Szakértők - A legtöbb szakértő egy helyen

Keresés a szakértők között Vissza a szakértők főoldalára

Navigáció a szakértő oldalán

Schneiderné Diószegi Eszter
IBCLC szoptatási szaktanácsadó
« »
    9898 folyt nem szopi és harapás
    Kedves Eszter,
    Szopi elhagyások: 2 hónapja hagytunk el két szopit, ami a tízóraival és az uzsival volt egy időben. ez könnyen ment, mert nem kérte utána és én nem erőltettem, és még estére is több lett a tejecske. A délit január elején hagytuk el. Ez nehezebben ment, mert ez csak szopi volt, és nehezen fogadott el helyette mást. Ezt már tudatosan, a kistesós tervek miatt hagytuk el. Végül egy hét alatt már tetszett neki az új menetrend. Amúgy eléggé igényli a testközelséget. Sose volt az a nyugtonmaradós-ölelgetős, de birkózni, bújni, és közben ide-oda tekeregni szeret. Meg puszikat adni, buci-bucizni is. Ezt sokat igényli, most is. Viszont tegnap óta nem tudom mi tévő legyek. Tegnap egyáltalán nem szopizott. De semmit. Este több mint egy órán keresztül próbáltam. Szopipárnával (mert az estit még így szoktuk), nélküle, a mi szobánkban, az ő szobájában, a nappaliban, apa öléből. Azt csinálja, hogy bekapja, de még csak bele se szív, picit se. Fejtem le belőle tejet géppel. Ez meg is indította és jött magától a tej, de így se kapta be. Tulajdon képen tegnap előtt szopizott utoljára, ami pontosan a szülinapja volt. Aznap még ami érdekes volt, hogy pont a szülinapján elindult. (nem használunk járássegítőt és nem is jártattuk eddig). Ma játék közben is többször próbáltam, meg a délelőtti alvás előtt. Volt hogy felhúzta a pólómat is nevet rajta. Bele se szív. Nekem meg még van tejem. Cumisüveget is bevetettem de abból se issza meg. Viszont mivel nem lehet ennyire tej nélkül, főztem neki 10 hónapos kortól adható babatejet. azt megitta. lehet hogy ezzel most elrontottam, én se tudtam mit csináljak. Még a mélyhűtőmben is van fagyasztott tej, amiből néha tejberizst csinálok, de pl a múltkor az se kellett neki, de ennek nem tulajdonítottam jelentőséget. Nem értem most mi van. Két hete még azon poénkodtunk az egyik barátnőmmel, hogy az én fiam sose fog leszokni a szopiról csak ha majd talál magának valami jobb cicit. Innen fog nősülni. Most meg minden teljesen az ellenkezője. Még kínálgatom folyamatosan napközben és nem adom fel este sem. Szerinted lehet hogy már nem akar szopizni és nagyfiúsat játszik? Még legalább tavasz végégig szerettem volna szopiztatni, hogy védjem a vírusoktól.
    9903. kérdés:
    Nít
    2012-02-08 10:31:37

    Kedves Nít!

    Hát, ez inkább szopási sztrájknak tűnik, aminek már a harapást is gondoltam az előző leveleid alapján. Olyan, mintha feszült lett volna valami miatt. Kérdés, hogy mi válthatta ki a babádnál?
    Lehet, hogy túl hirtelen csökkent a szopik száma?
    Most milyen a babád közérzete és kedve?

    Ha úgy gondolod, hogy még szívesen szoptatnád, akkor érdemes lehet kínálni, de úgy, hogy ne vegye erőltetésnek. Inkább összebújni, akár altatáskor, amikor ő is kicsit oldottabb hangulatban van. vagy amikor nyűgösebb, nem találja a helyét.
    Közben fontos, hogy ha feszülni, csomósodni érzed a melled, akkor egy kicsit fejjél le belőle, csak annyit, hogy elkerüld a túltelítődést.

    Előfordulhat az is, hogy már nem fog szopizni, és ez az ő döntése. Sajnos ha más szopiznivalója is van a babának (cumi, cumisüveg), ahol a szopási igénye kielégülhet, akkor ha zavarja valami pluszban, könnyebben kialakulhat sztrájk. Ez esetben is próbálj figyelni arra, hogy testközelből, megnyugtatásból jusson neki ugyanúgy, mint amikor még szopizott, és a szopi során ez magától is megvalósult.
    Nem hiszem, hogy a babatejjel rontottad volna el! Amúgy ha elmúlt egy éves, kap tejterméket, és azzal nincs gondja, akkor kipróbálhatjátok a tehéntejet is. De akkor sincs baj, ha nem szereti vagy problémát okoz nála, mert tej nélkül is biztosítani lehet számára a változatos, kiegyensúlyozott és tápláló étrendet!

    Üdv: Eszter 

    9903. válasz:
    Schneiderné Diószegi Eszter
    2012-02-08 11:22:43
    elég-e ennyiszer szopizni? válasz
    Kedve Eszter!

