Szakértők - A legtöbb szakértő egy helyen

Keresés a szakértők között Vissza a szakértők főoldalára

Navigáció a szakértő oldalán

Kovácsi Tamás
gépjárművezető szakoktató
Tel.: work (06-30) 3433-078
« »
  1. 2009-11-26 00:00:00 - Kovácsi Tamás
    #10

    2010 január 1.-től változik a KRESZ !!

    Elfogadta az Országgyűlés a változtatásokat.

    Több hónapos csúszás után, mégiscsak változik a KRESZ, egyelőre hivatalos, pontos jogszabályszerű dokumentum nincs a kezemben, de a témát érintő változtatásról -  a teljesség igénye nélkül- néhány szó:  

     

    Az MTI birtokába került dokumentum szerint a változások elsősorban a védtelen közlekedők - a gyalogosok és a kerékpárosok - biztonságát javítja. A közúti közlekedés szabályainak módosítása rögzíti többek közt, hogy a gyalogos átkelőhelyeknél a jelenleginél sokkal körültekintőbben kell közlekedni, és ha szükséges, táblával kell elérni, hogy a zebra felé tartó autósok csak olyan tempóban haladhatnak, hogy még előtte képesek legyenek megállni.

    A KRESZ módosítása a biciklis közlekedésben bevezet négy sebességhatárt, meghatározza a "nyitott kerékpársáv" fogalmát, lehetővé teszi például, hogy a kerékpárok egyirányú utcába is behajtsanak a forgalommal szemben, vagy előre menjenek a piros lámpánál. A változások eredményeként mentesülnek a jobbra tartási kötelezettség alól is, vagyis akár az út közepén is mehetnek majd.

    Növelheti a kerékpárosok és a gyalogosok biztonságát, hogy a kanyarodó járművek vezetői számára elsőbbségadást ír elő a módosítás. A dokumentum lehetővé teszi a kerékpárutakon várakozó járművek elszállítását is.

    A változások a motorosokat és az autósokat is érintik. Januártól a motorosok is használhatják majd a buszsávot, és ők is előremehetnek a piros lámpánál.

    Több új közlekedési táblát is bevezetnek, például a torlódás veszélyét jelző piros keretes háromszöget, és engedélyezik az elektronikus jelzőtáblák használatát az autópályákon. A módosítás azt is engedélyezi, hogy a különösen balesetveszélyes helyeken a jelenleginél nagyobb, fényvisszaverő sárga háttéren is elhelyezhetők legyenek a közlekedési táblák.

    Az új szabályozás pontosítja az iskolabusz fogalmát, és bővíti a gyermekszállítás biztonsági követelményeit. A táblával megkülönböztetett iskolabuszok környezetében a fel- és leszállás mindkét oldali irányjelzővel jelzett ideje alatt más járművek csak fokozott óvatossággal, lassabban közlekedhetnek - olvasható a dokumentumban.

    A módosítás pontosítja a gyerekülés használatának szabályait: a 150 centiméternél alacsonyabb gyerekek ülését a biztonsági övhöz vagy annak bekötési pontjához kell csatolni.

    A tervezet szigorúbban szabályozza a rendszámok láthatóságát és meghatározza a quad fogalmát is.

    Amint a pontos joganyag kihírdetésre kerül, a fontosabb változásokat jelzem!

    Kovácsi Tamás

     

    Forrás: MTI, KHEM

  2. 2007-04-05 20:01:00 - Kovácsi Tamás
    #9

    Változik a KRESZ !!

    Várhatóan 2007. április 1.-től változik a már rengetegszer módosított I/1975 KPM-BM együttes rendelet, vagy ahogy jobban ismerjük: a KRESZ.

    A kormány a közúti közlekedésben résztvevők biztonságának javítása érdekében, az Európai Unió vonatkozó irányelveivel összhangban a KRESZ módosításáról döntött. A jogszabályt módosító rendelet várhatóan 2007. április 1-jén lép hatályba.

    A rendelet értelmében többek között a következő módosítások várhatók:

    A lakott területen kívüli úton közlekedő kerékpárosoknak és gyalogosoknak - éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén - fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselniük. E rendelkezés a kerékpárosokra 2007. június 1-jétől, a gyalogosokra 2008. január 1-jétől vonatkozik.

