Szakértők - A legtöbb szakértő egy helyen

Keresés a szakértők között Vissza a szakértők főoldalára

Navigáció a szakértő oldalán

Tőkés Maris
fejlesztő pedagógus
« »
    Tájékoztatás
    Üdvözlöm!
    A problémám a következő: 4 éve váltam,a fiam nálam lett elhelyezve, de közös a felügyelet.Sajnos az apa semmilyen tájékoztatást nem ad,a tanulásával kapcsolatban (néha Ő megy el a fogadó órákra). A fiam 15 éves, most jár 9.-be. Pár hónapja össze veszett az apjával, azóta csak két hetente hétvégén hajlandó nála aludni. Sajnos ez a tanulmányára is hatással lett. Figyelmetlen és nehezen kezelhető azóta. Ma viszont megtudtam Tőle, hogy az apja és az osztályfőnöke megbeszélték, hogy az iskola pszichológusához kell járnia.
    A kérdésem az lenne, hogy engem senkinek nem kell erről tájékoztatnia? Milyen jogszabályok érvényesek ebben az esetben?
    Hova fordulhatok?
    Előre is köszönöm válaszát.
    636. kérdés:
    Kikó
    2012-01-19 16:52:43

    Kedves "KIkó"!

    A jogszabályokat nem ismerem, s a családi csatározásokba sem tisztem beleszólni.

    Azt javaslom, hogy minden fogadóórára menjen el, keresse fel az osztályfőnököt!

    Önnek kell érdeklődni!

    Amúgy amit a leveléből látok, valóban szükség lehet pszichológus segítségére.

    A közös felügyelet azt jelenti, hogy mindketten felelősek a fiukért. Próbáljon a volt férjével beszélni!

    Üdvözlettel  T. Maris

    636. válasz:
    Tőkés Maris
    2012-01-31 10:12:15
    korai fáradás
    Kedves Maris!
    Azért kérem az Ön segítségét mert egy jó pár hozzászólását elolvastam ebben a fórumban és nagyon tetszik a problémákhoz való hozzáállása és segítőkészsége.
    Kisfiam 8 és fél éves, 2. osztályos tanuló.Röviden úgy tudnám jellemezni, hogy egy nagyon mozgásigényes, de nem hiperaktív(nevelési tanácsadó szerit) gyermek. Minden rendezvényen szerepeltetik a tanárok, pl. iskolák közötti tudáspróba versenyeken(futás, mászás stb..), színpadi előadásokon, szerepléseken.
    A tanárok imádják. Viszont felmerült az osztályfőnök részéről az évismétlés javaslása. Azt mondja, hogy a 3. órában már nem igazán lehet vele mit kezdeni. Elcsúnyul az írása, pontatlan lesz a számolása és nem követi az óra menetét.Természetesen vannak nagyon jó napjai, amikor az egész osztály előtt jár, de ez van kevesebbszer. Az ő véleménye az, hogy nagyon jó eszű és képességű gyerek és, hogy azt teljesíti amit 2.osztályban kell, de úgy gondolja, hogy nem éri a gyermeket elég sikerélmény és hogy ez rossz hatással van a lelkivilágára. Az iskolában jár nevelési tanácsadóhoz, aki ugyanezen a véleményen van amin az ofő, és hogy egy évvel fejletlenebb az osztálytárasaihoz képest... Eléggé szomorú vagyok mert, mint szülők nagyon sokat foglalkozunk vele, gyakorlás..stb. Aggodalommal kezd eltölteni azt, hogy észrevettem rajta úgy két hónapja egy agresszív viselelkedést ami eddig nem volt jellemző. Elkezdte velünk szemben megemelni a hangját is és feleselni is. Ezen azért vagyok meglepődve mert nálunk ez nem megengedett. Elmondhatja a véleményét, de bizonyos határok közötti hangnemben.
    Sportol, heti 4 edzése van(foci). Ezt támogatják a tanárok mert, hogy nagy a mozgásigénye. Sikeres is benne, de néha ott is észrevehető, hogy elfárad fejben. Az alvása 9-10 órára tehető, szóval elvileg kipihent. A családi háttere stabil és jó a viszonya mindenkivel. Mozgáskoordinációja jó, dicséretes 5-ös testnevelésből. Matematikából 4-5-ös, magyar nyelvtan javulóban 2-es volt elsőbe, de most erős 4-es dolgozatokat ír. Az olvasása 5-ös.
    A kérdésem az lenne, hogyha esetleg az évismétlés mellet is döntenénk a párommal, akkor ez vajon tényleg jó megoldás lenne? Mivel lesz koncentráltabb egy ilyen gyermek egy év múlva ha évet ismétel?? Ezért érdemes évet ismételtetni vele mert elfárad "hamar"?
    Amikor először beszélgettem a fiammal az évismétlésről nagyon megijedt és el is kezdett oda figyelni az iskolában, persze sajnos nem sokáig tartott, de hallani sem akar arról hogy évet kelljen ismételnie.
    Remélem, hogy sikerült egy átfogó képet adnom Önnek a jelenlegi helyzetről. Ha elfogult is vagyok, kérem tekintsen el tőle és az ítélőképessége alapján kérem segítsen a döntésem meghozatalában. Előre is köszönöm válaszát. Üdvözlettel és Tisztelettel: Erika
    635. kérdés:
    Erika78
    2012-01-17 12:28:26

