Szépüljünk

A generáció, amiről megfeledkezett a szépségipar

A könnyű hidratálókrémek és a ráncok elleni csodaszerek között, úgy tűnik, egy komplett generáció veszett el, melyet a szépségipar még csak most kezd felfedezni magának.

Az X generáció tagjai, vagyis akik kb. 1960-1979 között születtek, nincsenek könnyű helyzetben, ha a szépségápolásról van szó. A szépségipar ugyanis messze nem fordít rájuk akkora figyelmet, mint a korban előttük vagy utánuk állókra.

Középkorú, nem idős

Az Y generáció számára a fiatalság adottság, a ráncok inkább csak a megelőzés szintjén ismerősek még, és egy kis fényvédővel turbósított hidratáló krém simán megteszi a smink alá. Apropó sminkek: harapnak mindenre, ami új, kitolódó családalapítási kedvüknek köszönhetően pedig több idejük is van önmagukra. Ezzel szemben egy X-generációs nő – ha akarta és tehette – eddigre már családot alapított, Z-generációs gyereke(i) mellett pedig örül, ha egy 15 perces sminket fel tud dobni, nemhogy a kontúrozás rejtelmeibe mélyedjen bele.

A másik végletet a lassan nagymamakorba kerülő korosztály képviseli. Jelszavuk az “érett bőr” és alapvetően arra keresik a választ, miként tudnának 5-10 évet letagadni, ha már minimum hússzal érzik magukat fiatalabbnak koruknál.

A generáció, amiről megfeledkezett a szépségipar

Ehhez képest itt vannak az X-ek, akik annál józanabb gondolkodásúak, hogy az “örök fiatalság” ígéretét bevegyék, de a középkorúságot még határozottan nem az időskorral kötik össze. Kikről is van szó? A kulcsos gyerekek első nemzedékéről, akik szülei már jó eséllyel mindketten munkavállalók voltak. Elsőként az ő nemzedékük érezte át nagyobb számban, milyen is elvált szülők gyerekének lenni, emiatt is jellemző rájuk a szkepticizmus, a befelé fordulás, az önvádló attitűd és kiábrándultság.

Digitális bevándorlók, akik fiatalon megismerték a technológiai vívmányokat és azokat aktívan használják is, de a későbbi generációk “bennszülött” tagjaihoz képest hátrányukat ezen a fronton
vajmi kis eséllyel dolgozzák le. A nőket nézve, többségük anyukája nagy eséllyel nem épített karriert vagy valósította meg önmagát szakmájában, épp ezért az X generáció hölgyeire várt a feladat, hogy kitapossák ezt az utat, minta nélkül, a maguk módján. Magyarországon ők azok, akik még a Kádár-korszakban nőttek fel, de fiatal felnőttként már belecsöppentek egy teljesen új  rendszerbe.

Meg is kapták a rendszerváltó generáció jelzőt és kétségtelen, leleményes tagjaik ügyesen használták ki a változásokban rejlő lehetőségeket. Másik részük azonban keményen megküzdött az érvényesülésért és talpon maradásért még akkor is, ha generációjuk jóval iskolázottabb és megbízhatóbb munkavállalónak számít, mint elődeik.

Hűséges vásárló válna belőlük

Létszámát tekintve az X generáció vásárlóereje jelentős, mellőzöttségük már csak emiatt is
csodálkozásra ad okot. Ha megnézzük az EU lakosságának korfáját, láthatjuk, hogy a legnépesebb korosztály épp a 35-54 év közöttiekből tevődik ki. Mégis, mindebből mit szűr le a szépségipar? Eddig nem sokat. Igaz, hogy divat lett az elmúlt időszakban középkorú és idősebb nőket is szerepeltetni a reklámokban, ám ígérgetéssel és szép szavakkal cinizmusra hajlamos nőknél nem lehet sokra menni, jóval inkább hisznek az adatoknak, látható bizonyítékoknak. A jól célzott, megfelelő eszközöket használó kommunikáció nélkül pedig ezt a generációt nehéz rávenni a költekezésre, pedig igazán jó, hűséges vásárló válna belőlük.

Egy amerikai kutatás szerint ugyanis ez a korosztály erősen elkötelezett fogyasztónak számít, akik öt vagy annál több sminkterméket használnak napi szinten, ez pedig több mint amennyit a 18-24 évesek és azonos számú azzal, amennyit a 25-34 évesek használnak. A fiatal, szexi, vékony fehér csajoktól azonban nehéz elszakadni, ha reklámozásra kerül sor. Aktuális példa erre a Harper’s Bazaar októberi száma, amelynek “Fabulous at every age” (Mesésen minden életkorban) témájához a 21 éves Gigi Hadidot választották címlaplánynak.

A 40 az új 30

A kereslet tehát bőven megvan a középkor földjén is, ha pedig abból a népszerű megállapításból
indulunk ki, hogy az 30 az új 20, akkor joggal mondhatja mindenki negyven felett, hogy ők pedig az új harmincasok. Vagyis bőven fiatalok, mindösszesen annyiról van szó, hogy csillámos szemhéjtus helyett jóval inkább a természetesebb, jó értelemben véve egyszerűbb szépségápolási termékeket keresik. Ezen a ponton ráadásul remekül mosódik össze két nemzedék is, a milleniumi generáció idősebbik végén ugyanis hasonló elvárások fogalmazódnak meg a sminktermékekkel szemben.

A generáció, amiről megfeledkezett a szépségipar

Legyenek jó minőségűek, tegyék a dolgukat akár fedésről, akár kiemelésről van szó. A tartós rúzs valóban maradjon fenn sokáig, a mattító púder nem mondja fel a szolgálatot két óra után. Az X generáció tagjai ugyanis nem lesznek elnézőek, nem fognak sokáig próbálkozni vele, inkább odébbállnak, és megkeresik a számukra valóban megfelelő terméket. A száj- és szemsminkekre is vonatkozik, hogy a vad árnyalatok mellett fontosabb számukra, hogy a klasszikus, hétköznapokon hordható színek közül is választhassanak. A csomagolás esetén fontos, hogy esztétikus legyen a termék, ami vállalható bármilyen közegben, az ízlésesség szó jelentése pedig esetükben nem feltétlen forr össze egy cuki rózsaszín árnyalattal.

Vannak persze jó példák is, amikor rájöttek, hurráoptimista szemléletű, “kend fel, és szép leszel”
kampánnyal nehezen fognak egy szkeptikus generációt meggyőzni. Ilyen a Philosophy beauty márka, ami a Grace klinikából ismert Ellen Pompeo főszereplésével készített reklámfilmet, kifejezetten az X generációt megszólítva vele. Az összekacsintós reklám csupa olyan sztereotip állítást sorakoztat fel, amelyektől a középkorú nők nap mint nap falnak mennek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top