Szépüljünk

Fontos SZEMpontok

A szemünk körül az apró ráncok természetesek, de elodázhatjuk a megjelenésüket, csökkenthetjük a számukat és a mélységüket. Törődj vele!

A szemünk körüli bőr rendkívül finom és nagyon vékony. Nem is tudatosodik bennünk, hogy napjában több ezerszer pislogunk, beszédünket, de még a gondolatainkat is mimikával kísérjük, amihez a szemünk körüli sok apró izom folyamatos munkájára van szükség. A ráncok elsődlegesen azért alakulnak ki, mert az izmok összehúzódásainak hatására a bőrszövetben kis bemélyedések keletkeznek, ez természetes folyamat. Ha szemüvegre lenne szükségünk, de hiúságból vagy nemtörődömségből sem ezt, sem kontaktlencsét nem viselünk, akkor már egész fiatalon kialakulhatnak a barázdák, és a folytonos hunyorgás tovább mélyíti őket. Ez történik akkor is, ha erős napsütésben nem hordunk napszemüveget.

Ahogy gyarapszik az éveid száma, úgy gyengül a bőröd rugalmassága, válik egyre szárazabbá és vízhiányosabbá. Ezek együttesen egyre mélyebb árkokat eredményeznek, ami tovább fokozódik a negyvenes, ötvenes éveidben a hormonális változások miatt.

 

Öt fontos szabály, amelyet be kell tartanod, az éveid számától függetlenül!

  1. Ne hunyorogj, viselj szemüveget, napszemüveget!
  2. Rendszeresen krémezd a szemed körüli bőrt!
  3. A szemkörnyékápolókat soha ne masszírozd be, még csak ne is kend, helyette paskold bele a bőrödbe, az ujjbegyeddel finoman ütögetve.
  4. Mindig szabadulj meg a szemfestékedtől lefekvés előtt. Csak kíméletesen! A sminked erősségének megfelelő szemfestéklemosóval először lazítsd fel a sminket (hagyd rajta pár másodpercig a lemosóval átitatott vattát), aztán gyengéden, de alaposan töröld le.
  5. Válassz megfelelő szemkörnyékápolót!

A 20-as éveinkben

Ebben a korban a főszerep a megelőzésé, de ez nagyon fontos. Nehéz ilyenkor a hamvas bőrünket nézve elhinni, hogy ekkor alapozzuk meg a 15-20 évvel későbbi állapotunkat. Kötelező a hidratálás, és ügyelj rá, hogy tartalmazzon UV-szűrőt a krémed. A Vichy Aqualia termékcsaládja most bővült egy szemkörnyékápoló zselével, amely a termálvíz erejét kihasználva garantálja a hidratációt. (4599 forint.)

Vichy Aqualia
Vichy Aqualia

 

A 30-as éveinkben

Már hamarabb látszik a stressz és a fáradtság jele a szemünk környékén. Ekkor már célszerű a gyakran jelentkező problémáinkra speciális szemkörnyékápolókat választani. Az a legjobb, ha a krém hatása többoldalú, és az apró ráncok elleni küzdelem mellett képes a duzzanatokat is megszüntetni. A Juvena Juvedical Eye Optimizer üdévé és ragyogóvá teszi a tekintetet a növényi hatóanyagok és a nanotechnológiában rejlő lehetőségek kiaknázásával. (19 900 forint.)

Juvena Juvedical Eye Optimizer
Juvena Juvedical Eye Optimizer

A 40-es éveinkben

Egyre több gondot okoz a szárazabbá váló bőr, a kollagénrostok rugalmasságának csökkenése. Váltsunk liftinghatású krémekre! Használjunk külön éjszakai és külön nappali szemkörnyékápolót, az utóbbi frissíti és hidratálja a bőrünket, míg az előbbi feltölti a szükséges tápanyagokkal, és visszazsírozza a hámréteget. A Lancôme kréme, a Rénergie Refill Yeux a bőrben a kollagén, a hialuronsav és az elasztin termelődését serkentve mintegy megújítja a szem körüli bőrt. (14 500 forint.)

Lancôme - Rénergie Refill Yeux
Lancôme – Rénergie Refill Yeux

 

 

Az 50-es éveinktől

Egyre több gondot okoz a szemhéj megereszkedése. Speciálisan erre a területre kifejlesztve is találunk már krémeket, erőteljes feszesítő hatással, amelyek rendszeresen használva képesek kicsit feszesebbé varázsolni a bőrünket. A L’Oréal Paris Derma Genesis szemkörnyékápolója tökéletesen alkalmazkodik az igen finom bőr igényeihez. (4399 forint.)

 

L'Oreal Paris Derma Genesis
L’Oréal Paris Derma Genesis

 

Gondűzők

Piros és ég. – Ha légkonditól, a számítógép monitora előtt eltöltött hosszú időtől, a kialvatlanságtól bepirosodik a szemed, akkor érdemes tartani magadnál szemcseppet erre az esetre, ezt bármelyik patikában beszerezheted recept nélkül is.

Viszket. – Lehet, hogy allergia gyötör? Menj el szemészetre, az itt kapott szerek segíthetnek megszüntetni vagy legalább csillapítani a tüneteket. Semmiképpen ne dörzsöld a szemedet, mert ettől nemcsak piros lesz, hanem az érzékeny bőr alatti rétegeket is megsérted. Próbáld ki ezt a trükköt: a külső szemzugod és a halántékod között az ujjbegyeddel végezz körkörös mozdulatokat, ezzel megszüntetheted a viszketést, és a bőrt is kíméled.

Duzzadt. – Ez könnyen előfordul, ha keveset aludtál, vagy előzőleg sokat voltál napon. Jól jönnek a borogatások. Lehet, hogy elég az eltüntetéséhez egy hideg borogatás is, de lehet, hogy ennél többre lesz szükséged. Tegyél rá egy szelet nyers krumplit, vagy – ha van időd – reszeld le a krumplit, tedd egy ruhazsebkendőbe vagy gézbe, és ezt helyezd a szemedre 5-10 percig. Az uborka is frissítőleg hat. Segíthet a hideg, áztatott kamillateás filter is. Persze készen is vásárolhatsz maszkokat erre a célra.

Sötét karikák. – Többnyire velünk született hajlam felel a szemünk alatti bőr színéért. Radikális változásokat még az erre ajánlott krémektől se várjunk, bár jelentősen enyhítik a gondunkat. Hatásos segítséget csak a jól felhelyezett korrektortól várhatunk.

Szépség.lap.hu

Ránc.lap.hu

Szépségápolás.lap.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top