    Azon biztonságos közutakon, amelyek sem nem autóutak, sem nem autópályák, ám kialakításuk lehetővé teszi a 90 km/h-nál gyorsabb közlekedést (pl. gyorsforgalmi utak esetében), a közutak kezelőinek lehetősége lesz a sebesség felső határát jelzőtáblával, 90 km/h felett meghatározni. (tehát nem a lakott területen kívüli 90 km/h sebességkorlátozás emelkedik, hanem - ahol ez külön táblával megengedik , Pl 100 Km/h korlátozó táblával - esetenként mérlegelve bizonyos útszakaszokon a jelzett magasabb sebességgel is közlekedhetünk.)

    A gépkocsiban utazó 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket - testsúlyához igazodó kialakítású - gyermekbiztonsági rendszerben kell rögzíteni. A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben (biztonsági gyermekülés) rögzítve szállítható.

    (Forrás: Hírközlési és Közlekedési Minisztérium)

  3. 2006-04-20 12:33:00 - Kovácsi Tamás
    #8

    Milyen kódok vannak a kártyaformátumú jogosítványokon? IV.

    És itt van a befejező negyedik rész:

    76 "C1" alkategóriába tartozó gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény, feltéve, hogy a járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege nem haladja meg a 12 000 kg-ot, és a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vonó jármű saját tömegét (C1+E)
    77 a "D1" alkategóriába tartozó gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege nem haladja meg a 12 000 kg-ot, és a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vonó jármű saját tömegét, továbbá a pótkocsit nem személyszállításra használják. (D1+E)
    78 Automata sebességváltóval felszerelt járművekre korlátozva
    79 A zárójelben megjelölt tulajdonságokkal rendelkező járművekre korlátozva (a direktíva szerint)
    100 Gépjárművezetésre egészségügyi szempontból alkalmatlan
    101 1. egészségügyi csoportban alkalmas
    102 2. egészségügyi csoportban alkalmas
    103 2. egészségügyi csoportban alkalmatlan
    104 Csoportos személyszállítást nem végezhet
    105 Megkülönböztető jelzést használó járművet nem vezethet
    110 Tartalék szemüveg tartása kötelező
    111 Kétoldali visszapillantó tükör kötelező
    130 Mozgásszervi okok miatt csak a vezetői engedély részét képező mellékletben meghatározott feltételekkel vezethet
    131 Csak a vezetői engedély részét képező mellékletben megjelölt típusú járművet vezethet
    132 Csak a vezetői engedély részét képező mellékletben meghatározott módon átalakított járművet vezethet
    133 Csak a vezetői engedély részét képező mellékletben meghatározott segédberendezéssel ellátott járművet vezethet
    181 Kezdő vezetői engedély minősítés meghosszabbítása
    182 "A" korlátozott kategória
    183 Nemzetközi kategóriától eltiltva
    184 Járműfajtától eltiltva
    185 "T" kategóriába tartozó mezőgazdasági vontató könnyű pótkocsival
    186 "K" kategóriában meghatározott járműveken kívül lassú járművet és pótkocsiját is vezetheti
    187 "T" kategóriába tartozó mezőgazdasági vontató pótkocsival
    270 A fegyveres erők kezelésében lévő autóbusz vezetéséhez külön jogszabály alapján megszerzett vezetési jogosultság, a 21. életév betöltését követően egyéb autóbuszok vezetésére is jogosít

  4. 2006-04-20 12:28:00 - Kovácsi Tamás
    #7

    És íme a harmadik rész:

