Szépüljünk

Tavaszi bõrfrissítés

A nap sugarai erõsebbek, a levegõ páratartalma magasabb, a hõmérséklet emelkedik, a bõrnek, pedig újfajta ápolásra van szüksége. Zsírosabb téli bõrápolóinkat cseréljük könnyû állagú, fényvédõfaktorral ellátott hidratálókra, vitaminos szérumokra.





Szérumok és hidratálók 

Tavasszal, ahogy a szervezet, úgy a bőrünk is vitaminhiánytól szenved. A vitaminos krémek rendszerint lazább állagúak, könnyebben kenhetők, hamarabb felszívódnak. Általában a klasszikus szépségvitaminok mellett – A, C, E – mellett megtalálható még benne a béta-karotin, amely erősíti a bőr természetes védekező rendszerint. Előfordul benne a H-vitamin, ami erősíti a kötőszövetet, a bőr zsír- és nedvességtermelésében is főszerepet játszik.

A 24 órás hidratáló krémek használatának ideje is elérkezett. A krém nem zsíros, a felkenése után szinte nyomban energiával látja el a bőrt, mégpedig úgy, hogy nedvességgel telíti. Mindez a tiszta szőlőkivonat tartalomnak köszönhető, amely segíti a bőrsejtek megújulását. Az aktív almavíz, pedig védi a bőrt a környezet káros




hatásaival szemben. A bőr 24 órán keresztül nem szomjazik.

A szérumokat a tavaszi bőrfelfrissítő kúra részeként használjuk. A szérumokat a megtisztított bőrre vigyük fel reggel és este, majd utána jöhet a nappali, vagy az éjszakai krém. A bőr immunrendszerét erősíthetjük, és felkészíthetjük az évszakváltásra, így lelassíthatjuk a ráncosodási folyamatot.






Szeplők és májfoltok ellen 

Az érzékeny bőrűeknek, vagy akik télen antibiotikum kúrán estek át, fogamzásgátlót szednek, esetleg rendszeresen és sokat jártak szoláriumba, vagy a negyvenötödik életévüket betöltötték, nemcsak a magas fényvédőfaktorral ellátott nappali krém használata ajánlott, hanem az úgynevezett fehérítő krémeké. Ezek a készítmények nem úgy fehérítik a bőrt, mint az ahá-t tartalmazó termékek, hanem megakadályozzák a pigmentfoltok, a szeplők kialakulását. Ezek a készítményekben rendszerint felfedezhető a barna alga, a fehér tea és a kamilla kivonata, amelyek együttesen szabályozzák a melanin termelést. Az idei tavaszon a bőr színének egységessé tételére teljes termékcsaládot is kínálnak, amelyben a nappali krém véd, az éjszakai fehérít, amelynek szenzációs újdonsága a bőrt fehérítő púder, amellyel a smink napközben kiigazítható.
 Újdonság a fehérítő kézkrém, amelynek használata megakadályozza, hogy a kézfejen kialakuljanak az éles, szabálytalan körvonalú, barnás elszíneződések.






Szemkörnyék védelmében








Szemkörnyék ápolók életkornak megfelelően

• 18-25 éves korig: a szemzselék
• 30-35 éves korig: a szemápoló lotionok, és roll onok
• 35-40 éves korig: a krémzselék
• 40-50 éves kor után: a krémek
• 50 éves kor után: a magas ásványi anyag tartalmú, zsírosabb, töményebb szemápolók
Amikor krémet váltunk, akkor érdemes a szem körüli bőrápolót is lecserélnünk, még akkor is, ha ez eddig nagyon bejött. Ugyanis az évszak- és ápolóváltás a szem körüli bőrre is vonatkozik, amely a napsugarak erősségének változása miatt gyorsabban ráncosodik, és allergiára is hajlamosabb lesz. Persze az életkort mindenképpen vegyük figyelembe. (lásd. bal oldali  táblázat)

Aki sokat ül a számítógép, a tévé előtt, vagy nagyon érzékeny a szeme, annak a keze ügyében legyen mindig egy roll on kiszerelésű szemápoló, amelyet akár a sminken, akár a reggel beütögetett szemápoló krém maradványain görgessen végig, és a bőre nyomban felfrissül. A készítmény különlegessége a trópikus tengeri moszat kivonat, amely a bőrképző szövetet ingerli, ettől az egész bőrszövet feszes, egészséges lesz.
  




Körömerősítés






Ahogyan a bőrünknek, úgy a körmünknek is erősítésre van szüksége a tavaszi szezonban, hiszen a vitaminhiány miatt töredezik, félbe válik, és a körömágy bőre is szálkássá válik. Ilyenkor érzünk ellenállhatatlan vágyat arra, hogy a kiálló bőr szálacskát letépjük, aminek hatására a köröm körüli bőr sérül, vastagabban nő vissza, és lassan a köröm besüpped. Az idei tavasz legújabb sztárjai a zöld tea kivonatát, valamint a tengeri ásványokat tartalmazó körömápolók. A zöld tea erejét körömerősítő ceruzába zárták, amellyel a köröm egész felületét, valamint a köröm alsó részét is satírozzuk át. A ceruza nyugtató és hidratáló anyagokat tartalmaz, nagyon gyenge körmök esetén a használata javasolt minden nap, míg töredezés esetén hetente háromszor.
 A multivitaminokat és tengerből származó ásványokkal, pedig manikűrözés után kényeztessük a körmeinket. Pontosabban töltsük fel a multivitaminokat tartalmazó lágy krémmel a körömágyat, és néhány percnyi várakozás után masszírozzuk a maradékot a köröm körüli bőrbe. A körömtáplálót, pedig ezután vigyük fel a körömre, amely pillanatok alatt megszárad. Erre kenhetünk már színes lakkot is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top