Digitális fényképezőgépek
Már 8 490 Ft-tól
Bódi Sylvi kilencedik naptárát készítette el a héten, volt már pin-up girl, szado-mazo hercegnő és revütáncosnő is. Pózolt már lánnyal, fiúval, sőt a triót sem hagyta ki. A kilencedik naptárral viszont nagyot szeretett volna durrantani. Internetes oldalán toborzott kigyúrt és kellően exhibicionista fiúkat, akikből sármos Mr. Január vagy December válhat. Hosszas kutatómunka után sikerült megtalálni azokat, akik kellően szexin festenek latexben és a korbács sem áll rosszul a kezükben.
| Frufru- és sminkigazítás – még több kép galériánkban! Fotó: Hernád Géza |
Mi a kétnapos fotózás második napjára vagyunk hivatalosak, egészen pontosan egy maszkos, korbácsos, kikötözős jelenetet vehetünk szemügyre részletesen. Az már az első percben kiderül, hogy a naptárfotózás valószínűleg nem rossz biznisz, ugyanis Budapest egyik legprofibb stúdiójában készülnek a képek. A milliókat érő lámpák azt engedik sejtetni, hogy ez a naptár köszönőviszonyban sincs Kiszel Tünde aktuális borzadályával. Sylvi és csapata profi, a gépezet látszatra olajozottan működik még annak ellenére is, hogy a frufru beigazítása és az átállás húszperces csúszást eredményez, amit a szervezők csupán annyival indokolnak, hogy "a művészek mindig csúsznak". Erről persze vitatkozhatnánk, de ebben az esetben felesleges lenne firtatni, hogy egy lakkfűző felvételéhez, valamint egy króm székláb kellően fényesre polírozásához mennyire kell művésznek lenni.
A ránc az új trend?
Mi egy kép elkészítését nézhetjük végig, a naptár többi részéről túl sokat nem tudunk meg, néhány véletlenül meglátott kellékből és egy-két meglesett fotóból tudunk csak következtetni a végeredményre. Egy biztos, lesz szörfös pucér kép és retus nélküli hónap is. Kiderült ugyanis, hogy Sylvi harmincévesen büszkén vállalja a ráncait, így aztán igazodva a nemzetközi trendekhez bevállalt egy olyan képet is, amely a kötelező retuson kívül más ránctalanító eljárást nem kap. Ígérjük, hogy megkérdezzük a modellt húsz év múlva is, hogy áll a ráncaival…
| Még több fotót találsz galériánkban! Fotó: Hernád Géza |
A publikum elé tárt fotó képi világát Lakatos Márk stylist elmondása alapján Madonna Human Nature című klipje ihlette. Annyi mindenesetre közös, hogy mindkettőben főszerepet kap a latex és a kötél. A meglehetősen lengén öltözött Sylvi és a lakkcuccban feszítő srácok láttán jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy egy „aligruhás” fotózásra miért is kell stylist. „Amikor pikáns, akár meztelen fotókat készítünk, fontos, hogy az egy-két kiegészítő, amit kiválasztunk, milyen. Itt ugyanis, szemben a divatfotókkal, nem a ruha a főszereplő, hanem a modell” – avat be minket Lakatos Márk, aki már hosszú évek óta stylingolja Sylvi naptárjait. Összeforrott csapatnak számítanak ők ketten, így Márk már azt a luxust is megengedte magának idén, hogy profi szakemberek segítségével ugyan, de ő készítse Sylvi naptárfotóit. A modell pedig utasításra mosolyog, szenved vagy éppen szendén pislog, megy itt minden, amit a fotós kér.
Autószerelők örömére...
Sylvi még azt is tűri, hogy mérnöki pontossággal kötözzék bele a dizájnos székbe, aztán négy lakkfecskés srác nyomuljon fölötte korbáccsal, macsétával vagy egyszerűen csak diszkrét álarcban. Persze csak akkor, ha a korbács előkerül, Márk ugyanis nagyjából tíz percen keresztül keresi az egyik srác, Sanyi különleges kellékét, amely a jelek szerint igen nagy becsben tartott, a „Hol a korbácsod, Sanyi?” kérdés hangoztatása legalábbis erre enged következtetni. Közben az is kiderül, hogy a fotózás az elmúlt tíz évet mutatja be képekben. Persze arra kíváncsiak lettünk volna, hogy a pikáns jelenet pontosan melyik évet szimbolizálja, de erre nem kaptunk választ. Az viszont szinte már biztos, hogy Sylvi meggondolta magát, és mégsem idén készíti el utolsó naptárát… Jó hír ez az összes autószerelőnek, akik dugattyúpucolás közben egyre gyorsuló szívveréssel nézegetik majd a dögös modell latexes-köteles képeit.
