Szépüljünk

1,5 kilós körömmel nyert ezüstérmet a magyar lány

Káprázatos magyar sikerek születtek az október elején Londonban megrendezett körömolimpián. Az első és több második helyezés mellett Bakos Erika másfél kilós különleges körmével szintén a dobogón végzett.

Bakos Erika a többi magyar versenyző mellett két ezüstéremmel térhetett haza az október 1-3. között Londonban megrendezett Nailympiáról. Ezzel ő lett az egyik legeredményesebb magyar versenyző a műkörmösök világversenyén. Erika három évvel ezelőtt a müncheni világbajnokságot már megnyerte.

A körömolimpián 756 versenyző vett részt a világ minden tájáról, így Ausztráliából, Japánból, Ázsiából, az USA-ból és Európából.

Erika a fantasy kategóriában egy hétköznapinak csöppet sem nevezhető, másfél kiló súlyú körömkompozícióval nyert ezüstérmet. Itt természetesen nem az számított, hogy a köröm viselhető legyen, inkább az, mennyire szárnyal a készítő fantáziája. Mindenesetre a zsűrit meggyőzte a különleges köröm – ahogyan arról a Bors is beszámolt.

Erika sikere mellett a Nailympián több magyar siker is született. Így Matula Gabriella az akril kategóriában aranyérmet, Jánosi Anetta bronzérmet nyert. Matula Gabriella újabb aranyat gyűjtött be a géllakk kategóriában Tamás Melindával együtt, míg Jánosi Anetta ezüstérmet szerzett. A reality kategóriában is arattak a magyarok, így Matula Gabriella és Egerszegi Szilvia győzelmének örülhetünk.

Magyar sikerek a londoni körömolimpián

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top