Kávéfőzők
Már 961 Ft-tól
| „Szerintem egyéntől függ, hogy kinek mi áll jól. Kicsit olyan ez, mint a hosszú haj vagy az arcszőrzet. Van, akin direkt szexi, van, aki viszont ápolatlannak tűnik tőle” (Hajnalka, 34). „Nők esetében a fanszőrzet számomra ugyanaz a kategória, mint a hónalj vagy a láb szőre. Illik leszedni teljesen. A pasik viszont bőven elég, ha a hónaljukat, a mellkasukat és szükség esetén a hátukat szőrtelenítik. A lábát inkább ne borotválja, és a fanszőrzetét se” (Szandra, 24). „A csigaszerű csupaszság szerintem nem túl gusztusos. Sem magamon, sem a páromon nem szeretem. Valami azért legyen odalenn, persze nem egy csipkebokor” (Ildikó, 36). ![]() „A mostani párom a természetesség híve, a kedvéért növesztettem bundát, de a magam részéről különösebben nem rajongok érte” (Diána, 30). „Egyszer kíváncsiságból teljesen leborotváltam magam ott, de a látvány, ami fogadott, valahol félúton volt a nevetséges és a kiábrándító között” (Zsuzsa, 52). |
„Nem volt még dolgom olyan lánnyal, akinek ne lett volna minimum formára igazítva a fanszőrzete. Őszintén megvallva: soha nem is szeretném testközelből megismerni a teljes természetességet. Magamat is rendben tartom, a mi korosztályunk igényesebb egyedeinél szerintem ez már alap” (Milán, 21).„Ebből a divatból én már kimaradtam. A feleségemmel együtt” (András, 54). „Egy felnőtt nőnek igenis legyen fanszőrzete! Nem akarom szex közben azt érezni, hogy egy kislánnyal vagyok együtt, akinek még nem nőtt ki…” (Misi, 35). „A barátnőm kifejezett kérésére kezdtem borotválni a fanszőrzetemet, nála ugyanis ez a belépő az orális szexhez. Valamit valamiért. Persze én sem bánom, ha fordított esetben nem kell szőrszálakat rágcsálnom” (Zsolt, 28). „A teljesen csupasz punci a kedvencem, különösen, ha »libabőrös«. Viszont magamat nem érezném férfiasnak, ha egy borotvált képű elefánt lakna a gatyámban” (Imre, 31). |
![]() |
| A formázott, nyírt fazonok kezdenek divattá válni a férfiak körében is |
|
|
| Mit takarnak az elnevezések? Bunda: természetes fanszőrzet. Bikini: a fanszőrzet azon részének eltávolítása, mely az alsóneműből kilátszana. Fazon: a fanszőrzetből különféle figuratív fazonokat (háromszög, csík, szívecske stb.) alakítanak ki, a meghagyott szőrszálakat pedig rövidre nyírják. Leszállópálya: a „fazon” talán leggyakoribb változata, a függőleges téglalap alak. Brazil, Hollywood- vagy teljes fazon: az intim testtájak teljes szőrtelenítése. |
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
cultofluna 2010-11-03 12:03
Az agyéktájéki szőrzet az evolúció során azért került oda ahova, mert higiéniai okai voltak, ami valljuk be napjainkban már szinte 100%-ig veszített jelentőségéből, nem lakunk már barlangban, nem hordunk mosatlanul alsóneműt napokig-hetekig (vagy nem járunk anélkül sem) és a napi tisztálkodás is természetes... így pedig higiéniai szempontból a szőrzet már nem több, mint puszta divatkellék. Nem a felnőttég védjegye (ez csak kultúrától függ, mi ókonzervatív európaiak azt tartjuk természetesnek, hogy bizonyos helyeken marad a szőrzet, mert az "felnőttes", de ahol az ellenkezőjét szokták meg, ott nincs ilyen jelentősége). Jelenleg a divat azt diktálja, hogy szabadulj meg a szőrzettől, 20-30 év múlva meg ki tudja mi lesz, akkor lehet visszajön a divatba a szőrzet valamilyen fazonírozott, futurisztikus megjelenésben.