    Kedves Erika!

    Annak ellenére, hogy csak az egyik fél véleményét ismerem, egyértelmű állásfoglalásom:semmi szükség az év ismétlésére!

    Ilyen indokkal fél osztályokat kellene ismétlésre javasolni.

    Teljesen természetes, hogy a harmadik órára elfáradnak a gyerekek. Ilyenkor kell váltogatni a tevékenységeket, érdekes feladatokat adni, gyakorolni a már tudott tananyagot.

    Nem értem milyen sikerélményekre gondol a tanítónő, mert szerintem : a jóeszű kisfiú, aki teljesíti a másodikos követelményeket, sokszor szerepel, jó jegyei vannak, tele van sikerélménnyel.

    Januárban minden gyerek és tanító fáradékonyabb -/s ez jövő januárban is így lesz/-többet kell pihenni, játszani, szabad levegőn lenni!

    Nem csodálom, hogy kisfia megijedt az évismétléstől, s azt sem, hogy ezért lett valószínüleg agresszív.

    Nyugtassa meg, nem kell ismételnie, mert semmi értelme!!!

    Remélem sikerült megnyugtatnom!

    Szeretettel üdvözlöm  T. Maris

    635. válasz:
    Tőkés Maris
    2012-01-31 10:05:27
    gondok
    Kedves Maris,


    Kérdezni szeretném, hogy egy 6 éves kislánynak mit érdemes tudni, melyik irányba foglalkozzam vele, hogy megfelelően a képességei rendben legyenek.Az óvodában azt mondták, majd behozza, de mi kezdünk aggódni.Most már tudja, de
    5, 5 évesen még a színeket nem ismerte fel, a fogalmakat széles, keskeny, hosszú rövid,stb. érti, de saját magától nem tudja megmondani a fogalmat, stb nem mindig tudta megjegyezni.Hiába értette, a megnevezéssel gondja volt. Ugyanígy volt a számokkal, hiába tudja mi mennyi, megijed ha meglátja a 4 est, és hú...ezt én nem tudom. Vagy a relációs jeleket szintén , ha meg a hét napjait kérdem szintén megijed, az évszakokat sem tudja sorba mondani.
    Most próbálgatok olyan meséket mondnani neki, nézni vele videon, mint a Kőleves, Koró és kismadár, Hét törpe stb.Hogy tudja megnevezni a szereplőket stb.képpel segítjük, rajzzal stb.A meséket sem szereti igazán,éjszaka pld.megálmodja az anyókát, hogy az simogatja...stb. és sír, ha látja a XFaktort velünk, akkor sírni keyd ha kiesik a kedvence. Úgy gondoltuk, hogy bár 7 éves lenne szeptemberben, de inkább adjuk a O csoportba azaz iskolaelőkészítőbe. Jár fejlesztésre is hetente kb.május , június, illetve okt.nov es dec.De a vakációkba nem járattuk, de azt mondja jaj ott úgy kell figyelni...látszik nehéz neki. Nem akarom nagyon terhelni, Ön mit javasolna a kislányomnak. ki amúgy nagyon beszédes, vidám csevegős kislány,térben is rosszul észleli a dolgokat.Nehezen tudja a keresztezett mozgásokat leutánozni stb.Köszönöm szépen válaszát, üdv.Judit
    634. kérdés:
    Judit
    2012-01-15 20:05:57

    Kedves Judit!

    Leveléből az derül ki, hogy kislányának többféle, kmolynak tűnő problémája  van. Azt tanácsolom, legelőször az óvodában kérjen tanácsot! Ezután, talán az óvónők javaslatára, kérjen részletes kivizsgálást a körzeti Nevelési Tanácsadóban!