    A kérdéseire a válaszok: a baba 24 óra alatt 5-6-szor kerül mellre, plusz a hajnali szopi. Legtöbbször egy mellből szoptatok. Ha nyögvenyelős az etetés, akkor szoktam mindkettőből szopiztatni. Semmilyen más folyadékot nem kap a baby. Nyugtatásképpen szoktunk neki cumit adni (elalváshoz). Kb 3 óránként szokott "éhesen" sírni, akkor szoktunk szopizni. 24 óra alatt 3-4 kakis és kb dupla ennyi pisis pelus szokott lenni. December 30-án jöttünk haza 3200g-mal, és most 4350 g a baby. A súlygyarapodással, azt hiszem, nincs baj.
    Elég sokat van kézben. Szopi után le szoktam rakni, de rendszerint hiába böfizik jó nagyokat, ennek ellenére is sok tejet visszabukik néha. Van hogy egy órával szopi után is visszajön az alvadt tej. Legtöbbször a vállamon alszik el, ritkábban a szülői ágyon. Éjszakánként legtöbbször velünk egy ágyban alszik, de azzal sincs gond, ha beteszem a kiságyába. Mostanában szeretnénk átrakni a szobájába. Az elaltatással vannak problémák. Sokszor arra ébred, hogy visszabüfögi a tejet, és az orrán is szokott visszajönni. Olyankor fuldokol szegénykém.
    Az első 2 hétben fejtem, de mivel a szopik akkor 1,5-2 óráig tartottak, ezért abbahagytam. Iszok tejszaporító teát. Néha van olyan, mintha kevesebb lenne a tejem( ilyenkor az etetés elhúzódik, fáj a szoptatás és olyan, mintha üres lenne a mellem; tudom, ilyen nem lehet). Ezt sem tudom, miért lehet. Máskor meg majd szétdurran a mellem.

    Köszönöm az eddigi segítséget!

    Üdvözlettel: Kiss Petra
    9902. kérdés:
    Petrus
    2012-02-07 12:49:51

    Kedves Petra!

    A gyarapodás, pelusok száma tényleg jónak tűnik!

    Nem szükséges megvárni, amíg a baba már sír a szopiért. A sírás egy ún. késői éhségjel. Amikor a baba tátog, cuppog, keresgél, nyugtalanná válik, akkor mindig meg lehet kínálni szopival, függetlenül attól, hogy mennyi idő telt el az előző szopi óta. Ez három óránál jóval gyakrabban is történhet.

    Ha a baba cumit kap, az megzavarhatja a szopizását. A cumit egész más technikával kell szopni, mint az anyamellet, így romolhat a baba technikája, ezért lehetséges esetleg, hogy "nyögvenyelős", fájdalmas etetéseket tapasztal, olyan, mintha üres lenne a melle (ami valóban nem lehet). ráadásul a cumihasználat okozhatja azt, hogy a baba nem kerül elégszer mellre, így később a tejtermeléssel, gyarapodással is gondok adódhatnak.
    Elalváshoz is nyugodtan mellre lehet tenni a babát, igazából a szopi a baba elaltatásának legtermészetesebb és leghatékonyabb módja. Próbálta esetleg ilyenkor szopival kínálni őt?

    Ha a baba sokat bukik, akkor is kedvezőbb lehet számára a gyakoribb, kisebb mennyiségű szoptatás.

    Előfordul olyan, hogy a baba félrenyel, köhög a mellen?
    Tejet, tejterméket ön mennyit fogyaszt?

    Ami a külön szobát illeti: a kisbabák számára az első hat hónapban az a legbiztonságosabb, ha a szülőkkel egy szobában alhatnak. Miért gondoltak a külön szobára?
    Ha az önök ágya biztonságos a baba szempontjából, akkor teljesen rendben van, sőt, nagyon jó, ha önökkel alszik a kisbaba, de ha ezt nem szeretnék, akkor a nagyágy mellé tett kiságy is jó megoldás lehet.

    Üdv: Eszter

    9902. válasz:
    Schneiderné Diószegi Eszter
    2012-02-08 11:09:00
    segítség-kérés
    Kedves Eszter!

    Problémám nem a szoptatással kapcsolatos, de nagyon sokat jelentene véleményed/válaszod.
    Kislányom 28 hónapos, első gyermekünk, harmónikus, szeretetteljes családban élünk.
    Hanna novembertől egy magánovi minicsoportjába jár délelőttönként, ebéd után megyek érte. Kislétszámú a csoport 6-7 fő, két óvónénivel, úgy érzem figyelnek rá.
    Nem ment könnyen a beszokás, a mai napig pityereg reggelente, de hamar megnyugszik és utána jól érzi magát.
    Amit még fontosnak tartok megjegyezni: szoptatom még a kislányomat, és kb. 1 hónapja teljesen szobatiszta éjjel és nappal is - ez teljesen az ő döntése volt:-)
    Sokat betegeskedik ezen a télen - én ezt a lelki okoknak is tulajdonítom.
    Viszont, ami teljesen megrémíszt, hogy kb. 1,5 hete a délutáni alvásból úgy kelt, hogy dadogott és ez azóta is fennáll, csak mostmár suttog is hozzá - azt írják, h a dadogók suttogva nem dadognak, de Hanna igen. Az óvodában nem történt semmi, kifaggattam az óvónéniket, ugyan az egyik új, de Hanna őt is elfogadja (a bizalomjátékoknál pl.:szembecsukás is ezt mutatja, megöleli), és itthon sem történt semmi konfliktus/vita.A kislányunk kb. 1 éves kora óta szépen beszél, 5-6 szavas mondatokban választékosan fejezte ki magát, bonyolult szavakat is ismert és helyesen mondta, így én nehezen tudok hinni ebben az ún. élettani dadogásban, főleg, mert suttogva is csinálja, és szinte már alig beszél, inkább mutogat.
    Mi nem javítottuk őt sosem, nem szóltunk rá, próbáljuk figyelmen kívül hagyni a dolgot, nem beszélünk róla előtte, de nyilván érzi, h bánt valami - szoros kapcsolatban vagyunk.
    Kérdésem, hogy szerinted mi válthatta ki ezt nála és mit javasolsz merre induljunk el, hogy megoldjuk ezt a problémát?
    Előre is köszönöm:
    egy nagyon aggódó anyuka
    9901. kérdés:
    Lencsilány
    2012-02-05 18:17:45

    Kedves Lencsilány!