Az meg, hogy megmaradt a szőrzet az evolóció során, meg egy olyan dolog, hogy ez nem egy pillanatról a másikra változik... alig pár ezer éve (ami evolóciós szempontból csak egy szemvillanás) még a bokrokról szedtük a bogyókat és kőbaltával jártunk vadászni...
Százezrekben mérhető az intervalluma azoknak az éveknek a száma, melyen ilyen jelentős változások lezajlanak, mint az intimszőrzet eltűnése (ahogy a test többi részéről is többnyire eltűnt az elő- és ősemberhez képest a szőr nagy része, vagy csak visszaszorult kis pihékké, úgy minden bizonnyal a hónalj és intim szőrzet is ilyen sorsra van ítélve).
.Mania... 2010-11-01 12:10
Ez nevetséges!!!
A magam részéről nőként már vagy 17 éve csupasz vagyok, mert számomra az a kellemes viselet, így érzem jól magam.
Kezdetekben 17-18 évesen még fazonra nyírtam, de az olyan macera volt, ez percek alatt megvan és sokkal kényelmesebb.
A kedvesemnek is tetszik, de ha meghagynám és csak bikinifazon lenne nyírva, az is tetszene neki, de nekem ez a jó! 8 éve vagyunk együtt 5 éve házasok és ez nem téma köztünk.
Ő férfi létére borotválja a hónaalját és géppel nyírja a fanszörzetét, pár milisre. Ez nekem is megfelel és esztétikus, sem a kopaszra nyírt, sem a dzsungel fazon nem tetszik férfiban.
Torolt_felhasznalo_304718 2010-11-01 11:32
Én nem egészen értem, miért vita tárgya ez. Lehet, hogy egy férfi például szexinek tartja és bolondul a vagány rövid női frizurákért, de ha egy nőnek ez nem stílusa és nem is áll jól neki, hanem a hosszú, hullámos haj, akkor az a konkrét nő azzal a frizurával fog neki tetszeni.
Szerintem az intim frizurákkal is normális esetben ez a helyzet. Nincs mindenkinek anatómiailag hibátlan formájú külső nemi szerve, ezen igenis sokat segít - mint ahogy a hajviselet az elálló füleken - a nemi szőrzet, ami attól még lehet formára igazított, megkurtított, tiszta és ápolt. Igaz azonban, hogy a szőrt nehezebb napközben tisztán tartani, és még fel is erősíti a szagokat, ezért lenne jó a bidé, vagy legalább a napközbeni vizes lemosás lehetősége.....
k@ri 2010-10-31 20:39
ilyenek is vannak :D
http://life-style.hu/rovidhirek/20100922_fanszorz et_paroka_merkin_film.aspx
Torolt_felhasznalo_392508 2010-10-31 17:07
Szerintem ennek a mai vilagban tobb koze van a divathoz mint a pszichologiahoz.
Egy ferfinel nem baj a szor, sot, de azert izleses ha agyektajon rovidre van vagva, legalabb nem zavar a szor oralis szexnel.
Az en tapasztalatom szerint, miota brazil gyantaztatok, sokkal erzekenyebb vagyok odalent...mindenkinek csak ajanlani tudom! (esztetikusabb is!!!)
Torolt_felhasznalo_271241 2010-10-30 23:46
Hol az a pszichológus, aki ilyet állít? Szerintem ez nem így van.
Inkább fordítva: aki elutasítja a felnőtt testet, az szőrtelenül szereti.
spann 2010-10-30 22:25
Egyszer voltam egy pasival, aki tetőtől talpig mindenütt le volt borotválva, csak a fején volt egy kis haj.
Hát mondhatom, undorító volt! Mint egy meztelen csiga.
Egyáltalán nem volt férfias!
Torolt_felhasznalo_271241 2010-10-29 10:38
Ivett a hereleszakítás nagy tudora.
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
7 hozzászólás
10 hozzászólás
21 hozzászólás Már 961 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól
Már 59 890 Ft-tól
Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Sorsolás 2012-06-01