Szakértők - A legtöbb szakértő egy helyen

Keresés a szakértők között Vissza a szakértők főoldalára

Navigáció a szakértő oldalán

Dr. Asbót Júlia
bőrgyógyász - homeopátiás orvos
Tel.: work 30/684-6122 (bejelentkezés rendelésre)
http://www.dermanet.hu
« »
    bőrprobléma
    Tisztelt Doktornő!

    A problémám a következő:
    3,5 évig szedtem a Belara fogamzásgátlót, amitől a bőrömnek semmi problémája nem volt, egyetlen egy pattanásom sem volt az évek alatt. Tavaly nyáron abbahagytam a szedését, mert vége lett a párkapcsolatomnak, és nem volt rá szükség. Az abbahagyást követő pár héten belül tele lett a homlokom vízszerű pattanásokkal, majd hetek múlva nagy aknékkal. Februárban újra elkezdtem szedni a Belara gyógyszert, így fél évig pihentettem. Valamivel jobb a bőröm, de a homlokomon és a mellkasomon továbbra is előjönnek csúnya nagy pattanások. Az egyik ismerősöm ajánlotta a DÁLIA fogamzásgátlót, de az interneten nem találtam róla semmilyen használható információt. Azt szeretném kérdezni Öntől, hogy ez milyen hormotartalmú (hízni lehet e tőle), nagyobb e a hormontartalma mint a Belarának, és bőrproblémákra milyen hatással van? Hatóanyagában utánaolvastam, hogy a Lindynette20, és a Harmonettel egyezik meg, amikről ilyen szempontból jókat olvastam. De kíváncsi lennék az Ön véleményére, és tanácsára.
    ELőre is köszönöm a válaszát!
    12547. kérdés:
    Gina
    2012-05-10 23:30:53

     Kedves Gina!

    A Dália fogamzásgátlót nem ismerem, nincs tapasztalatom vele. ÁLtalában a pattanásos bőr esetén homeopátiás megoldást szoktam keresni pácienseim számára. Személyes konzultációt javasolok, elér a megadott számon május 31.-től.30/684-6122

    12547. válasz:
    Asbót Júlia
    2012-05-11 15:11:32
    Perubalzsam
    Tisztelt Doktornő!

    A bőrallergia teszten a perubalzsamon (amire a reakció 1 óra után már jelentkezett, ezt utána letörölték ) kivűl még a nikkelre (5. nap +++), kobaltra (5.nap ++) és kátrány mixre (5.nap +) lettem allegiás. Előzőleg már tudtam a kamillát. Kaptam arról tájékoztatást, hogy mit nem fogyaszthatok, de abban nem volt szó arról, hogy milyen kozmetikai terméket használhatok (márka, vagy típus) és kezelő orvosom sem tudott ebben tanácsot adni, mi az ami biztosan nem tartalmaz perubalzsamot. Vagy mire kellene figyelnem az összetevők között. Gyógyszertárba is elmentem, de ők sem tudtak segíteni. Ezért kértem az Ön segítségét. Örülnék, ha segítségemre tudna lenni ebben a dologban. Előre is köszönöm.
    12546. kérdés:
    Balzsam
    2012-05-10 10:42:43

    Kedves Kérdező!

    Gyors válaszként az összes üdítő, illatosított kozmetikum elkerülése javasolt. Pontosabb, részletesebb  tájékoztatást  is szívesen adok Önnek, ha szabadságról visszajöttem.A vanilia, fahéj, mentol kámfor érzékenység gyakran társul a perubalzsamhoz, tehát óvatosan. Rágógumi, szájfrissitők, öblögetők, kúpok, bedörzsölők kerülendők! 

    12546. válasz:
    Asbót Júlia
    2012-05-11 15:08:58
    Verruca seborrhoica eltávolítás
    Tisztelt Doktor Nő!

    Köszönöm 12542. kérdésre adott válaszát.

