Szépüljünk

Hajmosás helyett hintőpor?

Rohanás, mindig csak a rohanás, ebből áll az életünk. Reggel óracsörgésre kelünk, aztán gyors reggeli, tedd ide, tedd oda után kapkodva elviharzunk a gyerekkel oviba, isibe, majd a munkahelyre.

Délután otthon megint ezer munka vár, s miközben elrohanunk a tükör előtt, próbáljuk megjegyezni, hogy este feltétlenül hajat kell mosni. De aztán elmarad, mert ezer más dolog között elsikkad.

Mert a gyereknek fáj a hasa, még egy mesét akar, eszik, iszik, az utolsó utáni pillanatban is pisil. Mert a párodnak leszakad a gombja, el kell készíteni másnapra a tízórait, és még vár egy adag mosogatnivaló. Félálomban motoszkál ugyan az agyad egyik zugában, hogy valami elmaradt, de az álom elsodor. Reggel aztán villámcsapásként tudatosul: hajat kellett volna mosni!

De erre semmiképp nincs idő. Ilyenkor aztán az ember lánya átkozódva próbálja begumizni, lepántolni, feltupírozni a hajat, csak azért, hogy valahogy álcázza: bizony zsíros az a fejecske!

A folytatásért kattints Kiss Emese cféblogjára!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top