    Időközben kellett lennie iskolaérettségi vizsgálatnak. Ennek mi az eredménye?

    Látatlanban csak ennyit tudok tanácsolni.

    Üdvözlettel  T. Moaris

    634. válasz:
    Tőkés Maris
    2012-01-17 09:28:28
    Óvóda
    Tisztelt Szakértő!
    4 éves kislányom óvódájában ősztől nagyon megváltozott a helyzet. Egy kis létszámú vegyes csoportból egy kétszer akkora csoport lett, ráadásul az új gyerekek zöme 2-3 éves. Ezenkivül a lányom által nagyon kedvelt "második" óvónő is elment és új jött helyette. A lányom, aki zökkenőmentesen szokott be tavaly az óvódába, egyszer csak sírni kezdett utánam, hiszen a kicsik közül sokan szinte egész nap sírtak. Ez még összel volt, azóta gondolom már ők is beszoktak... Mi közben több más okból, úgy döntöttünk férjemmel, hogy maradjon egy ideig otthon a kislányunk, hiszen a munkahelyünk megengedi, hogy felváltva vele legyünk. Sokat játszunk, festünk, gyurmázunk, sétálunk, énekelünk, mesélünk együtt. Nagyon szépen beszél, derűs, vidám, kiegyensúlyozott gyerek. Ugyanakkor látom, hogy hiányolja a gyerektársaságot, testvére (még) nincs. De valahogy nem szívesen viszem vissza a régi óvódájába, mert így, hogy valamivel jobban megismertem az óvónéni módszereit, úgy gondolom, hogy a lányomnak valami más kellene. Egy kreatív, kellemes környezet, ahol sokat énekelnek, festenek, szabadon játszanak, de ez az óvónő már három évesen is az iskolára készíti fel a gyerekeket, csak kifestenek, az óvódai szereplésre hetekig készülnek, verseket tanulnak, de nem játékosan, hanem a végtelenségig ismételve.
    Nagyon örülnék, ha megírná véleményét.
    Tisztelettel
    K. Kata
    633. kérdés:
    Kati
    2012-01-12 14:12:50

    Kedves Kata!

    Nagyon jól tették, hogy - ha átmenetileg is - otthon tartják kislányukat. Ez neki a kellemes, kreatív környezet!

    Azt gondolom, hogy a jelenlegi óvodai helyzet ,a társak, az óvónő, a foglalkozások nem lennének hasznára kislányuknak.

    Az únos-untig gyakorlott szerepjáték   nem a kreativitásra nevel, nem ad örömet a gyerekeknek. Önök viszont nagyon jól tudják mi az amire szüksége van. Ha meg tudják oldani, maradjon minél tovább otthon!

    Kortársaival találkozhat valamilyen sport- vagy zenei foglalkozáson, találjanak kézműves foglalkozást, ahol szabadon tevékenykedhet. Nem gondolom, hogy a 2-3 évesek megfelelő társaság.

    Egyébként csak zárójelben mondom, hogy a gyerekek a szüleikkel , testvéreikkel és a hasonszőrű barátok gyerekeivel szocializálódnak. Az óvodában, iskolában mást kapnak.

    Szeretettel üdvözlöm     T. Maris

     

    633. válasz:
    Tőkés Maris
    2012-01-17 09:00:28
    kitartás
    Kedves Maris!

    4 éves kisfiammal szeretnék úgy játszani, hogy közben kitartását fejlesszem. Tudna ajánlani bármit, hogy ezt hogyan és mivel tegyem meg?

    Köszönettel
    Kata
    632. kérdés:
    kata
    2012-01-09 11:05:47

    Kedves Kata !

    Az a lényeg, hogy minél többször játsszon kisfiával és minél változatosabb játékokat. Van olyan játék, ami a beszédét , van ami a rajzkészségét, van ami a mozgását, van ami a zenei hallását fejleszti. Ezek közül biztosan van amelyiknél kitartóbb, s van amit hamar abbahagy.

    Az a legfontosabb, hogy legyen sok ceruzája, különböző színű és méretű papírja, krétája, s rajzoljon, fessen, amit csak akar!

    Meséljen neki sokat, nézegessenek képeskönyveket, fényképeket, beszélgessenek mindenről!

    Ha ennyi mindent kap, idővel ő eldönti, miben lesz kitartóbb, s miben kevésbé.

    A legfontosabb, hogy Ön legyen kitartó! Sok örömet kívánok.

