Szép lábak

Odafigyeléssel a szép lábért!

Léteznek olyan pár perces trükkök, amelyekkel megelőzhetjük a vénás betegségek kialakulását vagy súlyosbodását.

A visszeres problémák legfontosabb tünetei a fáradtság- és nehézláb-érzés, a gyakori lábfájás, a boka és a lábszár duzzanata. Később jelentkeznek az éjszakai izomgörcsök, majd minden nő rémálma: a már látható értágulatok a lábszáron és a combon. A tünetek mögött krónikus vénás elégtelenség állhat, amiből megfelelő kezelés hiányában visszérgyulladás, de súlyos szövődményként akár trombózis vagy lábszárfekély is kialakulhat.

Tarts szünetet és mozogj!

Órákon át ülünk az íróasztalnál munka közben, pedig az elgémberedett, lógatott, mozdulatlan lábak ereiben pang a vér! Időnként álljunk fel, sétáljunk egyet, közben lélegezzünk mélyeket, hogy felélénküljön a keringésünk! De legalább helyben ülve nyújtsuk ki a lábunkat, körözzünk lábfejünkkel mindkét irányba párszor, és álljunk néhányszor lábujjhegyre!

Szép láb? Rajtad múlik!

 

Irány a zuhany!

Jó, ez kevésbé kellemes, mint nyáron, de segít: naponta, de akár napjában többször is alkalmazz váltózuhanyt! Figyelj arra, hogy felváltva folyass meleg, majd hideg vizet a lábadra, főleg a vádlidra, méghozzá alulról felfelé, és mindig hideg vízzel zárd a zuhanyozást! A meleg víz se legyen túl forró, inkább csak langyos. A váltakozó hőmérsékletű víz hatására a lábban futó erek kitágulnak, majd összehúzódnak, ami felér egy értornával.

Masszírozz!

Serkenti keringést, csökkenti a vénákban a pangást, szóval zoknit le, nadrágszárat feltűrni; gyúrd át a lábad, pezsdíts fel benne a keringést! Fontos, hogy a masszázst a lábfejjel kezdd, majd a vádlidat is úgy masszírozd át, hogy lentről haladj felfelé, a szív irányába.

Itt a szezon: majszolj citrusokat!

Ilyenkor télen igazán nem mondhatod, hogy nem lehet kapni narancsot, grépfrútot, és még az áruk is sokkal barátibb. A te lábadnak is szüksége van rájuk, mindkét gyümölcs tele van C-vitaminnal. Ezek a vitaminbombák így nemcsak finomak, de hozzájárulnak a vérkeringés, illetve a hajszálerek falának erősítéséhez, és még gyulladáscsökkentő hatást is kifejtenek.

Tudj meg többet a www.lioton.hu-n »

 „A te LábStoryd” sorozatunkban olvasóink osztják meg másokkal személyes tapasztalataikat a visszérbetegségekről. Küldd be te is saját, de akár édesanyád, testvéred vagy más ismerősöd minél részletesebb sztoriját erre a címre e-mailben. A Nők Lapja Café szakértőjének segítségével kiválasztjuk a legjobb történeteket, amelyek – a beküldő nevének feltüntetése nélkül, vagyis anonim módon – megjelennek a témával foglalkozó rovatunkban. Az a cél, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk a megelőzés fontosságára és arra, hogy mit tehetünk a kínzó tünetek ellen.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top