Szépüljünk

Egy évbe és 9 millió forintba kerül a nők frizurája

Egy átlagos brit nő élete során összesen nagyjából egy évnyi időt tölt el a fodrásznál és 26 500 fontot – azaz kb. 8 800 000 forintnak megfelelő összeget – költ a hajára, beleértve a fodrász munkadíját és az otthoni hajápoló termékekre kiadott pénzt.

A 3000 válaszadó bevonásával készült felmérésből kiderült az is, hogy a nők negyede, ha választani kell, inkább a hajára költ, mint ennivalóra. A résztvevők közel fele bevallotta azt is, hogy évente legalább kétszer azért késik el a munkahelyéről, mert túl sokáig vacakol a frizurája elkészítésével indulás előtt. A nők többségének átlagosan háromféle hajformázó készüléke van, tízből egynek azonban öt, vagy még annál is több. A megkérdezettek 60 százalékát leginkább a nemkívánatos hullámok zavarják, ezért a hajvasalójukat még nyaraláskor is magukkal viszik.

A kutatás kiderítette azt is, hogy bár egyelőre nem érnek a nők nyomába, de a férfiak is egyre több pénzt költenek a hajukra: minden ötödik brit pasi akár havonta 30 fontot – nagyjából 10 000 forintot – is.

Egy évbe és 9 millió forintba kerül a nők frizurája

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top