    Az élettani dadogás olyan gyerekeknél is jelentkezik, akik már korán és szépen elkezdtek beszélni, mivel ennek alapja, hogy amikor a gondolkodása fejlődik, felgyorsul, azt nem tudja már a kimondott szavakkal mindig követni. Ettől függetlenül valóban úgy tűnik, hogy nálatok nem erről lehet szó, mivel hogy Hanna suttog is, és ahogy írod, most már alig beszél, inkább mutogat.
    Az nagyon jó, hogy nem javítjátok, nem szóltok rá, figyelmen kívül hagyjátok, hogy dadog. Érdemes nagy türelemmel kívárni, míg a mondandója végére jut.

    A játékában nem vettél észre valami figyelemfelkeltőt?
    Mióta van az új óvónéni? Sajnos nem biztos, hogy ők megfelelő információval tudnak szolgálni, mert nem is biztos, hogy tudják, hogy mi volt, ami esetleg ilyen nagy hatással bírt Hannára.
    Hogyan zajlott a beszoktatás?

    Azt gondolom, hogy érdemes lenne szakemberhez, gyermekpszichológushoz fordulnotok, aki tud segíteni a tünet hátterének felderítésében. Csak persze ezt nagyon óvatosan ajánlja az ember, mert nem minden kolléga van tisztában a szoptatás élettani menetével, és esetleg félő

    9901. válasz:
    Schneiderné Diószegi Eszter
    2012-02-07 10:36:35
    szopisztrájk
    Kedves Eszter!

    Köszönöm válaszát,
    Kérdésére a válaszok:
    ha jól értem, a babája most 4 hónapos? Igen

    Hányszor kerül mellre 24 órában? Ahányszor igényelné általában 4-5alkalom nappal és 1-2éjszaka (ha jó napja van)

    Alkalmanként egy vagy két mellből szopik?egyikből

    Használnak cumit, cumisüveget, bimbóvédőt? Nem, az ujját szopizza elalváshoz általában, de ha ölben altatom vagy babakocsiban alszik el nem hiányolja, cumival próbálkoznán (az ujja helyettt) de kiköpi.

    Kap a baba tejcsin kívül bármi mást, akár vizet, teát?nem, pár mili kamilla teát hogy a cvitamint beadhassam egy fecskendőből.

    A pelusok számában tapasztalt csökkenést? Igen általában 24óra alatt 3pelusunk van (kaki csak heti 1-2) ha nappal csak kétszer szopik akkor egy pelus elég:(nappalra


    honnan szokta tudni, hogy "szopiidő" van? eltelik 2óra és kicsit nyűgös vagy szopizza az ujját,vagy ha úgy gondolom enne


    Mennyit van a baba kézben, testközelben? nem ölbebaba, nyugot gyerek így átlagosan, órában nem tudum.

    Mit tapasztal, amikor nem fogadja el a mellet: elfordul, sír feszíti magát.

    Oltást kapott, prevenárt 2-és 4hósan illetve Rotarixet azt is ezekben az időszakokban.

    Éjszaka mostanában többször kel 2-kor 5kor 7kor,bár most nappal is eszik rendesen, nem tudom miért van az hogy néha nincs kedve enni

    Köszönöm válaszát!
    anyuka
    9900. kérdés:
    anyuka
    2012-02-03 14:33:49

    Kedves anyuka!

    Sajnos rotavírus elleni oltás után előfordul, hogy az ön által is tapasztalt tünetek jelentkeznek, vagyis hogy a baba nehezebben szoptathatóvá válik, sír, elfordul a melltől, nem akar szopizni. Az oltás mellékhatásaként gyomor-bélrendszeri diszkomfortérzés jelentkezhet, és ez okozza azt, hogy a baba számára néha kellemetlen a szopizás. Ha önöknél is ez a probléma, akkor igazából idő és türelem kérdése sajnos a helyzet rendeződése.

    Miért kap a baba C-vitamint? Ezt mióta kapja?

    Az nagyon jó, hogy a baba most éjjel is többször ébred (ez amúgy korosztályos jelenség, természetes ebben a korban), és hogy nappal is jobban szopik. Lehet, hogy lassacskán kifelé tartanak a nehezebb időszakból.
    nem baj, hogy a baba nem fogadja el a cumit, a cumihasználat elképzelhető, hogy rontott volna a mostani problémán. Érdemes lehet törekedni arra, hogy a baba sokat lehessen testközelben (az nagyon jó, hogy akár ölben altatja el): így hatékonyabban is tud jelezni. Akár két óránál hamarabb is meg lehet őt kínálni, ha keresgél, az ujját szopizza intenzíven vagy épp nyűgös.
    A pelenkák számát érdemes figyelni, és remélhetőleg a gyakoribb szopival, vagy a félálomban szoptatással, éjszakai több ébredéssel sikerül áthidalni a nehezebb időszakokat is. Aztán talán már javulás várható.

