Szembejött

Halálra gázolta a busszal a szerencsétlen biciklist

Vádat emelt a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség egy 62 éves mezőberényi férfival szemben, aki február elején egy busszal halálra gázolt egy szabályosan közlekedő biciklist.

A sofőr február 1-jén, kora délután egy busszal közlekedett Békésen. A Fábián utca – Irányi utca kereszteződésénél a kihelyezett “Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblánál megállt, azonban az útkereszteződésbe alacsony sebességgel behaladva végül nem biztosított elsőbbséget az egyébként szabályosan közlekedő biciklisnek, és elütötte a kerékpárost. Az elgázolt férfi a baleset következtében olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy másnap a kórházban elhunyt.

A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség a buszsofőrt halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja – írja a Faktor.hu. A járási ügyészség a sofőrrel szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést kért, valamint azt, hogy a bíróság tiltsa el a vezetéstől, és kötelezze őt a nyomozás során felmerült több mint 300 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top