Szépüljünk

Csábító dekoltázs

Végre itt a jó idõ, a kabátot, garbót felváltó kivágott ruhákban a tekintet óhatatlanul a nyakra, dekoltázsra és a vele együtt elõ-elõvillanó keblekre irányul. Ha kellõ figyelmet szentelünk nekik, még több elismerõ pillantást zsebelhetünk be.






Miért olyan különleges a testünknek ez a része?

 



A nyakunk, valamint folytatásában a dekoltázsunk és a keblünk bőre kitüntetett figyelmet igényel. Itt pont ugyanolyan vékony és érzékeny a bőr, mint a szemek környékén. Ennek ellenére, míg a szemránckrémek, szemkörnyékápolók használata szerencsére magától értetődő a legtöbb nő számára, addig ezekkel a területekkel a legtöbben mostohán bánnak. Pedig itt a bőrünk alsóbb rétegeiben kevés a zsírszövet, ennek köszönhetően a korunkról árulkodó jelek is sokkal hamarabb jelentkeznek.






 Hat kíméletlen ellenség:

 







1. A kevés krém – Sokszor abbahagyjuk a krémezést az áll vonalánál, vagy a legjobb esetben a nyakunkra még teszünk egy kicsit. Pedig a dekoltázs egészére is kellene belőle juttatnunk reggel és este is.
2. A túl sok napfény – Mind az UVA-, mind az UVB-sugarak károsítják a bőrünket, és a nyakunk, valamint a dekoltázsunk általában fedetlen. Ne feledjük, hogy a túlzásba vitt szolárium is ártalmas, főleg, ha tízalkalmas bérletünket két hét alatt használjuk el. (Ugye van ilyen? Hisz gyarló módon minél gyorsabban szeretnénk úgy kinézni, mintha napokat töltöttünk volna a tengernél.) Ráadásul a szoliban a legtöbb nő nem visel melltartót, így az egyébként bikinifelsővel védett bőr is ki van téve a károsodásnak.
3. A kevés mozgás, a helytelen testtartás – A sokszor és hosszasan leszegett fej, valamint a gyenge mell- és hátizmok okozta kissé görnyedt testtartás egyaránt kerülendő. A  bőr petyhüdtté válik, a nyakon a redők elmélyülnek.                                                                                                  4. A stressz – A felgyülemlett feszültség hatására sokaknál bőrpír keletkezik, nemcsak az arcon, hanem lejjebb húzódva a nyakon és mellkason is.
5. A légszennyezettség – A levegőben található káros anyagok nagy felületen érik a szabadon hagyott bőrfelületeket.
6. A helytelen parfümhasználat – A legtöbben a nyakukra és a fülük mögé teszik a parfümöt, pedig a bennük található alkohol hatására a bőr kiszáradhat. A napsugarak hatására bizonyos illatanyagok még a bőr elszíneződését is kiválthatják.





 Mit tehetünk a feszesség megőrzéséért?

 



1. Hetente legalább egyszer gyengéden radírozzuk át a nyakat, a dekoltázst és a kebleket is. Erre a célra kíméletes, inkább az arcra kifejlesztett bőrradírokat használjunk.
2. Speciális készítményeket vagy ezek hiányában az arckrémünket használjuk ezen a területen a testápolók helyett. Hidratáló és feszesítő pakolásokkal az arcunkon tapasztaltnak megfelelő látványos eredményeket érhetünk el.
3. A kebleket ugyan egyetlen krém és tabletta sem növeli meg, de a bőrét feszesebbé, tónusosabbá tehetik, ezért kipróbálhatjuk őket.
4. A váltakozó hideg-meleg zuhany jót tesz a bőrnek, a zuhanyfejet közel tartva, a vízsugarakkal is átmasszírozhatjuk a kebleinket.
5. Ha a tusfürdőt egy érdesebb felületű dörzskesztyűvel visszük fel a bőrünkre, akkor jótékony masszázst is biztosítunk, ettől jobb lesz az adott terület vérellátása.
6. Csakúgy mint az arcunkat, a nyakunkat is tisztítsuk meg minden este sminklemosóval, és reggel is frissítsük fel arctonikkal.
7. A nyakunkat mindig alulról felfelé és középről kifelé, a fülek irányába haladó mozdulatokkal krémezzük.
8. A parfümöt inkább a hajunkra és a csuklónkra cseppentsük, vagy fújjuk fölfelé a levegőbe, és sétáljunk el az aláhulló permet alatt.
9. Figyeljünk oda a megfelelő UV-védelemre, fényszűrőt is tartalmazó krémet használjunk még munkába menet a hétköznapokon is.
10. Testmozgás hatására a szövetek oxigénellátottsága fokozódik, a bőrünk feszesebb, tónusosabb lesz.








Orlane Paris, Soin Beauté des Seins, feszesítő mellápoló






Estée Lauder, Body Performance Bust, tonizáló mellápoló szérum



























Dove, dekoltázsfeszesítő krém-szérum





 A hosszan tartó kebelbarátság apró titkai


 



  1. A mellen található apró pihék teljesen természetesek. Amennyiben néhány erősebb szőrszál is kinő, az eltávolításukkal legyünk nagyon óvatosak. Semmiképpen ne használjunk kémiai anyagot, inkább nagy odafigyelés mellett egy szemöldökcsipesszel húzzuk ki.
  2. Problémát jelenthetnek a faggyúmirigyek is. Néhány nő mellbimbója körül, a mellbimbóudvaron grízszerű kis kidudorodások vannak. Ezek – csakúgy mint az arcunkon – pici, betokozódott, zsírtartalmú göböcskék. Semmiképpen ne nyomjuk ki ezeket, és ne is piszkáljuk. A legtöbb esetben megfelelő ápolással (kíméletes radírozás) és pamut alapanyagú melltartó viselése mellett rövid idő alatt maguktól is eltűnnek.
  3. Nem csak a szoptatás során fordul elő, hogy fájdalmassá válik a mellbimbó. A sportolás során viselt rossz melltartó, durvább anyagú top is okozhat a



    + 1 sminktrükk
    A bronzosító púdert ne csak az arcunkon használjuk! Egy finom mozdulattal a dekoltázson is simítsunk végig az ecsettel. 







    Fotó: MAC
     
    dörzsölés hatására ilyen problémát. Ilyenkor ápoló krémekkel kényeztessük a fájdalmas területet, és száműzzük örökre a bűnös ruhadarabot az edzőteremből.
  4. Különösen a telt keblűeknél okoz meleg időben és sportolás közben problémát, hogy a mellek alatti és közötti rész kipállik, esetleg gombásodik. Mindez megelőzhető, ha fürdés után teljesen szárazra töröljük a bőrt, és hintőport használunk. Sportolásnál mindenképpen pamut melltartót viseljünk, mert ez elszívja a nedvességet és engedi szellőzni a bőrt. Ha már megtörtént a baj, és piros, esetleg viszkető, olykor fájdalmas foltok jelennek meg, kérjünk segítséget a patikában (sok gombaellenes készítmény kapható recept nélkül), vagy forduljunk bőrgyógyászhoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top