    Üdv: Eszter

    9900. válasz:
    Schneiderné Diószegi Eszter
    2012-02-07 10:19:26
    elég-e ennyiszer szopizni?
    Kedves Eszter!

    Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy kislányom 6 hetes, nagyjából három óránként szokott szopizni. Csakhogy a 7-8 órai szopi után egyszerűen nem kel fel hajnalig(kb 2 óráig). Próbáltam felkelteni, de nem sikerült. Volt, hogy hajnalban sem kelt fel, csak reggel 6-7 felé. Az a kérdésem, hogy ez baj-e? Alkalmanként 110g-ot szokott enni. Illetve, hogy vannak olyan alkalmak, amikor 150-160g-ot is szopizik a baby, utána persze jó sokat ki is bukik. Szabályozzam le a szopizás mennyiségét, vagy hagyjam annyit enni, amennyit ő szeretne?

    Válaszát előre is köszönöm!

    Üdvözlettel? Kiss Petra
    9899. kérdés:
    Petrus
    2012-02-03 14:15:16

    Kedves Petra!

    Ha amúgy minden rendben (szopik száma 24 óra alatt, gyarapodás, pelenkák), akkor beleférhet, hogy a baba egy nagyobbat alszik éjjel (ez még várhatóan úgyis változni fog, és megint többször ébred majd). De ehhez még kérdeznék egy pár dolgot:

    Hányszor kerül így mellre a babája 24 óra alatt? Alkalmanként egy vagy két mellből szopik? Használnak cumit, cumisüveget, bimbóvédőt? Kap a babája vizet, teát, bármit tejcsin kívül?
    Honnan szokta tudni, hogy "szopiidő" van?
    Mennyi pisis-kakis pelenkája termelődik 24 órában?
    Hogyan alakult eddig a gyarapodása (születési súly, legalacsonyabb súly, gyarapodás)?
    Mennyit van a baba kézben, ölben? Hol alszik? Hogyan alszik el?
    Ön szokott fejni?
    Amikor a baba bukik, akkor inkább friss tejet, vagy inkább félig emésztettet?

    A bukás nem feltétlenül attól függ, hogy mennyi tejet fogyasztott el a baba. Ha a gyarapodás, közérzet rendben, akkor önmagában nem baj, hogy bukik, ezt nem szükséges külön kezelni. De ha úgy tűnik, hogy gond van, akkor sem a szopik szabályozása a megoldás, mert a szoptatások korlátozása akár számban, akár időben vagy mennyiségben előbb-utóbb elégtelen tejtermeléshez vezethet.

    Üdv: Eszter

    9899. válasz:
    Schneiderné Diószegi Eszter
    2012-02-07 10:05:49
    9889 harapás folyt
    Kedves Eszter,
    Betegek nem voltunk, még csak náthásak sem soha. Dokinál utoljára nyáron voltunk védőoltáson. A védőnőnél voltunk a héten az egy éves státuszon, aki csak annyit mondott, hogy az átlagosnál jóval akaratosabb, de ezt már régen is megállapította amikor még csak forogni se tudott. Mértem lázat, hátha a foga csak nem látom: egy tizeddel magasabb mint szokott lenni. Szerintem nem lázas. Nem vezettünk be új ételt, és mindent eszik kivétel tejet, tojásfehérjét, cukor, és sót. A spenótot és a brokkolit nem szereti. Ezelőtt sose volt gond az étkezéssel. Étkezése: reggel 6-kor szopi, majd amíg én reggelizik kiflicsücsköt majszol és sajtdarabkákat csipeget. 9-től negyed 11-ig alvás (ami jelenleg fél órára csökkent). Utána gyümi, ami most fagyasztott. Majd fél 1-kor ebéd: pl rizs, kacsahusi almaszósszal. majd fél2-től negyed 5-ig kint sétálunk és közbe alszik (bár ez az alvása is mostanság csak egy-másfél órára csökken). fél5-kor kis kajcsi: cékla sütőtökkel. fél7-kor gabonapép gyümival. majd fürcsi után 8-kor szopi és alvás. A napirendünk mindig jól működött és magától alakította. Szopi: január eleje óta napi 2x, reggel és este kb 2-2 dl-t. de most volt hogy egyszer sem, mert a 40-50 ml-t (érzésre) nem mondanám szopinak. utána mentem a kádba fejni, mert a fejőgépet a harapás miatt nem tudom használni. Összetűzésekbe a napokba többször kerültünk. Ha rászólok nem tetszik neki. Pedig régen is rászóltam ugyan azokért a dolgokért. Tegnap pl egész nap hiszti volt, már én is sírva fakadtam és után meg úgy viselkedett mint egy kisangyal és este is szépen szopizott. Nem mindig harap, de ha látom hogy akar és rászólok akkor megsértődik. Nem is akar tovább szopizni. Várni kell kicsit. Az a baj, hogy ha harap akkor nagyon nagyon, nem csak úgy hogy bealszok a cicibe és véletlenül ráharapok mert elfelejtek szopizni, hanem úgy fúúúú. Nappal csak akkor kap szopit, ha valahova megyünk és kizökken. Ez január 1 óta van így. Akkor azért vettem el a nappali szopit, mert szeretnénk kistesót. Ez mostanában sokat jár a fejembe, mert a következő ciklussal lesz aktuális a start. Sokat gondolok arra, hogy mi lesz a kisfiammal és a szopival, mert ő nagyon nagy szopis volt. Erre most meg ő nem akar szopizni. Lehet hogy badarság, de már az is eszembe jutott, hogy átmegy a tejbe a kistesó terve. Ma meg teljesen szerelmes napja van. Agyon ölelget, puszilgat, meg az összes plüssálatkáját is. Az a baj hogy már előre félek én is a szopitól és már előre izzadok, így a tejecske is nehezebben lövell be.
    9898. kérdés:
    Nít
    2012-02-03 14:03:32