    T. Maris

    632. válasz:
    Tőkés Maris
    2012-01-17 08:43:45
    erdei iskola
    Kedves Szakértő!
    Többször kérdeztem már Öntől, remélem most is megoldja a gondomat.
    A 6 éves a nagyobbik lányom és a kistestvére születése óta ( 2 éve) sok mindenben megváltozott. Most kezdte az iskolát, ez sem egyszerű, de most az a problémám, hogy erdei iskolát szervez az oszt.főnöke, de ő nem akar "ott alvós"-ra menni. 4 éves koráig ez nem volt gond, ovis ott-alvóson is volt. A nagymamáknál sem alszik szívesen, de őket még elfogadja. Mit tanácsol? Szerintem kár lenne kihagyni, mindössze 2 éjszakáról van szó, de mennyire erőltessem a dolgot? Biztos vagyok benne, hogy jó buli lesz, de nem akarom, hogy kötelezőnek érezze, hoyg "el kell menni".
    Köszönöm szépen a segítségét.
    Üdvözlettel: Fehér Eszter
    631. kérdés:
    Eszter
    2012-01-06 13:47:44

    Kedves Eszter!

    Problémáját megoldani nem tudom, de tanácsot szívesen adok.

    Soha semmit nem szabad erőltetni! Ha kislánya nem szeretne elmenni akkor számára biztosan nem lenne" jó buli", ha mégis elküldené.

    Szerény véleményem szerint első osztályban még nem helyes több napos programot szervezni. Sok iskolában nem is teszik.

    Nyugtassa meg kislányát, ha nem akar elmenni, nem megy, s ez nem okoz problémát /még ha az iskolában erőltetnék is.!/

    Szeretettel üdvözlöm   T. Maris

    631. válasz:
    Tőkés Maris
    2012-01-09 10:50:12
    értékelés
    kedves Maris.11.11 ÍRTAM ÖNNEK AZZAL KAPCSOLATBA,HOGY A TANÁR ÚGY FEGYELMEZI A GYERKÖCŐKET NÉHÁNY ESETBEN ,HOGY LE TÉRDEPELTETI A TÁBLA ELÉ.A PROBLÉMA MEGOLDÓDOTT,MERT A KISLÁNY ELMONDÁSA SZERINT AZ IGAZGATÓ NÉNI AKI PÁR GYEREKET FEJLESZTÉSRE HORD PONT AKKOR JÖTT BE AMIKOR AZ EGYIK KISFIÚ TÉRDEPELT ÉS AZT MONDTA A TANÁR BÁCSINAK,HOGY EZT NEM SZABAD ÉS FELÁLLÍTOTTA A FIÚT.ÚGY HALÓTAM AZ EGYIK SZÜLŐ IS SZÓVÁ TETTE.MA MOST A KÖVETKEZŐ DOLOGGAL SZERETNÉK KÉRDEZNI VALAMIT.MA 12.12-ÉN KAPTUK MEG A NEGYEDÉVES SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS A TÁJÉKOZTATÓBA.HÁLA ISTENEK MINDEN NAGYON JÓ SŐT KIMAGASLÓ TEJESITMÉNY KAPTUNK MATEKBÓL ÉS OLVASÁSBÓL .ÉN MÉGIS ÚGY ÉRZEM,HOGY KICSIT SÁNTÍT AZ EGÉSZ MERT BÁR AZ ELSŐ 3 HÓNAPBA PÉLDÁS MAGATARTÁS VOLT BEÍRVA A TÁJÉKOZTATÓBA A MAGATARTÁS MÉG IS JÓ MINŐSÍTÉST KAPOTT.AZ VOLT AZ INDOK NÉHA BESZÉLGET ÓRÁN,NÉHA FÁRADT.VAJON MELYIK GYEREK NEM BESZÉLGET ÓRÁN,SAJNOS MINDENNAP 5ÓRÁNK VAN ,MERT HA NÉGY IS LENNE A TANÁR BÁCSI KOREPETÁL,BÁR MOST IS MONDTA,HOGY A KISLÁNYOM MINDIG EGY LÉPÉSSEL ELŐRÉBB VAN MIND A TÖBBI CSAK HÁT HA PÁR GYEREKET KIEMEL A GYAKORLÁS ALÓL AKKOR A TÖBBI EZT NEM VESZI JÓ SZEMMEL .SZERINTEM MEG AZZAL KELLENE GYAKOROLNI AKINEK NEHEZEN MEGY.TALÁN EBBŐL IS ADÓDIK,HOGY NÉHA BESZÉLGET MERT MÁR NEM KÖTI LE A FELADAT HAMAR KÉSZ LESZ VELE.MI NEM VAGYUNK NAPKÖZISEK ITTHON GYAKORLUNK ÉS ÁTBESZÉLJÜK AZ ÓRAI ANYAGOT.VÁROM VÉLEMÉNYÉT.TISZTELETTEL JULCSI
    630. kérdés:
    JULCSI
    2011-12-12 15:52:00

    Kedves Julcsi!