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
ladybird65 2011-10-14 13:53
Nem, nem értettük egymást félre, bár Tulipán valószínűleg azt hiszi. Én értem, hogy ő mire gondol, csak nem értek vele egyet.
Egyébként szerintem egy nőt akkor is lekurváznak, ha nem az. Ha jómódú férje (párja, szerelme, kedvese, stb.) van, így is, úgy is kurva lesz bizonyos emberek szemében. No persze, erre lehet azt mondani, hogy " ha nem a pénzért szereti a másikat". Igen, de ezt honnan tudjuk? Senkinek nincs a homlokára írva, és senki fejébe nem láthatunk bele. Tehát soha sem fogjuk megtudni. Egyébként szerintem a kurváknak is vannak érzéseik. Ők is emberek. Csak nekünk ezt nehéz megérteni, mert nem ebből élünk. Én nem tudom elítélni őket, de ezt már többször leírtam. Tisztában vagyok vele, hogy emiatt nem is leszek szimpatikus senkinek.
Én napi szinten érzem prostituáltnak magam, mert én is abból élek, hogy értékesítek valamit. Nem a testemet, de az tök mindegy. Mindenki, aki elad valamit, elsősorban saját magát adja el. Nem véletlenül tanítják ezt a tréningeken, mert így is van. Csúnyán hangzik, de akkor is ez a véres valóság. Én is napi szinten küzdök a fennmaradásért és sokszor érzem azt, hogy prostituálódok az üzletért. Még az sem vigasztal, hogy én nem a testemet árulom. Tök mindegy, attól nem érzem jobban mgam. Lelkileg megkurvulni, az sem sokkal jobb. Sokszor küldeném én is a halál hegyes farkára az ügyfelet, de nem lehet, mert belőle élünk. Én nem viselkedhetek úgy egy potenciális ügyféllel sem, mint egy Tesco-pénztáros, mert akkor éhen halok.
Elnézést, hogy elkanyarodtam a lényegtől. Az esszenciája a mondandómnak az lett volna, hogy ha valaki ma Magyarországon gazdag pasival van, azt úgyis lekurvázzák. Aki meg nem, azt meg hülyének nézik. Én tudom, mert mind a két oldalon voltam már. Nekem is volt gazdag pasim, és akkor biztosan engem is kurvának tartottak néhányan. Nem mondták a szemembe, de lehet, hogy volt ilyen (nem mindtha számított volna, hogy ki mit gondol). Meg volt szegényebb pasim is, akkor meg abba kötöttek bele, hogy miért nem pénzes pasikat fogok. Szóval akármit csinál egy nő, ebben az országban mindig fikázni fogjuk egymást. Pláne mi - nők.
Zerega 2011-10-13 14:39
Nekem csak egy valami ütötte meg a fülem ezzel kapcsolatosan...
Az egyik tv műsorban mutatták a castingot, amin Szilvike közölte, neki a kockás hasú, izmosabb fiúk jönnek be, ja és a kreol bőrű, barnás hajú fiúkák....Kedves Ferenc pont ilyen alkatú nem? :D
Tulipáncsokor 2011-10-13 09:44
Örülök, hogy legalább te megértetted, hogy mit akartam mondani. Nyilván nincs kiosztva mindenkinek egy jó parti, de azért nem mindegy, hogy milyen irányba indulsz el keresgélni. Mindenféle számítás nélkül.
Melba* 2011-10-13 08:22
Ezért kár volt gyárépületbe menni fotózni, ha a háttérből nem látszik semmi.
Nem áll jól neki a vértelen ajak, és a fru-fru sem. Bár kiengedett hajjal lehet, jobban mutatna az is.
vérmatska 2011-10-13 02:21
Nem kell számítónak lenni ehhez, anélkül is összejöhet, de ha "megcsinálja a szerencséjét", abban az esetben igen. Számomra legalábbis ezt jelenti a kifejezés - vagyis hogy tudatosan a jó partira hajt.
Valószínűleg ezért értettétek félre egymást.
vérmatska 2011-10-13 02:15
Upsz, ne haragudj, az unokád :)
vérmatska 2011-10-13 02:14
Mindazonáltal meglepne, ha a 18 éves fiad nem látott volna még ilyet :)
mosolygóska 2011-10-12 21:55
" Itt egészen konkrétan arra gondoltam, hogy egy csinos vagy akár kevésbé csinos, ám intelligens fiatal lány ügyesen és intelligensen is ki tud fogni egy jobb módú, korban hozzáillő normális, esetleg jó családi háttérrel rendelkező fiút."
hát ez azért keveseknek sikerül szerintem............és azoknak a keveseknek sem kell feltétlenül intelligensnek lenniük, csupán szerencsésnek........
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
7 hozzászólás
10 hozzászólás
21 hozzászólás 50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!
Már 8 490 Ft-tól
Már 14 900 Ft-tól
Már 59 890 Ft-tól
Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!
Sorsolás 2012-05-29