Rovatok
- Ez van!
- Sztárok
- Gasztro
- Szex & Más
- Trend
- Család
- Életmód
- Egészség
- Otthon
- Szabadidő
- Ezo
- Karrier
- TechNő
- Nők lapja
19°CLegújabb hozzászólás
Legfrissebb topikok
Legújabb válaszok
Szakértők - A legtöbb szakértő egy helyen
Keresés a szakértők között
Vissza a szakértők főoldalára
Navigáció a szakértő oldalán
- Dr. Battonyai Tünde
- pszichiáter és életvezetési tanácsadó
- Tel.: work 06 30 2035689
- http://www.battonyaitunde.hu
- 4559. kérdés:
- Szilvi
- 2010-07-06 21:09:30
- 4559. válasz:
- Battonyai Tünde
- 2010-07-11 08:38:33
- 4558. kérdés:
- Heline
- 2010-07-05 11:43:11
- 4557. kérdés:
- maresz64
- 2010-07-04 06:59:00
- 4557. válasz:
- Battonyai Tünde
- 2010-07-11 08:26:46
- 4556. kérdés:
- Lilla
- 2010-07-02 22:48:57
- 4556. válasz:
- Battonyai Tünde
- 2010-07-11 08:12:52
- 4555. kérdés:
- cukorka
- 2010-07-02 16:58:20
- 4555. válasz:
- Battonyai Tünde
- 2010-07-07 10:43:51
- 4554. kérdés:
- Moen
- 2010-07-02 11:47:55
- 4554. válasz:
- Battonyai Tünde
- 2010-07-07 10:28:05
- 4553. kérdés:
- eme06
- 2010-06-29 10:45:50
- 4553. válasz:
- Battonyai Tünde
- 2010-07-07 10:24:44
- 4552. kérdés:
- petra10
- 2010-06-28 22:52:24
- 4552. válasz:
- Battonyai Tünde
- 2010-07-07 10:14:37
- 4551. kérdés:
- Fefe
- 2010-06-24 21:52:40
- 4551. válasz:
- Battonyai Tünde
- 2010-07-07 10:09:42
- 4550. kérdés:
- Szilvia
- 2010-06-24 16:55:51
- 4550. válasz:
- Battonyai Tünde
- 2010-07-07 10:00:19
kételyek
Kedves Doktornő!
Nagyon köszönöm a válaszát(4543)!!,hasonlóképpen érzem én is a dolgot,és fontosnak érzem magam az életemben,fontosnak tartom a vágyaimat,lehet hogy a sok csalódás miatt vonom kétségbe az elképzeléseimet,gyakran hallom azt a páromtól is ha kiakarom harcolni a nekem valót(ne csak mindig az ő akarata érvényesüljön!,mert persze ezért harcol,de sokszor az nem fordul meg a fejébe,nekem mi lenne jó?!Minden férfi ilyen??)Nagyon szívesen mennék a vágyaim után,sokszor túlságosan is tudom,hogy mit kéne tenni,csak ezzel a helyzettel(emberrel)nemtudom!Ő úgy átja én vagyok énközpontú ,és megmondom őszíntén már én se tudom mi tévő legyek,elbizonytalanít...Mivan ha tényleg,és nem létezik az a személy akit rajongásig szerethetek és viszont,mivan ha csak én vagyok túlzottan álmodozó??
Köszönettel.
Nagyon köszönöm a válaszát(4543)!!,hasonlóképpen érzem én is a dolgot,és fontosnak érzem magam az életemben,fontosnak tartom a vágyaimat,lehet hogy a sok csalódás miatt vonom kétségbe az elképzeléseimet,gyakran hallom azt a páromtól is ha kiakarom harcolni a nekem valót(ne csak mindig az ő akarata érvényesüljön!,mert persze ezért harcol,de sokszor az nem fordul meg a fejébe,nekem mi lenne jó?!Minden férfi ilyen??)Nagyon szívesen mennék a vágyaim után,sokszor túlságosan is tudom,hogy mit kéne tenni,csak ezzel a helyzettel(emberrel)nemtudom!Ő úgy átja én vagyok énközpontú ,és megmondom őszíntén már én se tudom mi tévő legyek,elbizonytalanít...Mivan ha tényleg,és nem létezik az a személy akit rajongásig szerethetek és viszont,mivan ha csak én vagyok túlzottan álmodozó??
Köszönettel.
Kedves Szilvi!
Megértem, hogy sok csalódás után már óvatosabb vagy. Ugyanakkor lehet, hogy kicsit mást gondolunk a párkapcsolatról is. Úgy gondolom, hogy két, valóban felnőtt ember kapcsolatában nagyon fontos, hogy képesek legyünk tiszteletben tartani a saját magunkat és a másikat, kölcsönösen fel tudjunk nézni egymásra, egy mellérendelő kapcsolatban létezzünk, ahol megbeszéljük a dolgainkat, megőrizzük a döntéseink szabadságát, és mindketten fejlődhetünk, kiteljesedhetük, többnek, jobbnak érezzük magunkat együtt, stb,stb sok mindent írhatnék még :-) Nekem úgy tűnik, hogy a ti kapcsolatotok nem ilyen. A rajongó szerelem, a rózsaszín köd tényleg eltűnik, ilyen a sorsa, nem maradhat, de a lényeg, hogy mi marad utána...kivel élek együtt utána, láttam-e reálisan milyen ember is ő? Fel tudok-e nézni rá továbba is, boldog és büszke vagyok-e mellette, stb? Gondold át és írj, ha van kedved! Olvass el egy-két könyvet ebben a témában, sokat segíthet! Csernus dr Nő c. könyve jó választás lehet!
Üdvözlettel
T
www.battonyaitunde.hu
Kétkéz
Kedves Tünde!
Köszönöm a válaszát!
Igen, igaza van, legtöbb dolog a kitartáson múlik.
Voltam a munkaügyi kirendeltségen munkapszichológiai tanácsadáson (választani kellett egy együttműködési formát, ezt választottam). A héten készül el a tesztek és a beszélgetés értékelése. Kíváncsian várom. Magánélet? Hasonló kvalitású, pörgős párt szeretnék, néha azonban, ha találkozok ilyennel, kevés hozzá az önbizalmam. Most egy ilyen helyzet van, bizakodok, hogy lesz hozzá önbizalmam :-)
Üdvözlettel:
Heline
Köszönöm a válaszát!
Igen, igaza van, legtöbb dolog a kitartáson múlik.
