Szépüljünk

Divatba jött a táskás szem

Míg mi eltüntetni igyekszünk, a koreai nők mindent megtesznek, hogy táskásak legyenek a szemeik.

Koreában újabban kimondottan divatosnak számít a táskás szem. A trend követői azt állítják azonban, ezek a táskák nem ugyanazok, melyek például genetikai okokból vagy a helytelen életmód, az alváshiány, illetve az öregedés miatt alakulnak ki, hanem az aranyos, vonzó megjelenés jelei. Épp ezért a szem alatti táskák saját nevet is kaptak: ez az aegyo-sal, vagyis magyarul szemmosoly vagy cuki bőr.

A nők többféle módszerrel is próbálkoznak, hogy minél táskásabbak legyenek a szemeik. Vannak, akik sminkkel árnyékolják a szemük alatti területet, de már lehet kapni olyan tapaszt is, mellyel a lehúzott szem alatti bőr táskaként rögzíthető néhány órára.

Divatba jött a táskás szem

A szépészeti klinikák azonban ennél tartósabb eredményt adó kezeléseket is kínálnak: saját zsír átültetéssel vagy ráncfeltöltéskor használatos mesterséges anyagokkal töltik táskásra a szem alatti területet. A szemhéjplasztikák, mely során a szemhéjakat európai jellegűre szabják át, egyébként is népszerűek a Távol-Keleten, újabban pedig egyre többen kérik mellé a mesterséges táskákat is az esztétikai sebészektől.

A trend ráadásul nem csupán a fiatal nők hóbortja: rengeteg középkorú, idősödő nő is elvégezteti a beavatkozást, mivel úgy tartják, hogy a táskáktól fiatalosabb lesz a megjelenésük. Hát nem elképesztő?!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top