    35 Átalakított kezelőgombok (világításkapcsoló, ablaktörlő-mosó, kürt, irányjelző stb.)
    35. 01. vezetést és ellenőrzést nem akadályozó kezelőgombok
    35. 02. a kormánykerék elengedése nélkül működtethető kezelőgombok
    35. 03. bal kézzel a kormány elengedése nélkül működtethető kezelőgombok
    35. 04. jobb kézzel a kormány elengedése nélkül működtethető kezelőgombok
    35. 05. a kormány, a kombinált fék- és gázpedál mechanizmusok kezelése mellett működtethető kezelőgombok
    40 Átalakított kormányszerkezet
    40. 01. hagyományos szervokormány
    40. 02. megnövelt hatásfokú szervokormány
    40. 03. kormányszerkezet működtetése speciális biztonsági rásegítő rendszerrel
    40. 04. meghosszabbított kormányszerkezet működtetése speciális biztonsági rásegítő rendszerrel
    40. 05. átalakított kormánykerék
    40. 06. megdöntött kormánykerék
    40. 07. függőleges kormánykerék
    40. 08. vízszintes kormánykerék
    40. 09. lábbal működtetett kormány
    40. 10. alternatív átalakított kormányzás (pl. joystick stb.)
    40. 11. markolat a kormánykeréken
    40. 12. kéztámasszal ellátott kormánykerék
    40. 13. állítható kéztámasszal ellátott kormánykerék
    42 Átalakított visszapillantó tükör
    42. 01. külső (jobb vagy bal oldali) visszapillantó tükör
    42. 02. a sárvédőre szerelt külső visszapillantó tükör
    42. 03. belső kiegészítő visszapillantó tükör a forgalom megfigyelésére
    42. 04. belső panoráma tükör
    42. 05. holttér ellenőrzésére felszerelt visszapillantó tükör
    42. 06. elektromos működtetésű külső visszapillantó tükör
    43 Átalakított vezetőülés
    43. 01. a megfelelő kilátáshoz szükséges magasságú, a kormánytól és pedáloktól megfelelő távolságban elhelyezett vezetőülés
    43. 02. testre szabott vezetőülés
    43. 03. vezetőülés oldalsó támaszokkal az ülőhelyzet stabilitásának biztosítására
    43. 04. kartámlával felszerelt vezetőülés
    43. 05. megnövelt mértékben előre-hátra csúsztatható vezetőülés
    43. 06. átalakított biztonsági övek
    43. 07. négy ponton rögzített biztonsági öv
    44 Átalakított motorkerékpárok
    44. 01. egyesített kézzel/lábbal működtethető fékrendszer
    44. 02. átalakított, kézi működtetésű fék (első kerék)
    44. 03. átalakított, lábbal működtethető fék (hátsó kerék)
    44. 04. átalakított, kézi működtetésű gázadagoló
    44. 05. kézi működtetésű sebességváltó és tengelykapcsoló (átalakított)
    44. 06. átalakított visszapillantó tükör
    44. 07. átalakított kapcsolók (irányjelzők, féklámpa stb.)
    44. 08. átalakított ülésmagasság, amely lehetővé teszi, hogy ülőhelyzetben a vezető két lába egyidejűleg leérjen a földre
    45 Kizárólag oldalkocsis motorkerékpárok
    50 Meghatározott járműre/alvázszámra vonatkozó korlátozás
    51 Meghatározott járműre/forgalmi rendszámra vonatkozó korlátozás
    55 Kombinált járműmódosítások
    70 Másik ország által kibocsátott vezetői engedély cseréje
    71 A vezetői engedély másodpéldánya
    72 "A" kategóriás, legfeljebb 125 cm3 hengerűrtartalmú és legfeljebb 11 kW teljesítményű hajtómotorral ellátott motorkerékpárokra korlátozva (A1)
    73 "B" kategóriás három- vagy négykerekű járművekre korlátozva (B1)
    74 "C" kategóriás, legfeljebb 7500 kg megengedett legnagyobb össztömegű járművekre korlátozva (C1)
    75 "D" kategóriás, a vezető ülésén kívül legfeljebb 16 üléssel rendelkező járművekre korlátozva (D1)

    Folyt köv...

  5. 2006-03-28 11:39:00 - Kovácsi Tamás
    #6

    Milyen kódok vannak a kártyaformátumú jogosítványokon? II.

    Ma már nem is olyan ritka a kártyaformátumú jogsi, mégis sokan kérdezik tőlem, hogy mi az a sok kód rajta. Lássuk, mi micsoda a plasztikkártya formátumú jogsin. Sajnos csak több részletben tudom itt közreadni a teljes kódszótárat.

