Kedves Ajsa!
Szeretném ha megnézné , hogy a közeljövőben a párkapcsolatom hogyan fog alakulni. Most egy igen bonyolult se veled-se nélküled kapcsolatom van.
Előre is köszönöm válaszát!
Én: Szolnok, 1963.02.03.20 óra
Ő: Csávoly, 1954.08.07. 12 óra
Üdv: Kata

Kedves Ajsa!

Miota az eszem tudom félek mindentől,mindenkitől,van egy lányom az egyetlen pozítív dolog az életemben.
Nincs munkám,nincs lakásom,párkapcsolataim mind zátonyra futottak a mostani sem az igazi..
Soha senkit nem bántottam akarattal,mi miatt vegetálok így.
Mi a bűnöm???Merre,hogyan tovább?
köszönöm:Cilon

Kedves Ajsa!
Újrakezdődik a kapcsolatom azzal a férfival akivel tavaly karácsonykor szakítottam vagy nem lesz többet köztünk semmi?
Még az is érdekelne, hogy látod e érez e még irántam.
Én: 1980.06.05 (15:00) Budapest
Köszönöm! E

Kedves Ajsa!

Gyermekkorom óta tervezgettem, álmodoztam jövendöbeli életemről, szakmámról és most 30 évesen ott tartok hogy semmi sem valósult meg. Teljesülhetnek még? Van értrlme nap mint nap, estéről estére azon gondolkodnom hogyan válthatnám őket valóra. Most méginkább vágyok rá, mint akkor gyerekkoromban, mégis ha végre úgy néz ki hogy végre valami sikerül, az utolsó pillanatban ősszeomlik minden. Tdom, hogy a remény hal meg utoljára, de tényleg?? Beteljesülht a vágyam?
Mónika 1981.július 6, hajnal 04.30, Dunaszerdahely

Válaszát köszönöm. Tisztelettel Mónika

Kedves Ajsa!
Szeretném megkérdezni, hgy mit lát a jövőmből?
Kszönettel!

Kedves Ajsa!

3 év távkapcsolat után a párom időt kért (a valóban) nehéz, s ha csak a lottóötös nem vág minket kupán, a rosszabbodó anyagi helyzetre és gyerekei nyugalmára hivatkozva.
5 éve vált el, a gyerekek a feleségnél. A nagyobbikkal a kapcsolata eleinte nem volt felhőtlen, ez mára rendeződött, a biztonságot anya furán felfogott élete miatt Apánál találják meg. Míg én ezeken a hétvégeken nem megyek, ha ott vagyok, és valamelyikük telefonál, görcsbe rándul a gyomrom. Mintha tilosban járnék. Többször beszéltem neki erről. Eleinte megértettem, várni kell, még ki tudja, mi lesz velünk, összeillünk-e igazán, de aztán... Ha az egykor közös ház elkel, és az anyagiak rendeződnek, összeköltözünk, a gyerekek pedig úgyis elfogadják majd a helyzetet, ahogy a volt feleség pasijait is, volt a válasz. Én szerettem volna, ha nem várunk végtelenségig, többször találkozunk, ne kényszer legyen a velem lét.
1 hete megbeszéltük, értem jön. A kicsi a láthatás után sírt, hogy Apával akar maradni, és a volt anyós beígérte neki a hosszú hétvégét. Ő nem szólt, nekem felvetette, keres valami kifogást (én ezt nem akartam), vagy itt az idő összeszoknom a gyerekekkel. Mindig erre vártam, most hirtelen mégis elfogott a rettegés. Kimondtam. A miérteket is. Elbizonytalanítottam. Csalódott bennem, félti a gyerekeit, a legfontosabbjait tőlem. Végül nem jött értem, a gyerekekkel volt, telefonon többször beszéltünk, de éreztem, nagy a baj. Pedig közben rádöbbentem, nincs mitől félnem, ha a gyerekek nem ugranak egyből a nyakamba. Szeretni fogom őket, és sikerülhet is akár... De arra is, ha a gyerekei mellé állnak, mert Apa láthatólag csak értük él, s hogy a válásban az állításokkal ellentétben anyjuk volt a ludas, a kapcsolatunk elvesztése sem nagy ár.
Nem találkozunk egy ideig, de minden este felhív. Ez az ígéret.
Mellékeltem magunkról képet. Érzem, Tudom, nem csak úgy, véletlenül találkoztunk. Vagy csak a gyerekek visszatalálásáig tarthatott az utam? Hol az a nevemre szóló hűségpontos boldogság? A megérkezés? Hozzá. Mert más nekem már nem kell. Látsz-e minket anyagi biztonságban? Mi lesz velünk, Ajsa?
Segítséged előre is köszönöm.