Voltam a munkaügyi kirendeltségen munkapszichológiai tanácsadáson (választani kellett egy együttműködési formát, ezt választottam). A héten készül el a tesztek és a beszélgetés értékelése. Kíváncsian várom. Magánélet? Hasonló kvalitású, pörgős párt szeretnék, néha azonban, ha találkozok ilyennel, kevés hozzá az önbizalmam. Most egy ilyen helyzet van, bizakodok, hogy lesz hozzá önbizalmam :-)
Üdvözlettel:
Heline
gyerek lelkiilága
Kedves Doktornő!Páromnak van egy 11éves gyermeke,aki páros hétvégeken van nálunk,ill.nyáron 2x 2hetet.AZ Anyánál a családi minta h nem kell apa(ő az anyukája és a nagymama is apa,férj nélkül nőttek fel)Mondván nem kell férfi csak csaló,de alkalmi kapcsolataik voltak.Az anya pert inditott 2éven keresztül h az apától elvegyék a láthatást(a kisfiu akkor 4éves volt).Nem sikerült neki,azota is mindent elkövet h ne jöjjön létre a láthatás csak ritkán,viszont a pénz az kell neki.Éveken át a gyermek elött mondta h apád alkoholista,a párja(én)kurva stb,hogy ne menj apádhoz nem szeret stb.Ennek ellenére a fiu ragaszkodik az apjához,hozzám nagyon is.Mi megkérdezzük mikor mit szeretne csinálni és mi is mit,beszéltetjük,foglalkozunk vele.A kisfiu 4évesen lett szobatiszta,és akkor kezdett beszélni szavakat,még a mai napig kevés a szókincse.Sajnos az anyukája nem foglalkozott,beszélt a gyermekkel,csak keveset.Korábban megállapitották h foglalkozáshiány van nála,és lelkileg összeört a fiu.?hogyan kezeljük a helyzeteket mikor a fiu sirni kezd?Pl:ESTE VACSIZTAK ÉS A FIU KISZALAD H HÁNYNIY KELL,MONDTUK SEMMI BAJ ÉS ELKEZDETT SIRNI.KÉRDEZTÜK MIÉRT SIR EZ NEM BAJ ÉS NEM TUDJA MEGMONDANI,PRÓBÁLUNK BESZÉLNI VELE ÉS CSAK NÉZ ÉS SIR ÉS VÁLASZOLNI NEM TUD.BESZÉLGETÜNK VELE,KÉRDEZZÜK DOLGOKRÓL,SOK ESTBEN ELKEZD SIRNI,LÁTSZIK H FÉL.ILYENKOR MIT TEGYÜNK H KEZELJÜK A HELYZETETT.KISKORÁBAN SOKAT HALOTTA AZ ANYUKÁJÁT ÉS MAMÁJÁT VESZEKEDNI,OLYANKOR TAPOSTA A JÁTÉKÁT(gondlom jelezte volna h fejezzétek be).Annyit tudunk,tapasztaltunk h szigorúan nevelik a fiutm pl:főtéren nem szaladgálhat,csak ugy mehet ha fogja vki kezét(ott nincs kocsi forgalom)Pl:a kocsiban nem huzhatja le az ablakot,csak ha az anyukája megengedi.Korábban ha csak picit emeltünk a hangon a fiu sirt,ha kérdeztünk vmit akkor is sirt.Volt h ilyen szituban mondtuk neki viszünk haza anyához most erre még jobban sirt h nem akar menni itt akar maradni.Nem tudjuk h segitsünk rajta mikor itt van h ne sirjon mindenért.Akartuk visszük orvoshoz de az anya nem engedi.Kérem Önt segitsen nekünk h mi tudjunk a kisfiu lelkén segiteni.Köszönöm elöre .Tisztelettel:maredz64
Kedves Maredz64!
Nagyon elszomorított a levele. Úgy gondolom, egyetértve önnel, hogy a kisfiúnak komolyan segítségre lenne szüksége. Ugyanakkor önök nagyon-nagyon fontosak a számára! Önök nélkül sokkal rosszabb lenne a helyzet, kapaszkodót adnak, szeretik és ez a legfontosabb. Két részre bontanám a válaszom. Az egyik a külső segítség. Érdemes lenne az illetékes gyámügyhöz fordulni, és segítséget kérni. Nagyon jó lenne, ha a kisfiú szakembertől-pl nevelési tanácsadó gyermekpszichológusa -kapna segítséget. Ezt a lépést az apuka kezdeményezheti. A másik, amit önök tehetnek. Úgy tűnik nekem, hogy a kisfiú nem nagyon tudja megfogalmazni mi a baj. Nem tudja elmondani mit érez, hiába faggatják. Ilyenkor inkább csak sír. Hogy ennek az-e az oka, hogy tényleg nem tudja szavakba önteni az érzéseit (ez nem ritka!) vagy nem meri elmondani, esetleg együtt a kettő, még nem eldönthető. Úgy gondolom, hogy ez nagyon nehéz helyzet lehet a számára és biztonságra van szüksége. Ne eröltessék! Elég, ha csak átölelik, akár ringathatják is, csititgathatják, mint egy kisgyereket és biztonságot adnak. Tudom, hogy már nagyfiú, de nagyon sérülékeny, sokszor kisebb gyerekként reagál, mint valódi életkora, és édesanyja is kisfiúként neveli (gondolok itt pl. az utcai közlekedésre) a megnyugtatást is ehhez kell igaítanunk. Ne várjanak el tőle ilyenkor nagyfiús magatartást, mert még képtelen rá! És semmiképp sem szabad azzal fenyegtni, hogy visszaviszik anyuhoz! Ezzel az utolsó fogódzót is elveszik! Látszik a kapcsolatukon, hogy mennyire fontosak egymásnak! Szeretik egymást, ragaszkodnak egymáshoz! Hallgassanak a szívükre és ő folyamatosan erősödni fog, előbnb-utóbb képes lesz az érzéseiről beszélgetni! Tudom, hogy időnként nehéz, de csak így tovább! Legyenek büszkék magukra!
Üdvözlettel
T
www.battonyaitunde.hu
Bizonytalanság
Kedves Tünde!
Nem is tudom, hogy kezdjek hozzá. Igazából nem tudok kérdezni tőled, csak megpróbálom leirni amit érzek, s majd kérlek mond el a véleményed. Én egy 21 éves lány vagyok, 3 éve élek párkapcsolatban a párommal, elég korán már 3 hónap után hozzánköltözött a szülői házunkba, ő 25 éves és van egy jelenleg 5 éves kislánya aki szintén velünk él. Nem olyan régen fejeztem be tanulmányaimat és egyszerüen nem találok munkát amit a kislány melett is el tudnák végezni, párom válalkozó, építőiparban ezért nagyon keveset van itthon, mindig én vigyázok a picire, szeretem mindketőjüket de valahogy néha mégis tul soknak érzem a gyermekneveléssel járó felelőséget, és hogy nagyon kevesett lehetek kettesben a párommal, néha mikor elviszi a kislányt az édessanya ami ugy 3-négy havonta egy hétvégét tesz ki, sokszor egy kis örömöt érzek, és etől utána nagyon lelkiismeret furdalásom van, hiszen én választottam. probálok mindent a legjobban csinálni szüleim is támogatnak. De van mikor ugyérzem belefáradtam és nem tudom eldönteni jol döntem e mikor ekkora felelőséget válaltam a nyakamba, hiszen egyuttal szinte mindenről lemondtam a szabadságomról, szórakozádról, barátokról, néha irigylem azokat a barátnöimet akik ketesben élnek barátjukkal, és ettől szintén lelkiismeret furdalásom támad, én szeretem páromat és a kislányt is hiszen 2 éves kora óta velem van, ő is nagyon ragaszkodik hozzám. Valami mégis ugyérzem nem jó hiányzik az életemből vagy egyszerüen nem tudom megfogalmazni, de sokszor érzem azt a szoríto érzést a melkasomban és csak ülök és mindenfélén gondolkozom. Máskot meg ugyérzem milyen szerencsés vagyok hogy van két ember akik tudom menyyire szeretnek, hiszen a párom is egy végteleül aranyos és kedves ember, nem lehet panaszom rá. Akkor miért nem érzem magam vajon mégis boldognak, egyszerüen nem tudok a saját érzéseimen kiigazodni.
Segítségét előre is köszönöm!
Nem is tudom, hogy kezdjek hozzá. Igazából nem tudok kérdezni tőled, csak megpróbálom leirni amit érzek, s majd kérlek mond el a véleményed. Én egy 21 éves lány vagyok, 3 éve élek párkapcsolatban a párommal, elég korán már 3 hónap után hozzánköltözött a szülői házunkba, ő 25 éves és van egy jelenleg 5 éves kislánya aki szintén velünk él. Nem olyan régen fejeztem be tanulmányaimat és egyszerüen nem találok munkát amit a kislány melett is el tudnák végezni, párom válalkozó, építőiparban ezért nagyon keveset van itthon, mindig én vigyázok a picire, szeretem mindketőjüket de valahogy néha mégis tul soknak érzem a gyermekneveléssel járó felelőséget, és hogy nagyon kevesett lehetek kettesben a párommal, néha mikor elviszi a kislányt az édessanya ami ugy 3-négy havonta egy hétvégét tesz ki, sokszor egy kis örömöt érzek, és etől utána nagyon lelkiismeret furdalásom van, hiszen én választottam. probálok mindent a legjobban csinálni szüleim is támogatnak. De van mikor ugyérzem belefáradtam és nem tudom eldönteni jol döntem e mikor ekkora felelőséget válaltam a nyakamba, hiszen egyuttal szinte mindenről lemondtam a szabadságomról, szórakozádról, barátokról, néha irigylem azokat a barátnöimet akik ketesben élnek barátjukkal, és ettől szintén lelkiismeret furdalásom támad, én szeretem páromat és a kislányt is hiszen 2 éves kora óta velem van, ő is nagyon ragaszkodik hozzám. Valami mégis ugyérzem nem jó hiányzik az életemből vagy egyszerüen nem tudom megfogalmazni, de sokszor érzem azt a szoríto érzést a melkasomban és csak ülök és mindenfélén gondolkozom. Máskot meg ugyérzem milyen szerencsés vagyok hogy van két ember akik tudom menyyire szeretnek, hiszen a párom is egy végteleül aranyos és kedves ember, nem lehet panaszom rá. Akkor miért nem érzem magam vajon mégis boldognak, egyszerüen nem tudok a saját érzéseimen kiigazodni.
Segítségét előre is köszönöm!
Kedves Lilla!
Természetes amit érzel! És megférnek egymás mellett ezek az ellentétes érzések! Biztos vagyok benne, hogy nagyon szereted mindkettejüket és abban is mindent megteszel értük! Légy büszke magadra! Kevesen mondhatját el magukról, hogy ilyen fiatalon, 18 éves koruk óta! nevelnek egy gyereket! Minden tiszteletem a tied! Ugyanakkor teljesen természetes, hogy vágysz másra is! Az életed jóformán a családodról szól és mást is szeretnél. Ez így van rendjén. Érdemes a saját vágyaidat, igényeidet is előtérbe hozni, a tartós "elnyomás" komoly gondokhoz vezet! Gondold át, hogy mire vágysz, hogyan szeretnél élni, légy őszinte magaddal! Tanulás? Munka? Pihenés? Barátok? Mindent, ami csak eszedbe jut. Ha már tudod, akkor könnyebb lesz a pároddal is megbeszélni, és megvalósítani is! Keress bátran segítséget, pl nagymamák! És ne feledd, nem helyettük, hanem mellettük szeretnéd mindezt! Bátorság!
Üdvözlettel
T
www.battonyaitunde.hu
kétszékközött
Kedves Szakértő!
Nem tudom, hogy hol is kezdjem. Lényeg a lényeg, hogy nem tudok két férif közt dönteni. Az egyiket még a gimnáziumi éveim alatt ismertem meg és amikor először közelebbről megláttam, éreztem valami különlegeset, valami olyat, ami megmagyarázhatatlanul vonzott hozz, ami azt mondta, hogy meg kell, hogy ismerjem. Ennek a kapcsolatnak az első évét boldogan együtt töltöttük. A második év kissé nehezebb volt, mivel két egymástól messze lévő vásrosban tanultunk, de a kapcsolatunk ezt is túlélte és nagyon boldogok voltunk együtt. Aztán kezdődtek a gondok, nem is tudom néha pontosan, hogy miért, de a harmadik évben többször is szakítottunk, de aztán újra és újra összejöttünk, míg végül tavaly előtt decemberben, majd februárban végképp szakítottunk. Én közben ugyanezt a furcsa érzést éreztem egy másik fiúval kapcsolatban, amikor elősör megláttam, mint amilyet már leírta, de nem foglalkoztam ezzel, mivel akkor még ott volt ugye a párom, akit nagyon szerettem. Abban a februárban össze is jöttem ezzel a fiúval, de nem voltam teljesen boldog hiába mindent megtett, hogy boldoggá tegyen. Közben pedig az előző barátom állandóan tartani akarta velem a kapcsolatot és én sem éreztem úgy, hogy el tudok tőle szakadni. Aztán annak az évnek a nyarától egyáltalán nem beszéltem az első barátommal és akkor a második fiúval, akivel jártam minden rendben volt éreztem, hogy minden tökéletes, hogy nagyon boldog vagyok. De a legutóbbi decemberben feltűnt az első fiú.. olyanaokat mondott nekem, hogy nem tud nélkülem élni és bennem is megmozdult valami, újra összejöttem vele, de aztán vége lett megint, mert hiába állította, hogy nem tudna nélkülem élni, annak ellenére nem viselkedett velem úgy, ahogy szerintem kellett volna, már nem volt olyan mint régen. Érzem, hogy nagyon szeret, de mégsem működik. Most egyedülálló vagyok és fogalmam sincs, hogy ki mellett lenne a helyem. Ha visszagondolok, akkor ez már így van lassan több mint egy éve, mert az utóbbi időben akármelyikükkel voltam, egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy vele kell lennem. Néha úgy érzem, hogy csak valamiféle érdekből akarok az elsővel lenni, mert ő anyagilag valószínűleg biztosabb jövőt tudna nekem nyújtani, de valamikor azt érzem ez nem is számít, mert szeretem és csak az a lényeg, hogy velem legyen. De hiába próbálom meg vele, nem kapom meg tőla azt, amire vágyom, talán később kellett volna találkoznom vele, nem tudom. A másik fiú odaadó. Mellette lehet, hogy lennének anyagi gondjaim, de hihetetlenül törődik velem és nagyon boldoggá tud tenni. Néha azt érzem, hogy mellette kellene lennem, néha pedig azt, hogy olyan fura nekem. Mi tegyek ebben a helyzetben, hogy hol úgy érzem, hogy az egyiket, hol úgy, hogy a másikat szeretem? Mi lehet erre a magyarázat? Mi lenne a helyes? Annyira nem tudok már ezzel a helyzettel mit kezdeni. Néha azt érzem, hogy már nem is tudom, hogy mit érzek. Az utolsó fél évemet olyannak érzem, mintha nem is velem történt volna. Mit tegyek ebben a helyzetben? Válaszát előre is köszönöm!
Nem tudom, hogy hol is kezdjem. Lényeg a lényeg, hogy nem tudok két férif közt dönteni. Az egyiket még a gimnáziumi éveim alatt ismertem meg és amikor először közelebbről megláttam, éreztem valami különlegeset, valami olyat, ami megmagyarázhatatlanul vonzott hozz, ami azt mondta, hogy meg kell, hogy ismerjem. Ennek a kapcsolatnak az első évét boldogan együtt töltöttük. A második év kissé nehezebb volt, mivel két egymástól messze lévő vásrosban tanultunk, de a kapcsolatunk ezt is túlélte és nagyon boldogok voltunk együtt. Aztán kezdődtek a gondok, nem is tudom néha pontosan, hogy miért, de a harmadik évben többször is szakítottunk, de aztán újra és újra összejöttünk, míg végül tavaly előtt decemberben, majd februárban végképp szakítottunk. Én közben ugyanezt a furcsa érzést éreztem egy másik fiúval kapcsolatban, amikor elősör megláttam, mint amilyet már leírta, de nem foglalkoztam ezzel, mivel akkor még ott volt ugye a párom, akit nagyon szerettem. Abban a februárban össze is jöttem ezzel a fiúval, de nem voltam teljesen boldog hiába mindent megtett, hogy boldoggá tegyen. Közben pedig az előző barátom állandóan tartani akarta velem a kapcsolatot és én sem éreztem úgy, hogy el tudok tőle szakadni. Aztán annak az évnek a nyarától egyáltalán nem beszéltem az első barátommal és akkor a második fiúval, akivel jártam minden rendben volt éreztem, hogy minden tökéletes, hogy nagyon boldog vagyok. De a legutóbbi decemberben feltűnt az első fiú.. olyanaokat mondott nekem, hogy nem tud nélkülem élni és bennem is megmozdult valami, újra összejöttem vele, de aztán vége lett megint, mert hiába állította, hogy nem tudna nélkülem élni, annak ellenére nem viselkedett velem úgy, ahogy szerintem kellett volna, már nem volt olyan mint régen. Érzem, hogy nagyon szeret, de mégsem működik. Most egyedülálló vagyok és fogalmam sincs, hogy ki mellett lenne a helyem. Ha visszagondolok, akkor ez már így van lassan több mint egy éve, mert az utóbbi időben akármelyikükkel voltam, egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy vele kell lennem. Néha úgy érzem, hogy csak valamiféle érdekből akarok az elsővel lenni, mert ő anyagilag valószínűleg biztosabb jövőt tudna nekem nyújtani, de valamikor azt érzem ez nem is számít, mert szeretem és csak az a lényeg, hogy velem legyen. De hiába próbálom meg vele, nem kapom meg tőla azt, amire vágyom, talán később kellett volna találkoznom vele, nem tudom. A másik fiú odaadó. Mellette lehet, hogy lennének anyagi gondjaim, de hihetetlenül törődik velem és nagyon boldoggá tud tenni. Néha azt érzem, hogy mellette kellene lennem, néha pedig azt, hogy olyan fura nekem. Mi tegyek ebben a helyzetben, hogy hol úgy érzem, hogy az egyiket, hol úgy, hogy a másikat szeretem? Mi lehet erre a magyarázat? Mi lenne a helyes? Annyira nem tudok már ezzel a helyzettel mit kezdeni. Néha azt érzem, hogy már nem is tudom, hogy mit érzek. Az utolsó fél évemet olyannak érzem, mintha nem is velem történt volna. Mit tegyek ebben a helyzetben? Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Cukorka!
Az a tapasztalat, hogy ilyenkor jót tesz egy kis csend. Egy-két hónap pasik nélkül. :-) Nagyon össze vagy kavarodva, és csak szaladsz körbe-körbe. Mi lenne, ha letennéd ezt az egész kavarodást egy kicsit. Beszéld meg a fiúkkal is (nem tudom mennyit tudnak egymásról), hogy most egyedüllétre van szükséged. Persze, tudom, hogy egyedül lenni nem könnyű, nincs kibe kapaszkodni, jönnek a rossz érzések, kétségek, stb, de úgy gondolom, hogy megéri. Kicsit tisztábban látsz a végére. Talán az is kiderül, hogy te mire vágysz, mit szeretnél. Lehet egyszerre két fiút szeretni, hiszen te is ezt csinálod, de egyszerre mindkettőből csak azt kapni, ami jó neked, ez nem megy. Mindkét fiú olyan, amilyen. Az összes tulajdonságával. Mindkét kapcsolat olyan, amilyen. És bizony, az is lehet, hogy kiderül, igazából egyikre sincs szükséged. Ne azt nézd, hogy mit veszítesz, hanem, hogy mit kapsz! Nincs olyan megoldás, ami tökéletes, nem kell lemondani semmiről, és minden a lehető legjobb. Figyelj befelé, és meglesz a válasz! Vigyázz magadra, és csak ügyesen :-) Drukkolok!
Üdvözlettel
T
www.battonyaitunde.hu
2 éves kisfiú és a bölcsöde
Kedves Tünde!
Néhány héttel ezelőtt írtam Neked, a kisfiam februárban volt 2 éves és akkor kezdte a bölcsit, ahova nagyon könnyen beszokott, sosem sírt, szeretett járni, de éjszaka azóta sem alszik normálisan. Valószínű így jön ki nála az elválás. Akkor írtad válaszodban, amit nagyon köszönök, hogy sokat bújjunk össze, csináljunk ilyen programokat, meg legyek türelmes.
A válaszod nélkül is ezt a taktikát próbáltuk alkalmazni, de sajnos azóta sincs javulás, sőt, az éjszakáink katasztrófálisak.
De sajnos bekövetkezett az is, hogy kórházba kerültünk, és mióta újra járunk bölcsibe reggelente sír, nem bírom leszedni magamról, ami előtte sosem fordult elő. Ma reggel már közölte velem, hogy Ő nem tud bölcsibe menni. Egyszerűen már nem tudom mit tegyek. Még egy hét van a bölcsi szünetig, ennyit kellene kibírnia, de lassan már ott tartunk, hogy önmaga generálja, hogy beteg legyen, mert akkor tudja, hogy otthon maradok vele.
Teljesen tanácstalan vagyok, ma reggel már én is teljesen kiborultam, aminek persze oka a nem alvás is, de a tanácstalanság is. Muszáj dolgoznom, mert a két év GYED alatt nagyon rosszul éltünk, de nem akartam akkor még elválni tőle, de most már nincs más lehetőségem.
Kérlek, adj tanácsot, mit csináljak, milyen szakemberhez fordulhatnék, aki tanácsod tudna nekünk adni, hogy a bölcsi szünet után zökkenőmentesen menjenek a dolgok és újra nyugodtak legyenek az éjszakáink! Sajnos úgy érzem, hogy ezt mi már a párommal nem tudjuk egyedül megoldani.
Előre is köszönöm és nagyon várom a válaszod!
Üdvözlettel:
Enikő
Néhány héttel ezelőtt írtam Neked, a kisfiam februárban volt 2 éves és akkor kezdte a bölcsit, ahova nagyon könnyen beszokott, sosem sírt, szeretett járni, de éjszaka azóta sem alszik normálisan. Valószínű így jön ki nála az elválás. Akkor írtad válaszodban, amit nagyon köszönök, hogy sokat bújjunk össze, csináljunk ilyen programokat, meg legyek türelmes.
A válaszod nélkül is ezt a taktikát próbáltuk alkalmazni, de sajnos azóta sincs javulás, sőt, az éjszakáink katasztrófálisak.
De sajnos bekövetkezett az is, hogy kórházba kerültünk, és mióta újra járunk bölcsibe reggelente sír, nem bírom leszedni magamról, ami előtte sosem fordult elő. Ma reggel már közölte velem, hogy Ő nem tud bölcsibe menni. Egyszerűen már nem tudom mit tegyek. Még egy hét van a bölcsi szünetig, ennyit kellene kibírnia, de lassan már ott tartunk, hogy önmaga generálja, hogy beteg legyen, mert akkor tudja, hogy otthon maradok vele.
Teljesen tanácstalan vagyok, ma reggel már én is teljesen kiborultam, aminek persze oka a nem alvás is, de a tanácstalanság is. Muszáj dolgoznom, mert a két év GYED alatt nagyon rosszul éltünk, de nem akartam akkor még elválni tőle, de most már nincs más lehetőségem.
Kérlek, adj tanácsot, mit csináljak, milyen szakemberhez fordulhatnék, aki tanácsod tudna nekünk adni, hogy a bölcsi szünet után zökkenőmentesen menjenek a dolgok és újra nyugodtak legyenek az éjszakáink! Sajnos úgy érzem, hogy ezt mi már a párommal nem tudjuk egyedül megoldani.
Előre is köszönöm és nagyon várom a válaszod!
Üdvözlettel:
Enikő
Kedves Enikő!
Jól csinálod! Az, hogy nem akar bölcsibe menni, és nem akar elválni, a kötődést jelenti. Remélem a bölcsiszünet meghozta az erdményt és most könnyebb :-) Mindemellett megértem, hogy szeretnétek, ha ez egyszerűbben menne. Szívesen ajánlok neked kollégát, gyermekpszichológust, hivj fel, ha gondolod!
Üdvözlettel
T
www.battonyaitunde.hu
Elhidegülés?!
Kedves Tünde!
A következőkben szeretném a segítségét kérni:
Lassan öt éve vagyunk együtt a férjemmel, tavaly házasodtunk össze.
Én 27 éves vagyok, ő 33.
Eltérő családi háttérrel rendelkezünk. Nagy családban nőttem fel. Ő egyke és a szülei értelmiségiek. Én vidéken nőttem fel, ő Budapesten. Ő az első komoly kapcsolatom és úgy gondolom ő az az ember akivel le akarom élni az életem. Természetesen felköltöztem hozzá, amit való igaz nehezen szoktam meg (talán még a mai napig sem)
Számára rettentően fontos a munkája, teljesen megszállott. Állandóan bizonyítani akarja hogy ő a legjobb (a bankszektorban dolgozik). Én ezt elfogadtam és tulajdonképpen imponál is, hogy egy ilyen sikeres és céltudatos ember a férjem.
Kapcsolatunk kezdete óta mindig is azt mondtam hogy én családot szeretnék, nekem ez okozna boldogságot. 2 év óta nem jött össze a baba ezért kivizsgáltattuk magunkat.
Kiderült nála vannak problémák és csak lombikkal lehet saját babánk. Nem tudom mennyire frusztrálta ez a dolog, mert amikor kérdeztem őt erről lezárta annyival a beszélgetést, hogy ez benne volt a pakliban, hiszen korábban több évig tartó prosztatagyulladása volt, számított rá.
Én nagyon szerettem volna gyereket tőle, ezért megpróbálkoztunk a lombikkal. Ez májusban volt, de nem sikerült.
Igazság szerint az esküvő óta vannak szexuális problémáink. Nincs merevedése. Először arra fogta, hogy parancsszóra (babaproject) nem megy neki, aztán hogy a munkája stresszes és teljesen leköti stb. Az utóbbi 3 hónapban már nem feküdt le velem. Erre rákérdeztem és azt mondta, hogy egyáltalán nem kívánja a szexet se velem se mással. Szerelmes belém, de nem kíván. Merthogy nekem nincsenek életcéljaim. Véleménye szerint nem életcél, hogy család és gyerek, mert ez jön magától. És őt ez korábban is zavarta, de azt gondolta mellette majd megváltozom. Nem kéri, hogy a munkában legyek sikeres, de nem látja, hogy valamit igazából-szívből szeretnék. Az hogy nekem ez a család lenne akikről gondoskodhatok számára nem elfogadható. Összetörte a szívemet és úgy érzem becsapott. Én szeretném megmenteni a kapcsolatunkat, állítása szerint ő is. Nem tudom, hogy gondolja, mert kijelentette mivel most új munkahelyre kerül (még komolyabb pozíció, felelősség stb.) így neki most hajtania kell, fáradt lesz és nem tud semmit ígérni.
Mit kellene tennünk hogy ezen javítsunk? Esetleg párterápiára kellene járnunk, mit javasol?
Válaszát előre is köszönöm!
A következőkben szeretném a segítségét kérni:
Lassan öt éve vagyunk együtt a férjemmel, tavaly házasodtunk össze.
Én 27 éves vagyok, ő 33.
Eltérő családi háttérrel rendelkezünk. Nagy családban nőttem fel. Ő egyke és a szülei értelmiségiek. Én vidéken nőttem fel, ő Budapesten. Ő az első komoly kapcsolatom és úgy gondolom ő az az ember akivel le akarom élni az életem. Természetesen felköltöztem hozzá, amit való igaz nehezen szoktam meg (talán még a mai napig sem)
Számára rettentően fontos a munkája, teljesen megszállott. Állandóan bizonyítani akarja hogy ő a legjobb (a bankszektorban dolgozik). Én ezt elfogadtam és tulajdonképpen imponál is, hogy egy ilyen sikeres és céltudatos ember a férjem.
Kapcsolatunk kezdete óta mindig is azt mondtam hogy én családot szeretnék, nekem ez okozna boldogságot. 2 év óta nem jött össze a baba ezért kivizsgáltattuk magunkat.
Kiderült nála vannak problémák és csak lombikkal lehet saját babánk. Nem tudom mennyire frusztrálta ez a dolog, mert amikor kérdeztem őt erről lezárta annyival a beszélgetést, hogy ez benne volt a pakliban, hiszen korábban több évig tartó prosztatagyulladása volt, számított rá.
Én nagyon szerettem volna gyereket tőle, ezért megpróbálkoztunk a lombikkal. Ez májusban volt, de nem sikerült.
Igazság szerint az esküvő óta vannak szexuális problémáink. Nincs merevedése. Először arra fogta, hogy parancsszóra (babaproject) nem megy neki, aztán hogy a munkája stresszes és teljesen leköti stb. Az utóbbi 3 hónapban már nem feküdt le velem. Erre rákérdeztem és azt mondta, hogy egyáltalán nem kívánja a szexet se velem se mással. Szerelmes belém, de nem kíván. Merthogy nekem nincsenek életcéljaim. Véleménye szerint nem életcél, hogy család és gyerek, mert ez jön magától. És őt ez korábban is zavarta, de azt gondolta mellette majd megváltozom. Nem kéri, hogy a munkában legyek sikeres, de nem látja, hogy valamit igazából-szívből szeretnék. Az hogy nekem ez a család lenne akikről gondoskodhatok számára nem elfogadható. Összetörte a szívemet és úgy érzem becsapott. Én szeretném megmenteni a kapcsolatunkat, állítása szerint ő is. Nem tudom, hogy gondolja, mert kijelentette mivel most új munkahelyre kerül (még komolyabb pozíció, felelősség stb.) így neki most hajtania kell, fáradt lesz és nem tud semmit ígérni.
Mit kellene tennünk hogy ezen javítsunk? Esetleg párterápiára kellene járnunk, mit javasol?
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Eme06!
Igen, igen! Méghozzá mielőbb! Nagyon sok minden van ebben a problémában egyszerre. És ezt nagyon szépen látja! Az eltérő neveltetéstől a "férfigondokig". Nem ritkán fordulnak hozzám meddőséggel kűzdő párok, és sok tapasztalatom van arról, mennyire megviseli a férfiakat (is) a terméketlenségük. És sajnos arról is, mennyire hárítják ezt a problémát, mennyire nem beszélnek erről. Pedig nagyon fontos lenne! Elakadt önök között a kommunikáció, mintha elbeszélnének egymás mellett. Kevés az együtt töltött idő, kevés a közös élmény, megszűnt az intimitás, nincs szex. Mindketten tudjuk, hogy ez merre vezet. Nagyon fontos lenne beszélgetniük! És valóban, nagyon jó lenne ehhez segítséget kérni! Az is jó megoldás, ha a párja egyedül keres fel egy szakembert, a saját gondjaival, de attól tartok erre sokkal kisebb az esély, mint a párterápiára! Keressenek fel egy szakembert, szívesen ajánlok kollégát, hívjon bátran, ha gondolja. Drukkolok!
Üdvözlettel
T
www.battonyaitunde.hu
narcisztikus fofok
Kedves Tunde!
Azzal a problemaval fordulok onhoz,hogy az uj munkahelyemen a fonokom egy "elmebeteg".
Betegesen bizonygatja,hogy o a fonok,porig alazza a dolgozokat,magat folyamatosan fenhangon futtatja...Torvenytelenul kizsigereli a dolgozokat,bizonygatasul,hogy o a fonok,o mindent megtehet...
Szoval sok helyen megfordultam mar,de ilyen fonokkel,ennyire szemet alakkal meg soha nem volt
dolgom.Tudom a megoldas is az lesz,hogy minel elobb talaljak egy uj munkahelyet,de addig is abban szeretnem a segitseget kerni,hogyan tudnek viszonyulni hozza,hogy ne tamadjon olyan sokat.
Az a baj hogy ha igazsagtalansag er,eleg nehezen tudom veka ala rejteni a velemenyem es ez olaj a tuzre...
Valaszat es figyelmet elore is koszonom!Petra
Azzal a problemaval fordulok onhoz,hogy az uj munkahelyemen a fonokom egy "elmebeteg".
Betegesen bizonygatja,hogy o a fonok,porig alazza a dolgozokat,magat folyamatosan fenhangon futtatja...Torvenytelenul kizsigereli a dolgozokat,bizonygatasul,hogy o a fonok,o mindent megtehet...
Szoval sok helyen megfordultam mar,de ilyen fonokkel,ennyire szemet alakkal meg soha nem volt
dolgom.Tudom a megoldas is az lesz,hogy minel elobb talaljak egy uj munkahelyet,de addig is abban szeretnem a segitseget kerni,hogyan tudnek viszonyulni hozza,hogy ne tamadjon olyan sokat.
Az a baj hogy ha igazsagtalansag er,eleg nehezen tudom veka ala rejteni a velemenyem es ez olaj a tuzre...
Valaszat es figyelmet elore is koszonom!Petra
Kedves Petra!
Igen, talán tényleg az a megoldás, ha új munkát keresel. Addig is, mi lenne, ha ezt a munkát tényleg csak munkának tekintenéd, nem az életednek. Nem engednéd ennyire közel magadhoz azt, ami bent történik. Lépj egy kicsit hátrébb, hogy ne "üssön" akkorát egy-egy beszólás :-) Tudom, hogy ez nagyon nehéz, de próbáld meg. Egyetlen főnök sem éri meg, hogy szétrágd magad! Legyen ez egy átmeneti helyzet, átmeneti munka, úgy könnyebben viselhető, hiszen nemsokára vége lesz! Próbáld ki, hogy amikor megjelenik a főnököd gondolatban gyorsan egy vastag, átlátszó üvegfalat eresztesz le/vagy húzol fel közétek. Te védve leszel az ő negatív kisugárzásától, csak a hangját hallod majd! Tudom, hogy viccesnek tűnik, de nagyon-nagyon jól működik! Próbáld ki! Drukkolok!
Üdvözlettel
T
www.battonyaitunde.hu
Mit gondol?
Kedves Tünde,
Elvált harmincas férfi vagyok, aki anyagi megfontolásból a szüleihez költözött vidékre, immár egy éve.
Őszintén, jobban szeretem a vidéki életet, csak a munkalehetőség az itt nagyon csekély.
Mivel a válás után is szeretnék társat találni, ezért ma felléptem egy női portálra, ahol hölgyekkel beszélgettem és feltettem nekik azt a kérdést, hogy mit várnak el harmincas férfitól.
Magam is meglepődtem, de rengeteg választ kaptam és rengeteg hozzászólást érkezet.
99,9 százalékuk csak olyan harmincas férfivel ismerkedne, amelyik férfi nem a szüleivel lakik, hanem van lakása, de minimum függetlenül él albérletben. Mert egy nő ebből is látja, hogy megtud élni az illető férfi a saját lábán.
További feltétel volt, hogy legyen munkája, munkahelye amiből legalább önmagát eltudja tartani.
Tehát ezek voltak a legfontosabb kritériumok, ezeket minden hozzászóló leírta, mint feltételt.
(valóban, ha nem költözöm külön, akkor férfiként esélyem sincs párt találni ebben a korban?)
Ugye nincsen saját lakásom és nem is tudok jelenleg azt venni, mert nem úgy alakultak a dolgaim.
Most még a munkahely, önmagam eltartása is gondot okoz.
Ha a válást követően BP maradtam volna, a lakáshitelbe belerokkantam volna, nem beszélve arról, hogy a nejemet én ki sem tudtam volna fizetni belőle.
(utólag, ismert tény, hogy a nejem is csak azért tudta ezt bevállalni, mert ő már tudta, hogy ott van neki a másik társ és nem egyedül kell fizetnie a költségeket és volt mellé egy szülői öröksége)
Ha akkor, BP albérletben maradok, akkor az elbéreltet, plusz a rezsit, akárcsak a lakáshitelt, én a fizetésemből nem tudtam volna kifizetni.
De térjünk vissza a jelenhez.
Szeretem ezt a kisvárost, nem véletlenül jöttem ide vissza lakni, de itt meg nincsen munka.
Ha most BP-re megyek lakni (ahol nem szeretnék élni), akkor megint ott vagyok, hogy albérletben lakom, ami ezek szerint a nőknek jobban tetsző dolog, de az albérlet elvisz minden pénzt.
Hitelre egyedül, fedezet és egyebek nélkül nem is gondolhatok és valószínű az sem lenne kevés havi kiadás, csupán annyi lenne a különbség, hogy nem bérlő, hanem tulajdonosa lennék a lakásnak.
Nem tudom mi a jó megoldás és a környezetemben sem tudnak igazán mit tanácsolni.
Természetesen szeretnék megint otthont, megbecsült munkát, társat és családot. De továbbra is úgy látom, hogy semelyikre sincsen esélyem, főleg itt, ahol élni szeretnék.
Mit gondol? Mi lehet a megoldás, ön, mint kívülálló miként látja?
Üdvözlettel,
Fefe,
Elvált harmincas férfi vagyok, aki anyagi megfontolásból a szüleihez költözött vidékre, immár egy éve.
Őszintén, jobban szeretem a vidéki életet, csak a munkalehetőség az itt nagyon csekély.
Mivel a válás után is szeretnék társat találni, ezért ma felléptem egy női portálra, ahol hölgyekkel beszélgettem és feltettem nekik azt a kérdést, hogy mit várnak el harmincas férfitól.
Magam is meglepődtem, de rengeteg választ kaptam és rengeteg hozzászólást érkezet.
99,9 százalékuk csak olyan harmincas férfivel ismerkedne, amelyik férfi nem a szüleivel lakik, hanem van lakása, de minimum függetlenül él albérletben. Mert egy nő ebből is látja, hogy megtud élni az illető férfi a saját lábán.
További feltétel volt, hogy legyen munkája, munkahelye amiből legalább önmagát eltudja tartani.
Tehát ezek voltak a legfontosabb kritériumok, ezeket minden hozzászóló leírta, mint feltételt.
(valóban, ha nem költözöm külön, akkor férfiként esélyem sincs párt találni ebben a korban?)
Ugye nincsen saját lakásom és nem is tudok jelenleg azt venni, mert nem úgy alakultak a dolgaim.
Most még a munkahely, önmagam eltartása is gondot okoz.
Ha a válást követően BP maradtam volna, a lakáshitelbe belerokkantam volna, nem beszélve arról, hogy a nejemet én ki sem tudtam volna fizetni belőle.
(utólag, ismert tény, hogy a nejem is csak azért tudta ezt bevállalni, mert ő már tudta, hogy ott van neki a másik társ és nem egyedül kell fizetnie a költségeket és volt mellé egy szülői öröksége)
Ha akkor, BP albérletben maradok, akkor az elbéreltet, plusz a rezsit, akárcsak a lakáshitelt, én a fizetésemből nem tudtam volna kifizetni.
De térjünk vissza a jelenhez.
Szeretem ezt a kisvárost, nem véletlenül jöttem ide vissza lakni, de itt meg nincsen munka.
Ha most BP-re megyek lakni (ahol nem szeretnék élni), akkor megint ott vagyok, hogy albérletben lakom, ami ezek szerint a nőknek jobban tetsző dolog, de az albérlet elvisz minden pénzt.
Hitelre egyedül, fedezet és egyebek nélkül nem is gondolhatok és valószínű az sem lenne kevés havi kiadás, csupán annyi lenne a különbség, hogy nem bérlő, hanem tulajdonosa lennék a lakásnak.
Nem tudom mi a jó megoldás és a környezetemben sem tudnak igazán mit tanácsolni.
Természetesen szeretnék megint otthont, megbecsült munkát, társat és családot. De továbbra is úgy látom, hogy semelyikre sincsen esélyem, főleg itt, ahol élni szeretnék.
Mit gondol? Mi lehet a megoldás, ön, mint kívülálló miként látja?
Üdvözlettel,
Fefe,
Kedves Fefe!
Levelét olvasva az jutott eszbe, hogy szeretnénk mindig jól járni. Hogy minden menjen, egyszerre, lehetőleg nagyobb áldozat nélkül. De ilyen nincs. Vannak lehetőségeink, és választani, dönteni kell. Megértem, hogy úgy érzi, beszorult ebbe a helyzetbe. Azt is értem, hogy szeretne egyszerre mindent, családot, munkát, otthont. Úgy gondolom, hogy azért forog körbe-körbe, mert nem akar lemondani semmiről sem. Sajnos, nem tudok olyan megoldást, ahol most azonnal minden működik. Egy válás nehéz ügy. Érzelmileg is megtépáz és egzisztenciálisan is. Idő kell, még talpraáll. Úgy gondolom, hogy a megoldás a prioritásokban van. Kell egy rangsor, hogy mi a legfontosabb és mi legkevésbé. Mik a céljai, hogyan szeretne élni egy hónap, egy év, öt év múlva. És mi az, amit átmenetileg be tud áldozni a cél érdekében. Vagyis miről tud lemondani? Mit gondol minderről? Írjon!
Üdvözlettel
T
www.battonyaitunde.hu
vívódás
Kedves Doktornő!
Elég nagy a baj,úgyérzem!A szüleimmel és a párommal élek,és elég sok az ellentét köztük-köztünk,engem ez borzasztó feszültségbe tart,mind a 2 fél részéről,de a nehézség az hogy mind a két félnek valahol igaza van,csak néha úgy érzem rólam megfeledkeznek(mind a szüleim,mind a párom)egymásra mutogatnak,ami borzasztóan kikészít,tudom el kellene költözni,de egyenlőre anyagilag nem vagyunk függetlenek,se a párom,se én.Baromi nehéz,mivel szerintem a költözés a szüliem szempontjából megoldás lenne,viszont a párommal is elég sok a gondom,nem tudom mi hogyan jönnénk ki egymással(,lehet hogy a szabadabb élet még rátenne egy lapáttal az akaratára,ugyanis elég akaratos,mondjuk én is..)viszont egyedül meg nem szeretnék maradni!
Tudom nagyon kusza a helyzet,bár lehet hogy Önnek átláthatóbb,hogy mit kéne tenni,úgyérzem mind2félnek igaza van,és egyiknek sincs(mintha mind2 csak engem akarna irányítani),Kérem segítsen,hogy most mi legyen,nagyon sokat szorongok emiatt!az egyedül való elköltözés lenne az egyedüli megoldás?
Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: egy kérdező
Elég nagy a baj,úgyérzem!A szüleimmel és a párommal élek,és elég sok az ellentét köztük-köztünk,engem ez borzasztó feszültségbe tart,mind a 2 fél részéről,de a nehézség az hogy mind a két félnek valahol igaza van,csak néha úgy érzem rólam megfeledkeznek(mind a szüleim,mind a párom)egymásra mutogatnak,ami borzasztóan kikészít,tudom el kellene költözni,de egyenlőre anyagilag nem vagyunk függetlenek,se a párom,se én.Baromi nehéz,mivel szerintem a költözés a szüliem szempontjából megoldás lenne,viszont a párommal is elég sok a gondom,nem tudom mi hogyan jönnénk ki egymással(,lehet hogy a szabadabb élet még rátenne egy lapáttal az akaratára,ugyanis elég akaratos,mondjuk én is..)viszont egyedül meg nem szeretnék maradni!
Tudom nagyon kusza a helyzet,bár lehet hogy Önnek átláthatóbb,hogy mit kéne tenni,úgyérzem mind2félnek igaza van,és egyiknek sincs(mintha mind2 csak engem akarna irányítani),Kérem segítsen,hogy most mi legyen,nagyon sokat szorongok emiatt!az egyedül való elköltözés lenne az egyedüli megoldás?
Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: egy kérdező
Kedves Szilvia!
Nem a helyzetet látom annyira kuszának, hanem téged nagyon bizonytalannak. :-) Nem irtad, hány éves vagy, de a történeted alapján úgy gondolom papíron már felnőtt. És vajon valójában? Úgy gondolom, hogy azért nehéz ez a helyzet mert meg akasz felelni. A szüleidnek és a párodnak is. De semmit sem tudunk arról, hogy valójában TE mit szeretnél! Úgy tűnik, mintha csapdába kerültél volna, de eközben szabadon dönthetsz és senkinek az "irányítását" nem kell elfogadnod, ha nem akarod. Persze, tudom, hogy ez nagyon nehéz, számtalan konfliktussal jár. De enélkül...valószínűleg igy marad minden. Mindig lesz valaki, aki majd megmondja neked, hogyan is kell élned...ezt szeretnéd? Írj!
Üdvözlettel
T
www.battonyaitunde.hu
Navigáció a szakértő oldalán
Hirdetés Nyereményjáték
HRI Green Base
A HRI Green Base játékán ajándékot nyerhetsz!
Sorsolás 2010-08-02
hirdetés
Akciós ajánlatok
Gyorslinkek
Rovatok
Szolgáltatások
Partnereink
Magazinok
Tippek
RSS
Add a Startlaphoz
- impresszum |
- médiaajánlat |
- hirdetésszervezés |
- közönségszolgálat |
- felhasználási feltételek |
- adatvédelem
Nők Lapja Cafe (c) 2009 Sanoma Budapest Zrt.
Superbrands 2008 díjas termék