    Kedves Nít!

    Igen, valóban úgy tűnik, hogy valami kizökkentette a babádat, és azóta sem tudott teljesen megnyugodni. Ennek jele lehet a harapás is.

    nem badarság, inkább azt gondolom, hogy lehet, jól ráéreztél valamire a háttlrben, hogy azt írod, átmegy a tejbe a kistesó terve. Ha nem is a tejbe megy át így egy az egyben, de egyrészt a babák fantasztikusan ráéreznek a ki nem mondott gondolatokra is. Vagyis hogy valami szorongáskeltő, homályos változás körvonalazódik.
    Ehhez kapcsolódhat a nappali szopik elhagyása. Hányszor szopizott előtte a babád napközben? Hogyan hagytátok el a szopikat?
    (amúgy az érzés csalóka lehet, de akár a 40-50 ml is szopinak számít, hiszen ez nem a mennyiségen múlik!).
    Testközelt mennyire igényli a babád?

    Üdv: Eszter

    9898. válasz:
    Schneiderné Diószegi Eszter
    2012-02-07 09:59:46
    beszámoló, tesók
    Kedves Eszter!

    Remélem most lesz pár percem, hogy írjak pár sort. :)
    Múlt hét csütörtökön megszületett kisfiúnk, Lacika 3830 grammal és 55 cm (bár szerintem hosszabb mert egy csomó ruha alig jó rá) természetes úton, szerencsémre még gátmetszés sem volt. Emma sokkal jobban viselte a 3 napot amit a kórházban voltam, mint ahogy számítottam rá,minden nap bejöttek látogatni, már első du. is lementem hozzá, csak szegény szerintem nem értette, hogy hol a baba, mert ő nem jöhetett fel megnézni. Apukájával simán haza is ment, sőt egy fél óra után már unta magát a kórházi folyosón és ő akart menni, szinte én bőgtem el magam. A baba már a kórházban is nagyon jól szopizott, úgy látom ugyanolyan lesz, mint az Emma volt, már 48 órára nagyon belövelltek a melleim amik azóta is nagyon fának és feszülnek, borogatom meleggel, ha van időm főleg hajnalban fejek is mert egyszerűen nem tudom elviselni már úgy fáj. Szopi alatt a másik mellem alá meg poharat kell tenni, van, hogy 60-80 ml kifolyik, de ez is ugyanígy volt az Emmával is. Remélem most hamarabb jobb lesz egy kicsit, éjjel alig várom, hogy felkeljen a baba. (3 óránként ébred rendesen)
    Emma jól viseli eddig, bár látszik rajta, hogy zavarja, hogy mikor Lacika ébren van akkor szinte folyton szopizik, de ha alszik akkor próbálok az Emmával játszani többet meg festeni, már sétálni is elmentünk egyet két napja. Este mindig én fekszem le vele és éjfél körül jövök a másik szobába, akkor a férjem megy oda mellé. És érdekes, mert éjjel nem is ébred fel még arra sem amikor pelenkázok és kicsit sír a baba, akkor sem ébredt fel mikor a kórházba mentünk szülni, pont éjjel 1 óra volt és végül nem ébresztettem fel, mert előtte kb. 11-kor aludt el. Reggel elvileg meg sem lepődött, hogy anyukám fekszik mellette. :)
    Inkább csak az a baj, hogy olyan durván akar nyúlni mindig a babához, ha alszik fel akarja ébreszteni, meg sikoltozik, rohangál ugye az összes szobába, de ha kérdezem, hogy van-e vmi baja vele, akkor azt mondja nincsen, meg hogy túl pici. Ja és szopizni nem akar az Emma, megpróbálta a kórházban, lehet annak a kolosztrumos tejnek amúgy sem volt jó íze, aztán itthon is megpróbálta mikor hazajöttünk, de nem akar. Ki is jelentette, hogy ő már túl nagy és fogai vannak, a babának való a tej. Pedig ezt sosem hittem volna, szinte biztos voltam benne, hogy visszaszokik. Pedig jó lett volna :) És még a pelenkát sem kéri 3 napja, pedig éjjel még bepisilt, bár szerintünk direkt tudta, hogy rajta van és tudatosan pisilt bele, azóta meg be sem pisil.
    A férjem a héten sajnos még járt dolgozni egész héten, de remélem a jövő héten itthon lesz pár napot és akkor együtt is lehetünk 4-en már egy kicsit.
    Így, hogy már a 2. gyerekem született minden annyival könnyebbnek tűnik, annyira jó érzés, hogy nem izgat ki mit mond, szoptatom akár 20-szor is egy nap, felkapkodom ha csak nyüsszög akkor is és nem érdekel, hogy mindenkit csak az érdekel, hogy éjjel jó baba-e? (ami megjegyzem nem is tudom mit jelent?)
    Szép hétvégét ebben a nagy hidegben is!
    Klári
    9897. kérdés:
    Klári
    2012-02-03 07:41:01

    Kedves Klári!