    Tanácsát kértem, hogy a babavárás előtt vagy után váljak meg tőle, amire Ön válaszolt is, de pont az maradt le a szövegből, hogy előtte vagy ráér utána levetetnem.

    Illetve szeretném még kérdezni, hogy a Doktornő végez-e ilyet?

    Ezt is sebészeti kimetszéssel végzik mint az anyajegyet?

    Ha marad okozhat-e valamilyen kárt?

    Köszönöm segítségét.
    12545. kérdés:
    Ivett
    2012-05-09 21:43:13

    Kedves Ivett!

    Nem csak kimetszéssel lehet eltávolítani.Mivel zavaró helyen van talán érdemesebb előtte megválni tőle. Kárt nem okoz, ha marad. Hogy mi az eltávolítás legoptimálisabb módja látni kellene. Kimetszést nem végzek.

    12545. válasz:
    Asbót Júlia
    2012-05-11 15:03:50
    Segítség
    Kedves Doktornő!

    Segítségét szeretném kérni egy számomra régóta zavaró probléma megoldásában. Már évek óta a nyakam olyan, mintha koszos lenne. Nem vagyok kifejezetten fehér bőrű, átlagos barna szinem van. A nyakamnál viszont barna foltok vannak, és oldalt sárgás...viszont biztos, hogy nem kosz, hiszen ha minden nap dörzsölöm, mosom tusfürdővel, samponnal, mindennel, akkor annak előbb utóbb el kellene tűnnie. De nem tűnik el. Mi lehet ez, és mit tegyek annak érdekében, hogy elmúljon?

    Ui.: A mellem között is volt ilyesmi, azt elkezdtem hintőporozni, és talán ennek köszönhetően, talán nem, de az eltűnt szerencsére. A nyakamnál a hintőpor nem segített..

    Köszönettel
    Kérdező
    12544. kérdés:
    Nyak
    2012-05-09 20:29:20

    Kedves Kérdező!

    Személyes konzultációt javasolok. Szabadságon leszek jövő héttől, ezen a héten még tudunk időpontot egyeztetni június elejére. 30/684-6122

    12544. válasz:
    Asbót Júlia
    2012-05-09 21:03:43
    Hajhullás
    Tisztelt Doktornő!
    Mostanában állapították meg nálam a vashiányt. Gondolom, ennek következtében hullik a hajam is már elég régen. Kaptam tablettát, ami gondolom, majd rendbe hozza ezt a problémámat is. A kérdésem, hogy érdemes-e külsőleg is "megtámogatni" a hajas fejbőrömet valami szerrel? Ha igen, tudna nekem javasolni készítményt? (Azt nem tudja véletlenül a doktornő, hogy mennyi idő alatt fejti ki a hatását a vastabletta?)
    Köszönettel: Éva
    12543. kérdés:
    Éva
    2012-05-09 08:22:05

     Kedves Éva!

    Pár hét után észleli, hogy a hullás mennyisége csökken.A visszanövés tovább tart. Érdemes külsőleg kezelni: Forcapil oldat pld.vagy Anaphase sampon egyaránt szóbajön.

    12543. válasz:
    Asbót Júlia
    2012-05-09 21:01:57
    Verruca seborrhoica eltávolítás
    Kedves Doktornő!

    A combon belső részén (lágyékhajlat alatt) typusos verruca seborrhoica van.
    Ennek eltávolítása mennyire veszélyes, jár hosszabb begyógyulással?
    Milyen hatásai jöhetnek elő (gondolok itt arra, hogy nehezen gyógyul a helye, nem lehet utána fürödni, begyullad, stb).

    Nem zavar, inkább tartok, hogy nehogy beleakadjon valami (bár már vagy 20 éve ott van).
    Gyermeket szeretnénk, nem tudom, hogy ezt előtte végeztessem el, vagy ráér később is.

    Doktornő végzi ennek a leszedését?

    Köszönttel várom válaszát!
    12542. kérdés:
    Ivett
    2012-05-09 05:32:13

    Kedves Ivet!