Ancsa

Kedves Ajsa!
A kis unokámról szeretnék kérdezni,most 27.-én tölti be az első életévét.Születési rendellenessége van,de az orvosok vagy nem tudnak vagy nem akarnak választ adni arra a kérdésemre,hogy mire számíthatok a fejlődésében.Én nevelem gondozom a picit és nagyon rossz ez a bizonytalanság.A választ előre is köszönöm.Veronika.

Nagyon félek a jövőtől. A vállalkozásom sikertelen. A szeretteimnek problémáik vannak.
Bizonytalan és depressziós vagyok.
Káosz van az életemben.

Kedves Ajsa!

Munkahelyi problémával kapcsolatban szeretnélek kérdezni, mi a véleményed az a alábbi helyzetről, ill. hogy te mit tennél a helyemben. Kb. 3 éve dolgozom a cégnél, és valamiért folyton a nyomomban van a kritika és a bizalmatlanság. Mostanában gyakran érzem, hogy méltánytalanul alulértékelik a teljesítményemet, és eléggé ingatag talajon vagyok. Kezdtem magamban is elveszíteni a bizalmat, hogy vajon tényleg igaz-e az, amilyennek a főnököm és a kollégák visszatükröznek, mert hajlamos voltam egyből azonosulni a nekem és rólam kialakított képpel. A furcsa az, hogy azelőtt az iskolában végig eminens voltam, és természetes volt számomra az elismertség, a siker.
Most több részlegen is próbálkoztam, de valahogy elvesztettem azt a könnyedséget, ahogyan eddig haladtam az utamon, és eléggé bizonytalannak látom a teljesítményemmel kapcsolatos értékeléseket. Csalódtam magamban, és nem is szeretem igazán, amit csinálok. Sokszor olyan dolgok és szempontok alapján érnek a kritikák, amikhez szerintem a főnökömnek semmi köze. Sokáig azt hittem, csak képzelődöm, de rájöttem, a főnököm tényleg nem teljesen elfogulatlan, amikor azokat a beosztottakat előnyösebb helyzetbe juttatja, akik spanjai. Én sosem szerettem senkinek benyalni. Másrészt eléggé eltér a gondolkodásmódom, világképem tőlük, itt eléggé a férfias "energiák" és nézetek dominálnak. Nincs gyomrom egyszerűen ahhoz, hogy ráerőszakoljam magam, hogy részt vegyek az alkoholizálós vagy a mindent összezabálós kiruccanásaikban. De rájöttem, hogy ennek a következményei itt-ott már nyomot hagytak a karrieremben, mert a főnök is aszerint bánik velem, hogy mennyire tartok velük. A mi csoportunk atmoszférájában különösen érzem az arroganciát (más csoportok nyugisabbnak tűnnek), még ha egy kevésbé érzékeny szem ezt nem is veszi észre. Mivel elég nehéz területen dolgozom, évekbe telik, mire az ember eljut odáig, hogy teljes önállósággal végzi a munkáját és profinak számít, ezért nagy nyomás alatt tart az, hogy gyakran kell a többiek segítségét igénybe vennem, mert ugyanakkor az is elvárás felém, hogy minél önállóbban teljesítsek. Kétfelől szorít a satu. Másrészt sokszor ütközöm abba, hogy harapófogóval kell kiszednem a másikból a tudást, mert senkinek nem igazi érdeke a másikat segíteni, a meglévő értékelési rendszer erre nem ösztönzi az embereket, inkább versenyben tartja őket. Ugyanakkor a főnök által túlzásba vitt csapatépítő törekvések ezzel összeegyeztethetetlenek. Ennek eredménye a káosz, főleg érzelmileg. Nagyon sok feszültséget tapasztalok a munkahelyen, bár látszatra minden rendben van. Mégis, az emberek egymáson töltik ki a feszültségüket, bántás, kritizálás, könyökölés vagy önzőzés formájában, ami engem eléggé érzékenyen érint, egyszerűen nem érzem magam elég erősnek ahhoz, hogy felvegyem a kesztyűt. Mivel a véleményem sem sokat ér, és ugyanígy a többi nő véleménye is érezhetően kevesebbet számít, azok hangoztatják a legtöbbet a véleményüket, akik többségben vannak. Sokat gondolkodtam már azon, hogy változtassak, de ez elég sok felkészülést igényel, másrészt tartok attól, hogy máshova is ugyanúgy magammal cipelem ezeket a problémákat. Mit tudsz ezzel a dologgal kapcsolatban tanácsolni?

Köszönettel,
P.

Kedves Ajsa.Van egy fiu akivel egyenlőre a neten beszélgetek.Szeretnélek megkérdezni hogy szerinted mi fogunk e személyesen megismerkedni?És kialakulhat e ebből egy párkapcsolat?A fiu képét elküldöm.Én Eszter 1978-11-25 Győr.Ő Sándor január 20.Szolnok.Köszönöm.Eszti.