Gyerekként is megszállottan bámultam a szépet. Bármit ami szépségével megbabonázott.Később is törekedtem arra, hogy amit csinálok ne csak nekem, hanem másoknak is tessék. Miskolcon és Kazincbarcikán jártam gimnáziumba. A különböző művészeti ágak szinte gyerekkorom óta jelen vannak az életemben. A zene, a tánc különféle műfajai, a perzsa szőnyeg készítésének titka, festészet valamint a kreativitás, mely mindig a szépség szolgálatában állt és áll.
Először musical színésznek készültem, aztán felvettek szobrász szakra, de 14 évesen megsem mentem Szegedre gimnáziumba, majd az ötvös hivatás izgatott, aztán hirtelen mégis a kozmetikus szakmát választottam, mondván „..abból bármikor lehet sminkes..” és akkor még nem tudtam, hogy ez a kijelentésem meghatározza későbbi életemet.
Itt vagyok, és köszönöm az NLCafe stábjának, hogy szakértőként igényt tartanak rám. A jövőben amire tudok válaszolok , amire nem, annak utána nézek, ígérem .
Sminkesként az lenne a célom, hogy minél több nő szeressen és tudjon sminkelni, olyan szinten, hogy jól érezze magát és bármikor használhassa „fegyvertárának” ezen eszközét.
Fogadjátok el és szeressétek magatokat, más is észre veszi hamarosan a változást.
Szeretettel szépít, Dévényi Kathy
Motto:
„...a MI tudásunk csak szépít...”
Üzenőfal
-
2010-10-11 - Dévényi Kathy
ÚJ CÍMÜNK !!!
VII. Kertész utca 33.
ÚJ CÍMÜNK!!!!
VII. Kertész utca 33.
T.: 06-1/2399591
Nyáron több időd van magadra? Szeretnél megtanulni sminkelni? Szakmai oktatás, továbbképzésekkel és munkalehetőség.
Új Cím:
VII. Kertész utca 33.
SZÉPSÉG TERÁPIA Dévényi Kathy-val.
Mialatt megtanuljuk , hogyan is készitsd el a sminkedet sok más segítséget is kaphatsz....de inkább gyere és tapasztald meg.Kizárólag csak Rád figyelek !
DK
www.dvnyi.com <<