    01 Látásképesség korrekciója és/vagy védelme
    01. 01. szemüveg
    01. 02. kontaktlencse/kontaktlencsék
    01. 03. védőszemüveg
    01. 04. homályos lencse
    01. 05. szemtakaró
    01. 06. szemüveg vagy kontaktlencse
    02 Hallókészülék, beszédjavító/segítő eszközök
    02. 01. hallókészülék egy fülben
    02. 02. hallókészülék mindkét fülben
    03 Művégtagok
    03. 01. felső művégtag(ok)
    03. 02. alsó művégtag(ok)
    04
    05 Gépjárművezetés korlátozása egészségi okok miatt (kötelező alkódok)
    05. 01. csak nappali vezetésre korlátozva (pl. napkelte után 1 óra és naplemente előtt 1 óra közötti időszakban)
    05. 02. gépjármű-vezetési korlátozás a vezető lakásától meghatározott távolságig vagy városon, egy adott településen belül
    05. 03. gépjárművezetés utasok nélkül
    05. 04. gépjárművezetés sebességkorlátozással
    05. 05. gépjárművezetés kizárólag egy vezetői engedéllyel rendelkező személy jelenlétében
    05. 06. pótkocsi vontatása nem engedélyezett
    05. 07. a gépjárművezetés autópályán nem engedélyezett
    05. 08. szeszesital-fogyasztás tilalma
    10 Erőátvitel átalakítása
    10. 01. kézi működtetésű erőátvitel
    10. 02. automatikus erőátvitel
    10. 03. elektronikus vezérlésű erőátvitel
    10. 04. átalakított sebességváltókar
    10. 05. szekunder sebességváltómű nélkül
    15 Tengelykapcsoló átalakítása
    15. 01. átalakított tengelykapcsoló-pedál
    15. 02. kézi működtetésű tengelykapcsoló
    15. 03. automata tengelykapcsoló
    15. 04. kiiktatható/lehajtható tengelykapcsoló-pedál
    20 Fékrendszer átalakítása
    20. 01. átalakított fékpedál
    20. 02. megnagyobbított fékpedál
    20. 03. bal lábbal működtethető fékpedál
    20. 04. cipőtalphoz illeszthető fékpedál
    20. 05. megdöntött fékpedál
    20. 06. kézi működtetésű szervofék (átalakított)
    20. 07. megnövelt hatásfokú szervofék használata
    20. 08. szervofékbe épített megnövelt hatásfokú vészfék használata
    20. 09. átalakított kézifék
    20. 10. elektromos működtetésű kézifék
    20. 11. lábbal működtethető (átalakított) kézifék
    20. 12. kiiktatható/lehajtható fékpedál
    20. 13. térddel működtethető fék
    20. 14. elektromos működtetésű szervofék
    25 Átalakított gázpedál
    25. 01. átalakított gázpedál
    25. 02. a cipőtalphoz illeszthető gázpedál
    25. 03. megdöntött gázpedál
    25. 04. kézi működtetésű gázadagoló (gázkar)
    25. 05. térddel működtethető gázpedál
    25. 06. szervo rásegítéses gázpedál
    25. 07. a fékpedáltól balra elhelyezett gázpedál
    25. 08. baloldalt elhelyezett gázpedál
    25. 09. kiiktatható/lehajtható gázpedál
    30 Átalakított kombinált fék-gázpedál
    30. 01. párhuzamos pedálok
    30. 02. azonos (vagy majdnem azonos) síkban elhelyezett pedálok
    30. 03. síkban elcsúsztatható gáz- és fékpedál
    30. 04. síkban elcsúsztatható, magasított gáz- és fékpedál
    30. 05. kiiktatható/lehajtható gáz- és fékpedál
    30. 06. megemelt padlózat
    30. 07. fékpedál mellett megfelelő távolság hagyása
    30. 08. fékpedál mellett a művégtagnak megfelelő távolság hagyása
    30. 09. fék- és gázpedál előtt távolság hagyása
    30. 10. sarok- vagy lábfejtartó
    30. 11. elektromos működtetésű fék- és gázpedál

    Folyt köv...

  6. 2006-03-24 14:44:01 - Kovácsi Tamás
    #5

    Milyen kódok vannak a kártyaformátumú jogosítványokon? I.

    Ma már nem is olyan ritka a kártyaformátumú jogsi, mégis sokan kérdezik tőlem, hogy mi az a sok kód rajta.

    Valóban, néha úgy tűnik, hogy halandó ember meg sem értheti milyen kódokkal vértezték fel új plasztikjogsiját. Hogy jobban képbe kerüljünk, íme egy összefoglalás, hogy mit is tartalmaz az új jogsi, mit takarnak azok a rejtélyes kódok.