    Nem veszélyes az eltávolítás. Pár napig kell kímélni, 7-10 nap után már fürödhet. Szerintem a babavárás váljon meg tőle.

    12542. válasz:
    Asbót Júlia
    2012-05-09 21:00:14
    hemangioma
    Tisztelt Doktornő!

    Az arcomon a szemem alatt van egy gombostű fejnyi lüktető értágulat, már egyszer lézerrel Ecto Derma poliklinikán kezelték, de sajnos fél év múlva visszajött, tudna nekem ajánlani valamilyen kezelést vagy más klinikát ahol eltávolítják?
    Bioptron lámpával kezelhetem és ha igen milyen színnel? Válaszát előre is köszönöm.üdvözlettel: Brigi
    12541. kérdés:
    Brigi
    2012-05-08 17:49:56

    Kedves Brigi!

    A Bioptron  erre nem megoldás.Ha felhív tudok helyeket ajánlani, de a kiújulás lehetősége fennáll.

    12541. válasz:
    Asbót Júlia
    2012-05-09 20:58:03
    májfolt
    Tiszelt doktornő!
    Kb.2-3 éve májfoltok jelentek meg az arcomon én szeretném tudni hogy hogyan tudnám végleg elmulasztani,mi okozza ezeket a foltokat?Mert ahogy előjöttek úgy el is múlnak!Valami megváltozott a szervezetemben amit jelezne a foltokkal csak nem tudom mi?
    Köszönöm elöre is a válaszát!
    Minden jót kívánok.
    Ágnes
    12540. kérdés:
    ági
    2012-05-08 15:47:54

     Kedves Ágnes!

    Jönnek, mennek jól értem? Nyáron látszanak gondolom, télen eltünnek, erről van szó? Szülés, várandós hónapok, fogamzágátló fokozza a hajlamot. Végleges eltünetést nem tudok ígérni. A mosatni időszakban erős fényvédő használata javasolt. Fényszegény időszakban jöhet megfelelő krém,  hámlasztás vagy lézerkezelés.

    12540. válasz:
    Asbót Júlia
    2012-05-09 20:56:48
    zsíros a bőröm
    köszönöm válaszát,a héten nem tudok konzultálni önnel,mert pont ma műtötték a kezem.(ezért is írok kisbetűvel)június elején jelentkezek köszönöm.klári
    12539. kérdés:
    klarissza
    2012-05-08 13:18:48

     Kedves Klári!

    Jobbulást kívánok!

    12539. válasz:
    Asbót Júlia
    2012-05-09 20:53:51
    Rádiófrekvenciás kezelés
    Kedves Doktornő,
    A segítségét szeretném kérni,több helyen olvastam már a rádiófrekvenciás kezelésről,én 30 éves vagyok, de a szemem alatti ráncoktól, jóval idősebbnek tűnök :((és gondoltam kipróbálnám hátha segít valamit...Tudna tanácsot adni h.milyet válasszak? Olvastam a Pellevé ről is de ezt elég borsos áron ajánlják mindenhol,és találtam olyan helyet is ahol 4500 Ft egy kezelés,nem ez a Pellevés módszer,csak sima rádiófrekvenciás kezelésként hirdetik.Segítenek ezek valamit? Ha esetleg tippet is tudna adni hova forduljak,melyik helyre érdemes mennem, nagyon megköszönném.Szép estét,Bea.
    12538. kérdés:
    Bea
    2012-05-07 20:13:17

     Kedves Bea!

    Ha felhív tudok Önnek megbízható helyet( helyeket) ajánlani.

    12538. válasz:
    Asbót Júlia
    2012-05-09 20:53:21
« »
Kedvezményes ajánlatok
Kávéfőzők
Már 961 Ft-tól

Okostelefonok
Már 14 900 Ft-tól

Szélesvásznú TV-k
Már 14 990 Ft-tól

Mosogatógépek
Már 59 890 Ft-tól

 

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30
21 (CD)
Adele :
Online ár:
4 274 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft
5% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv