Szép lábak

Mi köze a vezetésnek a visszerekhez?

Álló munkavégzés, ülőmunka, túlsúly - a visszerek kialakulásának ezeket a rizikófaktorait sokan kapásból fel tudják sorolni. De kevesen tennék hozzá, hogy az sem használ, ha valaki sokat vezet autót. Olvasónk legalábbis későn kapott észbe - derül ki Lábstory sorozatunk legújabb részéből.

Amit a visszeres láb nem szeret

Területi képviselő vagyok, szinte az egész Dunántúl hozzám tartozik, vezetek nap mint nap, mondhatni az utakon telik a munkaidőm nagy része. Arról persze hallottam, hogy az ülőmunka nem tesz jót a lábnak, ahogy a pincérnők lábai sem véletlenül sem lesznek már fiatal korukban visszeresek, hiszen az állás, talpalás nyilván árt. De azt nem gondoltam volna, hogy tulajdonképpen a kocsiba ücsörgés is visszeresedéshez vezet” – panaszkodott Andrea nevű olvasónk a Nők Lapja Caféhoz eljuttatott Lábstoryjában.

Azt normális dolognak tartottam, hogy az egész napos vezetés, kocsiba be, kocsiból ki, sok órás autópályás utak után este nem vagyok éppen fitt, a lábaim ‘húznak’, ahogy mondani szoktam. De az volt a megtévesztő, hogy egészen pár hónappal ezelőttig a nehéz-láb érzés mellé semmilyen külső jel nem társult. Nem dagadtak ki az erek, nem volt lilás, bár így utólag, lehet, hogy azért, mert kreol tónusú a bőröm, biztos hamarabb áttetszettek volna egy fehér, érzékeny bőrű nő lábán. Mindenesetre én nem foglalkoztam vele, most pedig, hogy ősz óta egyre csúnyább, és már teljesen nyilvánvalóan visszerekről van szó, már lehet, hogy késő” – írta.

A repülőutakon elgémberedő lábak miatti problémák talán még inkább benn vannak a köztudatban, mint az, hogy egy több órás autóút legalább annyira nem kedvez a végtagok végkeringésének. Hiszen logikus, ugyanúgy egy helyben ülünk, ugyanúgy statikus a testhelyzet, még ha vezetünk is. Vagyis ugyanaz igaz, mint egy irodai munkát végző nőnél: sokat számít, ha odafigyelünk arra, hogy átmozgassuk tagjainkat. Az elgémberedett, lógatott lábak vénáiban pang a vér, csak annyit tegyünk meg, hogy a hosszú út közben, esetleg, mikor megérkezünk valahová, járkálunk egyet, és közben jó mélyeket lélegzünk, vagy párszor körözzünk a lábfejünkkel.

A mozgásszegény egy helyben gubbasztás egyértelműen összefüggésben van a vénás problémákkal – ez a tavalyi Nagy Visszértesztből is kiderült. A Nők Lapja Cafén közel egy éve folyamatosan futó felmérést – amely így nem reprezentatív – közel 16 ezer nő töltötte ki, és a válaszok alapján egyértelmű, hogy a többségük – manapság oly jellemző módon – ülő/álló életmódot folytat, vagyis szinte az egész napját az asztal mögött tölti.

Egészen pontosan a tesztet kitöltő nők több mint harmada – közel 36 százaléka – válaszolta azt, hogy naponta 4-8 órát ül vagy áll. De még ennél is többen vannak azok – a válaszadók 37,3 százaléka! -, akiknél ez az időtartam naponta 8 óránál is több! Csak 14 százalék tölt 4 óránál kevesebbet úgy, hogy nem lógatja vagy nem terheli állás közben a lábát. Majdnem ugyanennyien még azzal súlyosbítják a több mint 8 órás egy helyben állást/ülést, hogy mellette „rendszeresen utaznak autóval, vonaton vagy repülőn” – olvasható a tesztben.

Tudj meg többet a www.lioton.hu-n »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top