    Elsőként vegyük sorra, mi micsoda azon a kártyán:

    H
    MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
    PERMIS DE CONDUIRE
    VEZETŐI ENGEDÉLY

    Első oldal:
    1. Családi név
    2. Utónév
    3. Születési hely, születési idő
    4. a) Kibocsátási dátum
    4. b) Érvényességi idő
    4. c) Kibocsátó hatóság
    5. Sorszám
    6. Fénykép
    7. Aláírás
    9. Érvényességi kategóriák

    Második oldal:
    9. Érvényességi kategóriák
    10. Vizsga időpontja
    11. Kategória érvényessége
    12. Korlátozás kódja
    13. (Külföldi hatóságok bejegyzései részére fenntartott hely)
    14. (Egyéb információk részére fenntartott hely)

    Az első és a második oldalon megjelenő - az 1., 2., 3., 4. a), 4. b), 4. c), 5., 10., 11. és 12. számok magyarázata

    Sorszám

    Az ominózus "titkos" kódok értelmezését a következő blogomban részletezem...


    Kovácsi Tamás

  7. 2005-04-13 09:52:00 - Kovácsi Tamás
    #4

    A számítógépes elméleti vizsga III.

    Ma már szinte múltja van a számítógépes elméleti vizsgának...

    Mint ahogy az előbbi blogokban láthattuk, forradalmi változás következett be tavaly ősszel a KRESZ-vizsgák háza táján.

    A kérdések mennyisége nem változott, maradt ugyan úgy 55 kérdés, sőt, a kérdések összetétele sem változott, tehát arányaiban változatlan a KRESZ, a vezetéselmélet, és a biztonságos üzemeltetés témakörei.

    Természetes, hogy a kérdések nehézsége sem változott, itt is két "szinten" zajlik a felmérés, tehát hasonlóan a papír-alapú vizsgalaphoz itt is 10 kérdés szerepel, ami súlyozotan számít bele a sikerességbe, vagyis rossz válasz esetén 3 hibapont a "jutalom". A készítók törekedtek arra, hogy a nehezet értelmezhető, illetve a látszólagosan két jó választ rejtő kérdéseket átfogalmazzák, így is szűrve azt, hogy a tényleges lexikális tudás, illetve a helyzetek felismerése és a helyes döntés meghozatala ne egy félreértett mondat befolyásolja. Természetesen itt is a fő motívum (mint minden vizsgán): ha érted a kérdést máris közelebb vagy a jó megoldáshoz, tehát tessék figyelmesen elolvasni a kérdést, saját szavakkal magadban visszamondani, és ha a két változat ugyan azzal az értelmezéssel bír, akkor lehet a választ keresni.
    Sikeres a vizsga, ha max 10 hibapontot gyűjtöttél.

    Egy fontos tényező viszont változott. Ez pedig az, hogy noha a tesztre adott idő változatlan (55 perc), az időt mégsem teljesen Te oszthatod be. Ugyanis kérdésenként 1 perc áll rendelkezésedre, hogy a jó választ megjelöld. Ha úgy gondolod, hogy az adott kérdéssel majd később foglalkoznál, akkor a "tovább" gombbal átugorhatod azt, és a teszt végén mindenképpen újra felteszi neked a gép a kérdést, de már az adott kérdésre csak az egy percből megmaradt időmennyiséget használhatod fel. Ezt a műveletet csak az időd elfogyása korlátozza. Ezzel a programmegoldással elkerülhető, hogy (mint a papíron oly sokszor előfordult) valamely kérdésre ne adj választ, tehát minden kérdésre valamilyen választ adnod kell.

    Ha minden kérdésre válaszoltál, a gép automatikusan összegzi a válaszokat, és egy táblázat segítségével megmutatja, hogy hány hibád volt, és melyik kérdésre válaszoltál rosszul. A hibás válaszokra kattintva megtekintheted a helyes választ, és egy rövid magyarázat is elhelyezésre kerül, amiben olvasható, hogy miért a jelzett válasz a jó. Erre a tanulmányozásra összesen 3 perced van.

    Ha megfeleltél, akkor a vizsgabizottság a vizsgát követően ott helyben kiállítja a fényképes Vizsga-lapot, amivel megkezdheted gyakorlati tanulmányaidat.
    Ha esetleg sikertelen a vizsga, akkor a vizsgadíj befizetése mellett ügyfélszolgálati időben kérhetsz új időpontot.

    Sikeres felkészülést mindenkinek!

  8. 2005-01-19 22:49:00 - Kovácsi Tamás
    #3

    A számítógépes elméleti vizsga II.

    2004 őszétől Budapesten, és ezt követően folyamatosan országosan is áttérnek a Közlekedési Felügyeletek a számítógépes elméleti vizsgáztatásra.