    Mindenek előtt arra szeretném kérni, ne beszéljen többes szám első személyben. Gyermeke önálló személyiség, és csak neki van öt órája, Önnek nincs. Tudom, hogy ez csak egy rossz szokás, de nehezíti a gyerek elszakadását.

    A korrepetálás, , a külön gyakorlás csak a nehezen haladók számára van. Az Ön kislányának nem kell azon résztvennie.

    A másik dolog: azt gondolom, hogy a jó minősítés teljesen elfogadható, mi sem viselkedünk mindig példásan. A normális, éleseszű gyerekek mindig is beleszólnak az órába.Ez így is marad, míg a világ világ.

    Üdvözlettel  T. Maris

    630. válasz:
    Tőkés Maris
    2012-01-09 10:43:01
    középiskolások
    Kedves Maris
    Segítséget szeretnék öntől kérni tudna olyan könyvet ajánlani ami középiskolás gyerekek fejlesztésével foglalkozik?
    Edit
    629. kérdés:
    gisz
    2011-12-06 17:17:08

    Kedves Edit!

    Nem tudom mit kellene fejleszteni, továbbá azt sem hány évesek azok a középiskolások.

    Nagyon sokféle fejlesztési terület van, általános fejlesztés nincs.

    Általános iskolásokat szoktunk fejleszteni pl. a beszédüket, szóbeli és írásbeli kifejezőkészségüket, matematikai, - ábrázoló készségüket.

    Olyan könyv nincs,  amelyik  középiskolások fejlesztésével foglalkozik.

    Ez a terület sokkal átfogóbb, mintsem egy könyv anyaga.

    Üdvözlettel  T. Maris

     

    629. válasz:
    Tőkés Maris
    2012-01-09 10:34:05
    Tanulási probléma
    Kedves Szakértő
    Nem abba az iskolába jár a kisfiam. Szerencsére nálunk nagyon kedves és segítőkész pedagógusok vannak. Köszönöm a válaszát
    628. kérdés:
    Julcsi
    2011-11-21 10:07:37

    Talán oda kellene átvinni a kislányát.

    Mégegyszer szeretettel üdvözlöm.

    T. Maris

    628. válasz:
    Tőkés Maris
    2011-11-21 11:10:07
    Tanulási problémák
    Kedves Szakértő
    Kisfiam 3. osztályos. Folyamatosan lemarad a többi gyermektől. Eddig a pedagógusokkal együtt azt gondoltuk simán csak lusta.(Mert én is ezt gondoltam) Kértem az iskolán keresztül vizsgálatot.Most kiderült hogy diszlexiás,diszgráfiás és diszkalkuliás. Viszont az intelligencia szintje magas.Szakértői Bizottság elé küldenek bennünket. Mire számíthatunk? Kap esetleg a kisfiam valamilyen könnyítést? Szóban nagyon szépen fejezi ki magát. Válaszát előre is köszönöm
    627. kérdés:
    Julcsi
    2011-11-20 19:28:00

    Kedves Julcsi!

    A Szakértői Bizottság alapos vizsgálat után javasolhatja kisfia felmentését bizonyos tárgyak értékelése alól.

    Tanulnia kell, de differenciáltan és nem értékelhető.

    A magas intelligenciájára , tehetségére támaszkodva kellene vele foglalkozni, otthon és az iskolában is.

    A szülőknek is fel kell készülni, mert folyamatos segítségre lesz szüksége, valamint az iskolában bizonyos számú fejlesztő foglalkozást kell kapnia.

    Remélem nem az előbbi levélben említett iskolába jár!

    Üdvözlettel T. Maris

    627. válasz:
    Tőkés Maris
    2011-11-21 07:52:51
« »
E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

 

Nők Lapja Café

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás 2012-02-14
Kettészakadt Magyarország
Börcsök Mária :
Online ár:
1 920 Ft

Eredeti ár: 2 400 Ft
20% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv