek.

Forrás: Prevention

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top