    Köszönöm a képet, nagyon gyönyörű a kisfiatok!!! Tényleg jó hosszúnak néz ki!!

    Örülök, hogy minden rendben ment a kórházi tartózkodás alatt is! Azt hiszem, ez nagy részben annak a sok energiának, szeretetnek, közelségnek is köszönhető, amit Emma tőletek, tőled kapott! Hogy bízott a helyzetben, és bízott bennetek.
    Második gyereknél valóban általában előbb beáll a kereslet-kínálat egyensúlya, vagyis könnyen lehet, hogy hamarabb fogsz megkönnyebbülni. Ha nagyon feszül a melled, nagyon fáj, akkor picit azért fejjél le belőle, hogy elkerüld a túltelítődést. Ez még nem készteti többlettermelésre a mellet, de te meg tudsz könnyebbülni.

    Hát az normális, hogy Emma most még nem viseli teljesen könnyen a változásokat, de ez azért minden bizonnyal jobb lesz majd. A durván nyúlás, rohangászás, sikoltozás arra utal, hogy van még őbenne is feszültség, de ez így természetes.
    És jó, hogy te könnyebben tudod venni a helyzetet, a beleszólásokat. Igen, sokszor az az anyukák érzése, hogy a második gyerekkel annyival egyszerűbb minden!

    Egyébként nem ritka, hogy a szülés után már nem akarnak szopizni a nagyobb testvérkék, az is előfordul, hogy ha végig szopiztak a várandósság alatt, akkor is elválasztják magukat, amikor megszületik a pici. Az meg igazi meglepetés, hogy a pelusról is leszokott most:o)) Ez is csak azt mutatja, hogy nincs általános szabály, olyan sokfélék a kisgyerekek!:o))

    Minden jót nektek, sok örömet a gyerkőcökben! És írj nyugodtan, ha bármi kérdésed felmerül!

    Üdv: Eszter

    9897. válasz:
    Schneiderné Diószegi Eszter
    2012-02-07 09:38:09
    szoptatás pszihológiai szempontból
    Kedves Eszter!
    Egy topikban volt szó a cumi használatáról és hogy az anyuka hogyan szoktassa le a kisgyerekét. Kozben a témával kapcsolatban tobbszor megszólalt egy pszihológus végzettségu holgy, aki szerint a sokáig tartó szoptatás kifejezetten káros a gyerek fejlodésére nézve. Kérdezték tole, hogy akkor mégis meddig nem az, erre a válasza az volt, hogy 13-14 hónapos korra a gyereket le kell váalsztani. A tejet kaphatja tovább, de nem szopival. Mert hogy ez a gyerekre nézve káros, nem tud szocializálódni, kapcsolatokat építeni, stb. Mert a WHO a szegény éhezo afriakai országokban ajánlja a sokáig tartó szoptatást, mert az van kéznél. Nálunk meg nem idokolt.
    A lányom 12 hónapos, kizárólag cicin alszik el, éjjel párszor kel és cicin alszik vissza. Most akkor én rosszat teszek vele, ha szoptatom és még azzal is altatom el? Mivel te pszihológus is vagy egyben, biztosan jobban tudod. Nem szeretném még leszoktatni róla, majd ha o maga akarja, és ez még szerintem nagyon messze van. Nyugtass meg kérlek, hogy nem teszek vele rosszat és attól még nem lesz késobb gond vele pszi szempontokból.
    Ezen a fórumon volt róla szó, a hozzáérto semiramis néven nyilatkozott
    http://www.nlcafe.hu/forum/index.php/?id=1057&fid=441&topicid=291914&bw=&forumuser=&forumuserid=&step=1&page=2
    Válaszodat koszonom, Edina
    9896. kérdés:
    Edina
    2012-02-03 00:20:00

    Kedves Edina!

    Igen, sajnos valóban ezt tanítják a pszichológusképzésben, hogy kb. egy éves korig "normális" a szoptatás, én is ezt tanultam annak idején. Ennek azonban nincs semmi tudományosan (akár élettanilag, akár pszichológiailag) megalapozott bizonyítéka, puszta spekuláció. egyrészt a nyugati civilizáció nézőpontjából származik, másrészt abból az időből, amikor az anyák alig-alig szoptattak, és ha szoptattak is, nem sokáig. Sajnos ha nem ássa bele magát az ember a szoptatástámogatásba, akkor nem is tud róla, hogy ez nem igaz, mert nem jut hozzá más információkhoz.
    Amúgy a WHO ajánlása NEM csak a fejlődő országokra érvényes, hanem általános érvényű, ezt meg lehet tekinteni a WHO honlapján.
    Élettani kutatásokból jól ismert már, hogy a szoptatás DÓZISFÜGGŐEN csökkenti bizonyos akut és krónikus betegségek kialakulásának kockázatát mind az anya, mind a baba oldaláról, vagyis ez a védő hatás annál inkább érvényesül, minél tovább szopik a baba, minél tovább szoptat az anya (a www.szoptatasportal.hu oldalon sok cikket találhatsz a témában). Már csak józan, paraszti ésszel is furcsa lenne, ha a természet úgy rendezte volna, hogy ami jó a baba egészségének (a fejlett világban is! hiszen ezen krónikus betegségek közül sok épp a fejlett világban fenyeget, pl. elhízás, szív-érrendszeri probléémák, daganatos megbetegedések! és hát a biológiánk miért különbözne a fejlődő világ embereitől??), az épp rosszat tesz a baba lelkének! Ha a fejlődő világban azért lenne ajánlott a hosszú ideig tartó szopi, mert nincs más kéznél, akkor ott minden ember rosszul szocializált???