    A kérdések tekintetében semmilyen újdonságra nem kell számítani, a nyomtatott "tesztkönyv" kérdései köszönnek vissza most már a képernyőről. Némi változás azért itt is van; a program készítői törekedtek arra, hogy korszerű helyzetek, és modernebb eszközök használatával életszerűbbé tegyék a feltett kérdéseket. Tehát nem biztos, hogy "az a jól megszokott piros Dacia" tanulóautó lesz a Tied.

    A program demováltozatait minden autósiskolának lehetősége volt beszerezni,sőt, a tanulók által is megvásárolható lesz. Egy mai alsókategóriás otthoni számítógépen is kényelmesen "elfut" a program, bár egy - és ez talán van akinek érdekes helyzet lehet - tényezőt valószínűleg otthon nem lesz mindenkinek módjában kipróbálni, és ez az ún. érintőképernyő (touchpad). A program kiötlői többek közt arra törekedtek, hogy azok is tudják használni a vizsgáztatás során a számítógépet, akik keze alatt még nem kopogtak billentyűk, és kezük nem áll rá automatikusan az egér lökdösésére... Tehát a vizsgateremben egy érintőképernyőt talál a vizsgázó, és sem egér sem más periféria nincs előtte.

    A program felépítése rögtön az elején kitér arra, hogy ez a speciális beviteli eszközt hogy kell majd használni, és miután a nebuló ellenőrizte, hogy annál a gépnél ül, amely az ő személyes adataival lettek feltöltve, próbakérdéseket tesz fel a gép. Itt mind a fellelhető válaszvariációk (a+b; a+b+c válaszlehetőségek) láthatók, kijelzésre kerül, hogy az adott kérdés megválaszolására mennyi idő marad,és szöveges tájékoztatást nyújt, hogy melyik mező mit jelent. Ez a néhány kérdés csupán a kezelés megismerésére szolgál, természetesen az adott válaszok nem számítanak bele a vizsga végeredményébe.

    Nem csak ennyi újdonsággal találkozhattok az új program jóvoltából, további részletek a következő blogok rejtenek majd...

  9. 2005-01-12 17:28:00 - Kovácsi Tamás
    #2

    A számítógépes elméleti vizsga I.

    A számítógép már betört ide is....


    Bizonyára nem meglepő - akár az élet más területeihez hasonlóan - hogy ma már az elméleti vizsgáztatás is számítógépek segítségével történik. Régi kívánalom vált valóra ősszel Budapesten, és azt követően országszerte azzal, hogy az első vizsgát már számítógépen teheti le a gépjárművezető-jelölt.. Miért is fontos a "gépesítés"? Kinek jó ez?

    Nos, talán érdekes, de a számonkérés eme formája már évek óta megfogalmazódott mind oktatói - vizsgáztatói, mind tanulói oldalról. Kívánatos volt, hogy korszerű, gyors, pontos, és objektív ítélet születhessen a tanuló felkészültségét illetően. Nem mintha a klasszikus papír alapú vizsgalap kérdései felett már eljárt volna az idő, sőt, a kérdések zöme még mindig szinte betű szerint azonosak az új rendszerrel, de néha - és ez köszönhető az egyre több vizsgázni szándékozó számának - már jelentősen megnyúlt a várakozás a jelentkezés, és a vizsga közt.

    Véleményem szerint ez volt az egyik ok, de számtalan más tényező is abba az irányba mutatott, hogy ezt a lépést meg kell lépni... A másik fő ok az lehet, hogy a hibalehetőségeket, és az esetleges visszaélés-gyanús helyzeteket a lehető legnagyobb mértékben vissza lehessen szorítani. Az új rendszerben értelmetlenné vált a "szomszéd tesztjének beható vizsgálata", hiszen biztos, hogy nem kapja ugyan azt a kérdést, sőt valószínűleg a teremben egyedi feladatsort kap minden tanuló. Nem szükséges várni a teszt javítására sem, hiszen ha minden kérdésre válaszoltál, akkor egy percen belül már látod az eredményt, és ha hibáztál, akkor a kérdést, és a helyes, illetve az általad helytelen választ is megtekintheted.

    A visszajelzések alapján nyugodtan elmondható, hogy mindkét "oldalon" jól vizsgázott az új rendszer, persze a régi vizsgalapok nem kerültek a MÉH-telepre, hiszen probléma bármikor felmerülhet, és akkor perceken belül mozgósítható a régi jól bevált toll-papír együttes.

