Szépüljünk

6 letesztelt hajpakolás

Fénytelen, száraz, töredezett a hajad? A tengerparti nyaralás sem tett jót neki? Pont ezekre a problémákra találták ki a regeneráló hajpakolásokat. Próbáld ki te is – segítünk választani!
Gliss Kur regeneráló hajpakolás vadrózsaolajjal

A gyöngyház-pinkben pompázó tégelybe halvány rózsaszín, sűrű massza került. Érintésre leginkább olyan, mintha egy pohár eperpudingba nyúlna az ember – kissé bizarr, de egyáltalán nem kellemetlen. A megmosott hajon szépen eloszlik, nem tapad, nem ragad, nem kelt olajos érzést. Mivel nekem hosszabb a hajam, egy pici vízzel fel is hígítottam, hogy minden helyre jusson a rózsaillatú kenceficéből. Három-öt perc után könnyedén, két-három öblítéssel le lehetett mosni, és már ekkor éreztem, hogy hajszálaim élettel telivé, szinte szálanként tapinthatóvá váltak. A lágy, puha tapintás és a fantasztikusan finom rózsaillat pedig szárítás után is megmaradt. Könnyen kifésülhető – igazi fincsi, kényeztető érzés. Egy tégely kb. hat-nyolc alkalomra elegendő – hajhosszúságtól függően.

Ára: 1299 Ft/200 ml

 

L’Occitane olívás hajápoló paszta

Bevallom, nem igazán rajongok az olívás kozmetikumokért, de ez a provence-i kencefice egyből levett a lábamról. A többi kipróbált hajpakolás közül elsősorban azért tűnik ki, mert hihetetlenül könnyű, selymes, lágy esésű hajkoronát eredményez. Míg a legtöbb hajpakolástól enyhébben vagy intenzívebben olajos fényű lett a hajam, ettől inkább matt tapintású lett. Szerencsére sokkal lágyabb az illatvilága, mint általában az olívás kozmetikumoké – finom, diszkrét illattal hódít. Nedves hajra vidd fel, várj öt-tíz percet, majd alaposan öblítsd ki. Minden hajtípusra használhatod.

Ára: 6850 Ft/250 ml

 

Garnier Fructis pakolás
Egyperces hajerősítő pakolás-krém

A hipergyorsan ható (mindössze egy percig kell a hajon hagyni!) pakolást kifejezetten száraz, erősen igénybe vett hajra találták ki, na meg azoknak, akik nem szeretnek pepecselni a fürdőkádban. Nedves hajon oszlasd el a sűrű, fehér, masszaszerű krémet, és várj egy percig. A leöblítés nem lesz olyan könnyű, mint amilyennek hangzik, ugyanis ez a krém (talán a gyümölcsolajoknak köszönhetően) picit olajosabb, csúszósabb a többinél, így nehéz eldönteni, hogy valóban lemostuk-e már a hajunkról. Ha a nyakra és a homlokra is kerül belőle (márpedig fog), azt még nehezebb lesz eltávolítani, pláne, hogy a tenyerünk is csúszós lesz. Mindezek ellenére csillogó (nevezhetjük olajosnak is), érezhetően dúsabb állagú, jó tartású hajunk lesz a kúra után, és a Fructis hajápoló családra jellemző kellemes, gyümölcsös egyenillat leng körül bennünket.

Ára: 1459 Ft/300 ml

 

Nivea hajápoló krém, revitalizáló proteines balzsam


A legelső dolog, amely szembeötlik, hogy a Nivea hajápoló krémje a márkához nem igazán köthető narancsszínben pompázik. Kuriózum, hogy a sűrű, hófehér krémet apró kék gyöngyök tarkítják, amelyek feloldódnak, amikor hajunkba masszírozzuk a masszát. Meghatározhatatlan, mennyei illata magával ragad – később a csomagolás apró betűs részéből kiderül, hogy a bambusz és a fehér liliom tehet mindenről, bár én inkább mézre tippeltem volna. Kevésbé olajos, kevésbé ragad, gyorsan leöblíthető, és a megszáradt a haj sem tűnik tőle zsírosnak. Öt-tíz percig hagyjuk a hajon.

Ára: 1090 Ft/200 ml

 

Balea hidratáló hajkúra tej- és sárgabarack-kivonattal

A tasakos, egy alkalomra szóló pakolás nyaralások, utazások alatt tehet jó szolgálatot (bár a tasak mérete picit ormótlan) – száraz vagy igénybe vett, fénytelen, durva tapintású hajra találták ki. Finom, intenzív barackillata egyből megcsapja orrunkat, ahogy felvágjuk a kis zacskót – feltépni ugyanis nem tudjuk, nem igazán működik a perforálás (gondoljunk erre, mielőtt szappanos kézzel, vizesen olló után kezdünk kutakodni a zuhany alatt). A picit lágyabb állagú, folyósabb, hófehér masszát nedves hajba masszírozzuk, majd öt perc után mossuk ki. Könnyen fésülhető lesz a haj, bársonyos, selymesen csillogó, nem eredményez olajos hatást. Rövid hajúaknak két alkalomra is elegendő a mennyisége.

Ára: 199 Ft/25 ml

 

Pantene Pro-V Repair & Care

A méretre pont ideális tasakban szintén egy alkalomra szóló pakolást találsz. A fehér, sűrű, krémes massza száraz vagy igénybe vett hajra gyógyír. Illata igen kellemes, mennyisége bőséges, simán két alkalomra is elegendő, ha nem túl hosszú a hajad. Enyhén olajos, de még nem zavaró, könnyen kiöblíthető. A csomagoláson egyébként nem egészen egyértelmű az utasítás – eszerint a száraz hajba kellene masszíroznom a krémet, de nem tudom eldönteni, hogy ez „csontszáraz” hajat akar-e jelenteni, vagy csak hajmosás után alaposan meg kellene törölgetnem a hajam, mielőtt felkenem. Én az utóbbira szavazok, és hajmosás után használom. Kellemes illatú, bársonyos tapintású eredményt kapok.

Ára: 225 Ft/25 ml

 

Hajpakolás… de milyet? – fórum » 3 egzotikus testpermetet teszteltünk »
Panthenol mint hajpakolás? – fórum » Sós chipseket teszteltünk »
Természetes hajpakolás – fórum » 3 letesztelt hűsítő szörp »


Haj.lap.hu

Fodrász.lap.hu
Frizura.lap.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top