    Pszichológusok, antropológusok és szoptatást támogató szakemberek által végzett hosszú távú vizsgálatokból egyértelműen kiderült, hogy az egy éven túli szoptatás NEM káros a babára nézvést, sőt, nagyszerűen támogatja a biztonságos kötődés kialakulását, a baba egészséges lelki fejlődését, ami a szocializáció alapja! Pl. Keren Epstein-Gilboa fejlődéspszichológus, pszichoteraputa, családterapeuta könyvét ajánlom a kolléga figyelmébe (Interactions and Relationships in Breastfeeding Families, Hale Publishing, 2009). Ebben a könyvben a szerző azt is részletesen taglalja, hogy hogyan és miért alakult ki a nyugati segítők pl. pszichológusok gondolkodásában, hogy nem szükséges, sőt, káros az egy éven túli szoptatás.
    De az interneten is fellelhetők hasznos olvasmányok pl. Katherine Dettwyler oldalán: http://www.kathydettwyler.org/detwean.html, http://thebabybond.com/NaturalWeaningAgeFORWEBSITE.pdf

    Szóval ne aggódj, teljesen rendben van, hogy még szopik a babád, és hogy mellen alszik el és vissza, sőt, a lehető legjobbat teszed vele! És nagyon jó, hogy még tovább is tervezed a szoptatást, sőt, megvárod, amíg a babád választaj el majd magát. ez még valóban nagyon messze lehet, de hát ez így természetes:o))

    Üdv: Eszter

    9896. válasz:
    Schneiderné Diószegi Eszter
    2012-02-07 09:29:33
    anyatej - tápszer 6
    Kedves Eszter!

    Sajnos, csak most tudok válaszolni, mert kicsit sűrűek voltak az elmúlt napok. Pici Babim 2 oltást is kapott, és ez teljesen felforgatta az elmúlt időszakot.
    Kérdezted, hogy szopizásnál ő engedi-e el a mellemet? Igazából ez csak akkor történik így, ha elalszik szopi közben. Amúgy én szoktam egy kicsit noszogatni, hogy engedje el, vagy úgy, hogy mozgok egy kicsit, vagy úgy, hogy az ujjammal óvatosan kihúzom a cicit a szájából.
    Mostanában már alig van "sztrájk", és akkor is, ha átteszem a másik mellemre, miután onnan evett és visszateszem, mintha mi sem történt volna, eszik rendesen. És még mindig bontatlan a tápszer:o))(kop-kop-kop, lekopogom)
    Üdv,
    Gaby
    9895. kérdés:
    jugaby
    2012-02-02 22:42:06

    Kedves Gaby!

    nagyon örülök a jó híreknek, hogy a szoptatás egyre inkább működik! Remélhetőleg bontatlan is marad a tápszer:o))
    A mellről való levételnél érdemes arra figyelni, hogy ha nem is aludt el, akkor is úgy vedd le, hogy már komfortszopizni sem szopizik. Ha még "cumizik" a mellen, akkor azt nyugodtan hagyhatod, hiszen annak is nagyon fontos szerepe van a baba egészséges fejlődésében és a tejtermelésben.

    Üdv: Eszter


    Válaszhoz tartozó blogbejegyzések:
    "Csak cumizik a cicin"
    9895. válasz:
    Schneiderné Diószegi Eszter
    2012-02-07 09:08:54
    7 hetes baba
    A kislányom 7 hetes, a probléma 4 hete kezdődött. Az első időkben szépen szopizott, igény szerint, mindig akkor tettem mellre, amikor kérte, illetve akkor is próbáltam, amikor nagyon sírt. Kb. 1-2 óránként kért mindig. Azután kezdődtek a gondok. Úgy vettük észre, hogy elkezdett fájni a hasa, sokat görcsölt. Ahogy mellre tettem/teszem és megindul a tej (kb. 10-15 másodperc) és az első korty leér a gyomrába azonnal kiköpi a cicit és üvölt. És ez így megy minden egyes alkalommal. Már nagyon ki vagyok borulva, legtöbbször együtt bőgök én is vele. Napközben is sokat sírdogál, húzogatja a lábait és fél-egy óránként arra ébred, hogy erőlködik, tekereg. Kaki csak 2-3 naponta van. Amikor kezdődött a gond, akkor 4 kaki nélküli nap után kapott 10 ml cukros kamillateát, attól lett is kaki. Utána kb. 3-4 órán át jobb volt a helyzet, majd előlről kezdődött. Ismét pár nap kaki nélkül, majd amikor egy hónapos lett, elkezdtük neki a Gripe Water-t adni, amitől ismét lett kaki. De a 3-4 napot ezek után is tartotta, néha talán amit én ettem, attól kakilt (őszibarack). Az első pár hétben az Espumisan-t is próbáltuk, attól sem volt igazi javulás. Mivel a Gripe Water egy hét alatt sem javított a helyzeten, így áttértünk az Infacol-ra.

