Kávéfőzők
Már 961 Ft-tól
A fólia felviteléhez először a speciális ragasztót kell az ajkunkra kennünk, úgy, mintha szájfényt vagy rúzst vinnénk fel ecsettel. Ha túlságosan vékony a szánk, akár teltebbre is festhetjük. Ezután a fóliát ráhelyezzük előbb az alsó, majd a felső ajkunkra, rányomkodjuk, majd egy határozott mozdulattal lerántjuk: a ragasztóval átkent felületen megtapad a fényes, sztaniolszerű réteg.
![]() | ![]() | ![]() |
Bár ránézésre nem tűnik különösebben kényelmes viseletnek, de a fólia egyáltalán nem húzza az ajkakat, nagyjából olyan érzés hordani, mint egy hagyományos rúzst. Legalább 8 órán keresztül a helyén marad, evés vagy ivás után sem kell javítani, ha pedig le akarjuk mosni, egyszerű sminklemosóval néhány mozdulattal eltávolítható.
A termék egyelőre csak extrém színekben létezik, így azoknak lehet barátja, akik szeretik a bevállalós, csilivili sminkeket. Az alapötlet viszont van annyira jó, hogy a magunk részéről szívesen fogadnánk egy valamivel visszafogottabb árnyalatokból álló, hétköznapokban is hordható kollekciót.
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
gezemici 2011-11-20 20:29
az ötlet jó, csak kb. úgy működik, mint az aranyfüst. leheletvékony, tartós réteg, tehát nagyon pontosan kell megrajzolni a ragasztót. ha mellémegy a kéz, akkor a végeredmény is mellément.
Xillu 2011-11-20 20:18
Jajj, nemár. Hát ez nekem nem gyere be..... nincs is szebb annál, amikor egy vadító piros szájcerkával megrajzolod a szádat, és dívaként viseled.
Ezeket a színeket hova viseled?
Aztán hogy szeded le? Oldószerrel?
Szerintem a rúzst nem áltja le semmi, mindig marad közönsége. :)
etilany 2011-11-20 19:26
Azért jobb, mert tartósabb, 8 órán át az ajkakon marad (állítólag).
Frigyesur 2011-11-20 18:36
A kep alapjan ugy tunik, hogy a folia belso retegerol kerul at, tehat inkabb kvazi atragad egy resze, mintha festekbe martanad. Csak azt nem ertem ez mitol jobb, mint a ruzs?? :-oEleve a lerantas kellemetlen lehet, inkabb ruzsozom.
Viszont en birom az extrem szineket szajon es kormon
rockcica 2011-11-20 18:08
Ez nagyon állat!Tudja valaki hol lehet kapni,és mennyiért?Nekem kell!!!!
Maxim 2011-11-20 17:45
És a maradékot kisollóval lemetéled? Vagy egy nagyobb lapra van felnyalva a szín, és mint egy zsebkendőt nyomod rá a ragacsos ajakra? Nagyon nem értem én ezt.
pözsónyafi 2011-11-20 17:28
Biztos nagyon klassz lehet.
semiramis 2011-11-20 17:23
oda viszont gyönyörüen. csak az eredmeny rusnya, de nagyon...
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
7 hozzászólás
10 hozzászólás
21 hozzászólás 50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!
Már 961 Ft-tól
Már 59 890 Ft-tól
Már 19 900 Ft-tól
Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!
Sorsolás 2012-05-29