    Következő blogjaimban az új rendszer használatával fogok vázlatosan foglalkozni.

  10. 2005-01-12 17:24:00 - Kovácsi Tamás
    #1

    Ősz, tél, köd, eső, hideg, hó, és társaik

    Elsősorban hölgyek részére, persze az urak is meríthetnek ötleteket!!

    Rémálom.... December 22, és fagy!! Mit csináljak?? Menjek kocsival, vagy várjak a hidegben a buszra??

    Ugye ismerősek ezek a gondolatok?? Főleg azok számára, akik nem érzik teljesen magukénak a vezetést ezekben a zord napokban. Ám nincs mitől tartani, ha kellően felkészültél, és nem utolsósorban kellően felkészített autóval rendelkezel.

    Mit is jelent ez?

    Kezdjük Veled!! Hiszen Te vagy a legfontosabb! Légy ugyanolyan nyugodt, mintha nyári napsütéses idő lenne, gondold át, milyen teendőket kell megtenned, hogy nyugodtan elindulhass a zord idő ellenére is. A köd, eső, esetleg jegesedés mindenki számára nehézségeket okoz, még a profik számára is, ennél fogva számíts arra, hogy lelassul a forgalom, tehát hosszabb menetidőre lesz szükséged. Öltözködj rétegesen, hogy a fokozatosan melegedő autóban mindig komfortosan érezd magad, ne jelentsen nehézséget a hosszú nercbunda. (persze egy biztonságos helyen megállva vegyél le egy réteget, ) Vigyél magaddal egy sportcipőt, ne a tűsarkú csizmában vezess, a kocsiban úgy sem látszik mi van a lábadon. Ha már leesett a hó, akkor inkább a nagyobb főutakat válaszd - még ha nagyobb is ott a forgalom - hiszen ott valószínűbb, hogy már eltakarították a havat. Még mindig jobb egy kicsit késni, mint elakadni valahol egy mellékutcában.

    Nézzük a kocsit!!

    A legfontosabb: csak megfelelő műszaki állapotú autóval indulj el!
    A gumik legyenek jó állapotúak, ha teheted, szereltess fel téli gumikat. Nem kell megvárni a havat, ha már tartósan +7 fok alatt van a levegő hőmérséklete, akkor használhatod a téli gumikat. Ellenőrizd az ablaktörlő lapátok állapotát, nincs-e rojtosodás , szakadás rajtuk, és az ablakmosó fel van-e töltve, ha nem akkor "téli" (ami fagymentes) szélvédő mosó folyadékkal töltsd fel. Legyen elég üzemanyagod, hiszen lehet, hogy jóval több időbe telik majd az utad, és még az is, hogy valahol tartósan állnod kell, és akkor sem szeretnél majd lemondani a fűtésről. Biztos ami biztos, vigyél magaddal egy takarót (mert ugye nem csak városon belül mászkálhatsz, és ott is kényszerülhetsz "pihenőre"). Ellenőrizd a világítást az autódon, (tudom, minden nap megteszed J)és ha kell, akkor használd is őket, ne felejtsd a ködlámpát és ködzárfényt (hátsó ködlámpa) sem. Utóbbiakat viszont csak akkor használd, ha tényleg szükség van rájuk! Tarts az autóban páramentesítő aerosolt, jégoldó spray-t, jégkaparót, törlőruhát. A zárolajozó-jégoldót viszont ne a kocsiban, hanem a táskádban tartsd, hiszen mit sem ér, ha a befagyott zár mögött tárolod.
    Beindítás után szánj rá időt, hogy amíg a kocsi melegszik Te letakarítsd a havat, jeget, párát az autóról, a havat ne csak az üvegekről söpörd le, hanem mindenhol.. kellemetlen, ha egy fékezésnél a tetőn maradt hó a szélvédődre csúszik.

    Ha ezekkel mind elkészültél, akkor indulhatsz.

    Ne feledd!! Mindenkit várnak valahol!! Csak óvatosan!! És biztos, ami biztos: ne hagyd otthon a mobilod!

« »
Kedvezményes ajánlatok
Okostelefonok
Már 14 900 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Szélesvásznú TV-k
Már 14 990 Ft-tól

Mosogatógépek
Már 59 890 Ft-tól

 

Nők Lapja Café

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás 2012-06-01
21 (CD)
Adele :
Online ár:
4 274 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft
5% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv