Az ország legszebb nője Győr-Moson-Sopron megyei Hegykőn él, Emőke a fényképészcsaj.
Rovatok
- Ez van!
- Sztárok
- TV-sztárok
- Gasztro
- Szex & Más
- Valentin
- Trend
- Család
- Életmód
- Egészség
- Otthon
- Szabadidő
- Ezo
- Nők Lapja
Eddig sem szerepeltünk fényesen a nagy nemzetközi szépségversenyeken, de ahogy a magyar színekben versenyző Babinyecz Tímea videóját elnéztük, lassan már a 'futottak még'-kategóriához is kevesek leszünk. Mert az addig teljesen rendben van, hogy a magyar lányok szépek, de hogy még mindig nem sikerül egyetlen épkézláb angol mondatot sem kimondaniuk, az már 2010-ben kicsivel több, mint ciki. Persze lehetne okolni az oktatási rendszert vagy a magyarországi verseny szervezőit, akik külföldre engedtek egy angolul alig tudó lányt, de a helyzeten nem változtat: ismét égünk. Mostani üdvöskénk például - saját elmondása szerint - szereti a kézből készült ajándékokat (made of hand), szinte előttünk van a kép, ahogy féltve porolgatja az ujjbegyekből készült kedvenc tűpárnáját.
Arra a kérdésre, hogy mit tanácsol a férfiaknak, egyetlen mondatot tud összeszedni: „don’t give up so early”, ami akár egy korai Take That vagy East17 nóta refrénje is lehetne, sőt talán az. Amikor már azt hinnénk, hogy ez a mélypont, akkor az addigra teljesen kétségbeesett lányt élete legrosszabb randijáról kérdezték. "A legrosszabb randim az volt, amikor 14 éves voltam. Találkoznom kellett egy fiúval. Ő… ő akar találkozni velem, mert szeret engem, és én gondolom, gondoltam, ő csak egy barátom, és mi mentünk sétálni, és ez olyan unalmas volt, és ez nagyon rossz volt nekem, mert én utálom azt a fiút, ő csak… csak egy barátom, és ő szeret engem, úgyhogy ez volt a legrosszabb randim." Aha. Tényleg szörnyű.
A végtelenül egyszerű történetet persze olyan angolsággal adta elő, hogy nekünk négyszer kellett meghallgatnunk, hogy megfejtsük, mi is történt valójában, és közben végig azt hittük, hogy a szavak közötti hosszú szünetekben azonnal elájul. Egy biztos: már érik bennünk egy Babinyecz Timi összes, amelynek a címe minden bizonnyal a "worst date" lesz.
Az igazi próbatétel azonban ezután jött, amelyhez hozzátartozik, hogy erről a lányok semmit sem tehettek, a szervezők szenzációhajhászásának köszönhető, hogy a hibátlan fogsorú lányokat arra vették rá, hogy a kamera előtt utánozzák a robot vagy éppen az oroszlán hangját. Hogy ennek mi köze van a hosszú combokhoz és a világbékéhez, arra még nem jöttünk rá; egy biztos, ez a feladat inkább megalázó, mint vicces. A Miss Universe eddig a szépségről szólt, a feladat az volt, hogy megtalálják azt a nőt, aki az adott évben olyan nemes ügyeket képviselhet, mint a környezetvédelem vagy a nők elleni erőszak megfékezése. Ebbe a képbe viszont nem fér bele a robot vagy a motor hangjának utánozása, ez ugyanis a lejáratáson kívül semmilyen más célt nem szolgál, hiszen melyik lány ne teljesítené a furcsa kérést egy olyan kiszolgáltatott helyzetben, amilyenben ők a kamera és a zsűri árgus szemei előtt vannak.
Legújabb a címlapról:
Veszélyes a babának az anya ágyában aludni
Torolt_felhasznalo_817866 2010-08-21 12:48
Az ország legszebb nője Győr-Moson-Sopron megyei Hegykőn él, Emőke a fényképészcsaj.
Esther_ 2010-08-19 14:43
Szerintem MINDENT lehetett érteni, amit mondott, bár nyelvtanilag nem volt helyes, de érteni lehetett, és ez a lényeg. Sokan meg sem mernek szólalni angolul, hiába tudják jól a nyelvtant, ez a lány pedig meg tudta magát értetni és még szép is.
frue 2010-08-19 07:44
Nem cikizés, véleményalkotás...
Korábban írtam, hogy belefért a mezőnybe. (már amit láttam youtube-on)
Ildee29 2010-08-18 20:59
kedves Nlc...
neked (nektek) sokkal több hiányosságotok van, mint a magyar szépségkirálynőnek..
neki csak szépnek kell lennie...
Nektek viszont értelmeset alkotni...
no comment....
Liimo 2010-08-18 20:41
Szerintem ez a lány is megállta a helyét. Úgyhogy nem értem a cikizést.
Torolt_felhasznalo_244738 2010-08-18 18:04
Olyan volt,mint egy angol felelet :)
De azért megnézném a többi lányt is,hogy ki mennyire töri az angolt...
frue 2010-08-18 17:57
Német középfokkal nem lestem a fejemből sem No-ban, sem Ausztriában...
Angolt nem tanultam még, de szerintem ha valaki nem a piacon vette a nyelvvizsgát, meg nem tingli-tangli nyelvvizsga bizije van, akkor megállja a helyét.
(Ismerősöm van, aki közép angollal kiválóan feltalálja magát kint.)
Most milyen szinten van? Olyan érettségi vizsga szint? Nem tudom, találgatok.
Alap oroszomat én is szívesen csiszolnám felsőfokra, de ez nem jelenti azt, hogy most középszinten nyomom.
vica.mica 2010-08-18 17:31
Ezen a versenyen nagyon sokan nem veszik figyelembe az alapkritériumokat. Ha láttad volna, milyen volt az idei felhozatal. /is/
Ha ez valóban egy szépségverseny (és nem Miss Terézanyát keressük/, akkor én amondó vagyok, hogy inkább jegyezzék meg a magyar lány nyelvi, mint a szépséghibáit. :D
Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!