Szembejött

Vod­ká­val ön­tötte le, majd gyúj­totta fel mos­to­ha­lá­nyát, mert az na­si­ért kö­nyör­gött

Embertelen kegyetlenséggel ölte meg mostohalányát egy 25 éves férfi Michigan államban. Az 5 éves gyerek bűne az volt, hogy vacsoraidő előtt szeretett volna egy kis nasit.

Vacsoraidő előtt szeretett volna nassolni valamit Luna, az ötéves michigani kislány, de mostohaapja inkább megölte őt. Az emberi ésszel nehezen felfogható bűncselekményt a 25 éves Thomas McClellan követte el, aki gyilkosság előtt pár hónappal vette feleségül a kislány édesanyját.

Három hónappal ezelőtt a férfi és a kislány egyedül maradt otthon, amikor az éppen pihenő mostohát a kislány megzavarta azzal, hogy éhes, és enni szeretne valamit. A férfi megpróbálta lerázni az éhes gyereket azzal, hogy még nincs vacsoraidő, de Luna tovább kérlelte.

A férfinak elege lett a könyörgésből és ahelyett, hogy enni adott volna Lunának, helyette rátámadt: ötször mellkason szúrta, majd egy lepedőbe csavarta, vodkával lelocsolta és felgyújtotta.

A tűz viszont nem állt meg a lepedőnél, hanem tovább terjedt a lakásban, mire a szomszédok kihívták a tűzoltókat, akik felfedezték a gyermek holttestét.

McClellan nem tagadta bűnösségét, gyermekbántalmazás, emberölés és gyújtogatás vádjával állították bíróság elé, ügyében ma születik döntés – írja a Daily Mail.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top