    Abból adódóan, hogy amint leér a gyomrába a tej és sír, egyáltalán nem szeret szopizni, a komfortszopi ki van zárva. Ha éjjel, félálomban sikerül 3 percnél tovább etetnem, akkor már nagyon örülök. Próbáltam gyakrabban és ritkábban is mellre tenni, de egyik sem vált be igazán. Ma reggel 7-kor evett majd fél 2 és fél órát aludt. Azóta eltelt közel 6 óra és hiába láttam, hogy kereste a cicit, amikor megkínáltam, azonnal sírva fordult el. És ez így megy napok, hetek óta.
    Emellett valamennyit biztosan eszik, mert van mérlegünk (egy-egy szopit felesleges lenne mérnem, mert csak 20 ml-t eszik egyszerre, és 2 óra alatt 2 perces szopikkal eszik kb. 60 milit) és szépen gyarapodik. Ez azt jelenti, hogy 7 hét alatt másfél kilót hízott.
    Hordozókendőben van sokat napközben, mert van egy 21 hónapos fiam is, akivel szintén foglalkoznom kell és másképp nem megy. A kislányom alszik a kendőben, nagyon jól elvan, de amikor felébred és próbálom megszoptatni, akkor kezdődik sírás. Utána sokszor szinte evés nélkül vagy minimális 2 perces szopi után elfárad a sírásban és elalszik.
    Tej van bőven, bár már 2 hete nem keményedik meg a cicim 2 szopi közt vagy éjjel, de a leadó reflex után jön szépen a tej (mondjuk fejni 50-60 milit tudok, de ha ezt szopizná ki egyszerre, akkor már boldog lennék).

    Valószínű, hogy a hasa miatt van ez és sejtem, hogy csak az idő oldja meg, de nagyon frusztráló. Én is rosszul alszom, éjjel is óránként kel, mert tekereg, morog, szenved szegény. Igaz, hogy mellettem alszik babybay-ben , nem kell felállnom, de akkor sem egyszerű. Ha próbálom cicivel megnyugtatni ilyenkor, csak rosszabb lesz. A párom a kisujját szokta a szájába tenni, azt örömmel szopizza. (vajon ettől kialakulhat cumizavar?) Nem is zavarna, hogy sokszor kel, de legalább kellene neki a cici. :S
    Esetleg valami ötlet, hogy mit tudnék tenni, hogy picit jobb legyen a helyzet? Már beletörődtem, hogy ő nem az órákig komforszopizós típus, de hogy még enni se akarjon a ciciből, az hihetetlen.
    Maszírozom a hasát, szélcsöveztem is többször, puki nem jön, de hallom, hogy valami mocorog a pociban. A mocorgás azonnal kezdődik, ahogy leér a tej a gyomrába.
    Nagyon el vagyok keseredve, mi lesz így?

    Köszönöm a választ!
    9894. kérdés:
    Kata
    2012-02-02 11:37:05

    Kedves Kata!

    Nem csodálom, hogy el van keseredve, nem lehet könnyű a helyzet, pláne még egy nagytesó mellett, aki maga is pici.
    De az mindenképp biztató, hogy a babája jól gyarapodott az elmúlt időszakban!

    A babája időre született, egészséges? A szülés körül minden rendben volt?

    Hányszor kerül mellre a kisbaba 24 óra alatt? Alkalmanként egy vagy két mellből szokta szoptatni? használnak cumit, cumisüveget, bimbóvédőt? kap a babája vizet, teát, bármit tejcsin kívül most?
    mennyi pisis pelenkája termelődik 24 óra alatt? A széklete milyen?
    pontosan hogyan alakult a baba súlya (szül. súly, legalacsonyabb súly, gyarapodás)?
    Köhögni, félrenyelni szokott a babája szopi közben? Bukni szokott?
    A nagyobbik babája szopizott?
    Ön rendszeresen fej?
    gyógyszert, vitamint nem szed valamit? Betegek nem voltak?
    Szoptatós teát szokott inni?
    tejet, tejterméket mennyit fogyaszt?
    Mit tapasztalt, amikor gyakrabban próbálta kínálni a kisbabát? Honnan szokta tudni, hogy "szopiidő" van?

    Az nagyon jó, hogy a baba sokat van testközelben, kendőben! Ez a baba számára is fontos, és valóban megkönnyíti a testvérkével való foglalkozást is.
    Annak valóban nincs jelentősége, hogy mennyit szopik a baba együltő helyében, és nagyon frusztráló lehet az édesanya számára, ha mondjuk 20 gr-t mutat csak a mérleg, pedig ez nem feltétlenül baj. ha a gyarapodás rendben van, akkor minden bizonnyal így is jut tejhez a babája.
    A kisujj általában nem okoz cumizavart, inkább más tényezőkre gondolnék a háttérben.

    Üdv: Eszter

    9894. válasz:
    Schneiderné Diószegi Eszter
    2012-02-07 09:06:20
« »
Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

 

Nők Lapja Café

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás 2012-02-14
A Bankár
Frei Tamás :
Online ár:
2 974 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft
15% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv