Szakértők - A legtöbb szakértő egy helyen

Keresés a szakértők között Vissza a szakértők főoldalára

Navigáció a szakértő oldalán

Dr. Lakatos László
pszichiáter szakorvos
http://www.maganpszichiater.hu
« »
    alkoholfüggőség
    Tisztelt Doktor Úr!

    Azt szeretném Öntől megkérdezni, hogy van-e tényleges segítség alkoholfüggőség gyógyítására? A következő a problémám. Van egy 22 éves fiam, akiről már megállapították, hogy szociopata, velem él. Nehéz, ám dolgozik, viszont mivel korán elváltunk az apjával, vele való kapcsolata nem tökéletes. Velem való kapcsolata, hol a szeretet, hol az agressziót mutatja. Egy elég rossz társaságba keveredett, ahol italozni kezdett, elég nagy mennyiséget, viszont ezek a haverok azóta elkoptak, voltak aki meghalt, amit ő nehezen fogadott el tényként. Tulajdonképpen azt mondja, hogy azért iszik már, mert nincs mellette a barátja. Nagy nehezen sikerült őt meggyőzni, hogy jöjjön el pszichiáterhez, aki megállapította a diagnózist. Elmondta a fiam,hogy szeretne megszabadulni az alkoholtól, ezért az orvos erre és az agresszióra gyógyszert írt fel neki, Tegretolt. Nagyon jó volt az elején, normalizálódni látszott az életünk, aztán elveszitette a munkáját, és ekkor ismét az ital következett és az agresszió, sőt ugy, hogy szedte, szedi a gyógyszert. Az utóbbi időben tudomásom szerint már nem iszik, illetve állitólag egyszer-egyszer egy-egy sört, de nekem tagadja, azt mondja, hogy nem iszik egy kortyot sem. Tudom, hogy hazudik, de próbáltam vele beszélni és akkor a tagadás mellett a támadás következett, hogy én ellenőrzöm, és beleszólok az életébe.
    Van még mit tennem, hogy ne tegye tönkre magát? Hogyan tudnám meggyőzni arról,hogy ne igyon. Én sem vagyok teljesen egészséges, depressziós vagyok, de ha a fiam nem agressziv akkor nagyon jól érzem magam. Hogyan tudnám rávenni, vagy ki által meggyőzni őt arról, hogy nem a helyes uton jár? Egyébként azt hallottam, hogy az utóbbi időben energiaitallal pótolja az italt (3-4 doboz) Azt gondolom, hogy ez sok, és ennek káros hatásáról sem tudom meggyőzni.
    Kérem válaszoljon mit tudnék még tenni a fiam érdekében?

    Köszönöm válaszát
    915. kérdés:
    Tami
    2012-05-20 14:19:11

    Kedves Kérdező!

    Érthető az aggodalma, de azon túl, hogy anyaként szeresse, nem tudok más tanáccsal szolgálni, hisz én a fiát nem ismerem. Az jó, ha a rendszeres orvosi kontrollra rá tudja beszélni, az orvos által javasolt terápia fontosságát hangsúlyozza, de nem érdemes ellenőrizni, fenyegetni, kritizálni, mert ezzel csak a kapcsolatukat veszélyezteti. Kitartást kívánok!

    Dr. Lakatos László

    915. válasz:
    Lakatos László
    2012-05-25 10:34:29
    vizesedés
    Tisztelt Doktor úr!
    Tíz éve kezelnek mániás depresszióval. Eleinte napi 400mg seroquelt szedtem, aztán két éve nehéz helyzetbe kerültem, felemeltük 600mg-ra. Egy évig elvoltam vele, de híztam, utána esztelen fogyókúrába kezdtem, eléggé kikészültem, alig ettem, míg pánikbeteg lettem. Erre kértem megint emelést, tehát már napi 800mg-ot szedtem, de nem használt. A pánikrohamok megmaradtak. Majd az orvos tanácsára elkezdtem szedni a cipralexet, reggel 10mg. Csak hogy elkezdtem vizesedni, és híztam is. Ez így ment egy évig, amíg elegem nem lett, a vízhajtó teák nem használtak, hiába diétáztam, sportoltam, egy deka sem ment le. Aztán az orvosom úgy döntött, váltsuk le a seroquelt, egy abilify nevezetű gyógyszerrel próbálkoztunk, de egyáltalán nem vált be. Nagyon ideges lettem tőle, és feszült, szorongtam, türelmetlen lettem. Emiatt elkezdtem szedni xanaxot is, nem nagy mennyiséget, de muszáj volt, mert nem bírtam aludni sem, meg napközben is túlpörögtem. Most abbahagytuk, de napi 400 mg seroquel mellett még mindig szorongtam, hiába szedtem mellé a xanaxot, viszont legalább beindult az anyagcserém, és éreztem, hogy a víz is kezd lassanként lemenni, csak hogy lelkileg nem voltam jól. Táppénzen vagyok, itt a szezon, sajnos nincs időm kísérletezni. Aztán kérdeztem az orvosomat, hogy van-e olyan gyógyszer ami kiváltaná a seroquelt, de azt mondta nincs. Nos most felemeltettem napi 600mg-ra, de érzem, hogy kezdek megint püffedt lenni (vizesedek, lassabb az anyagcserém), nagyon sokat híztam is, de szerintem a víz már több liter.) Esetleg a doktor úr tud olyan gyógyszerről, ami segíthetne? Végül is bevált a seroquel, csak a mellékhatása rossz. Hozzáteszem azóta, amióta cipralexet szedek. A doktor nőm azt mondta, ez a két gyógyszer kölcsön hatása. Ha tényleg nincs ami kiváltsa a seroquelt(a benne lévő nyugtató nekem nagyon jól hat), akkor érdemesebb lenne inkább másik antidepresszánst szedni, ami mellett nem vizesednék és híznék? Egyáltalán van rá esély? A válaszát előre is köszönöm!
    914. kérdés:
    Casey
    2012-05-19 04:36:42

    Kedves Kérdező!

    A leírtak alapján biztosan érdemes lenne korrigálni a kezelésen, hogy mellékhatásmentes legyen. A pániktünetek kezelése nem kizárólag gyógyszeres, mert a pszichoterápia jelentősen javítja a kezelés hatékonyságát. Beszélje meg a lehetőségeket a kezelőorvosával! Ha nagyon nem sikerül javítani a helyzetet, akkor szerintem beszéljen más orvossal is!

    Dr. Lakatos László

    914. válasz:
    Lakatos László
    2012-05-19 11:08:17
    Gyógyszerelés
    Tisztelt Doktor Úr,
    azt szeretném kérdezni, hogy a háziorvos felírhatja-e a Valdoxan nevű gyógyszert? Szakorvosi javaslatra felírhatja-e? Mennyi ideig írhatja a háziorvos? Tehát milyen feltételei vannak?
    Köszönöm a választ.
    913. kérdés:
    E
    2012-05-13 16:47:43

    Kedves Kérdező!

    Szakorvosi javaslattal a háziorvos is írhatja 90%-os támogatással 12 hónapig, anélkül csak 25% támogatással írhatja.

    Dr. Lakatos László

    913. válasz:
    Lakatos László
    2012-05-19 10:59:38
    pánikroham
    Tisztelt Doktor Úr!

    Másfél éves korom óta cipelem a depressziós betegséget,de úgy igazán 2000-től vált mélyebben bennem ez a betegség.Gyermek koromban is többször is elájultam.de ez tünet felnőtté válásnál is megmaradt Szülők nélkül állami gondozott ként teltek a gyermek éveim.A férjem által kaptam egy igazi jó szülőket csak az a lelki fájdalmam folytatodott.hogy sorban öt terhességemet veszítettem el és a depresszióm is inentőlerősödött meg.2012 máj-2.án teljesen egyik pillanatról a másikra elzsíbbadttam a családtagjaim mentőt hívtak és kórházba kerültem a szívinfarktust kizárták a mentőben pánikrohamot állapítottak meg azt szeretném megkérdezni.hogy a Doktor Úr szerint elő fordulhat hogy valóban pánikroham volt-e-? és azóta egyedül nem merek kimozdulni a lakásomból bizonytalan vagyok és borzasztóan rossz a közérzetem.Doktor Úr szerint is pánikroham volt-e-ami engem ért és ha igen meg ismétlődhet-e-? Vagy mire számítsak Több esetben is sajnos egyedül vagyok itthon,mert a párom dolgozik mit tegyek ha akkor kap el ez a rosszullét amikor egyedül vagyok.Megköszönném segítő válaszát. HÓPIHE
    912. kérdés:
    hópihe1964
    2012-05-10 09:23:04

    Kedves Kérdező!

    A tünetek pánikbetegségre utalnak, aminek a roham mellett jellemző tünete a rosszulléttől való tartós félelem, ami miatt sokan eltúlzott mértékben aggódnak mindennapos helyzetekben. Ezt kiválan meg lehet gyógyítni, ha megfelelő szakemberrel konzultál a kezelésről. Azt javaslom mihamarabb keressen pszichiáter orvost!

    Dr. Lakatos László

    912. válasz:
    Lakatos László
    2012-05-13 10:23:16
    Mi történik velem?
    Tisztelt Dr. Úr!
    Olyan problémám van, amivel nem tudok meg bírkózni! Nem tudom, hogy mi lehet ez. Gyanítom, hogy betegség, de azt nem , hogy milyen betegség. Ezért fordulok Önhöz segítségért.
    Beszélni nem merek róla senkinek...
    30 éves nő vagyok, már 15-16 évesen kezdődött, hogy olyan embereknek kívántam rosszat magamban, de nagyon rosszat, akiket nagyon szeretek. Aztán kb. 17-18 éves koromra ez eltűnt. De, az utóbbi fél évben vissza tért, és erősebb, mint valaha!
    Hogy példát is mondjak : nézek 1 filmet, amelyben például gyilkosság történik, és akkor jön valahonnan ez a borzalmas gondolat, mintha valami lakózna bennem, aki nem is én vagyok...és azt mondja : " Bárcsak meghalna X.Y." Ez az X.Y. persze, borzalmasan fontos ember az életemben, ha valami történne vele, nem élném túl! De, magamnak is kívánok minden féle rosszakat. Azt vettem észre, hogy a félelme törnek fel bennem. Olyan dolgokat kívánok, amelyektől nagyon félek, hogy egyszer bekövetkeznek. Ez rettenetes! Már nem bírok így élni, nem tudom, hogy mi ez, nem tudom miért csinálom ezeket!
    Kérem, segítsen!
    Mi történik bennem? Mi a neve ennek a betegségnek, és ha gyógyítható,akkor hogyan?
    Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
    Tisztelettel : MJJ58
    911. kérdés:
    MJJ58
    2012-05-08 08:26:53

    Kedves Kérdező!

    A leírtak a kényszerbetegségre jellemző tünetek, ahol épp az ilyen kínzó, a szándékaitól idegen gondolatok okoznak súlyos szorongást. Van rá megoldás, mert gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés kombinációjával gyógyítható. Mielőbb keressen fel ebben járatos pszichiáter orvost!

    Dr. Lakatos László

    911. válasz:
    Lakatos László
    2012-05-13 10:15:17
    tanácstalanság
    Tisztelt Dr. Lakatos László!

    Egy négy emeletes panellakás 3.emeletén lakom családommal. Felettünk a 4.emeleten albérletben szintén egy házaspár lakik 3 éves kisfiukkal. Mindennaposak a veszekedések a kiabálások, sírások. A lány szülei szintén a házban laknak, már többször szóltunk nekik is, tudnak a dologról, de nem tudnak mit tenni, szégyent hoz rá a vejük. Szóltunk a férfi miatt a főbérlőnek is, de mindhiába nem történt semmi. Már a kisfiú anyjának is szóltam,kértem hogy beszéljen a férjével az üvöltözés miatt, de sajnos azt válaszolta, nem tud mit tenni, mivel vele is ordít nem tudja megvédeni a gyerekét nem lehet vele beszélni, mivel durva. Éjjel 11 órakor még nem alszik a kisgyerek fut, rohan, ugrál és reggel már fél 6-kor fent van. Levelet is írtam nekik, kértem csendesebbek legyenek, nagyon áthallatszik a dübörgés,ugrálás, kiabálás. Ennek ellenére még jobban csinálják. Napi 5 órát alszunk minden nap, nagyon fáradtak vagyunk. Nekem kiújult a migrénem, arra Divascant szedek, munkahelyemen telefonos ügyintéző vagyok. Már nem bírom sokáig, nagyon fáradt vagyok.
    Mit lehet ilyenkor tenni, mert már sok mindent kipróbáltam,és csak egyre rosszabb minden!
    Várom mielőbbi válaszát!

    Köszönettel: Nemcsek Ildikó!
    910. kérdés:
    Ildikó13
    2012-05-06 11:28:59

    Kedves Ildikó!

    A problémás szomszédság rosszabb lehet, mint egy betegség, hisz itt másokat kellene megváltoztatni, ami általában nem könnyű. Én sajnos nem tudok ebben konkrét tanácsot adni, de szükség esetén jogi megoldást kell keresniük!

    Dr. Lakatos László

    910. válasz:
    Lakatos László
    2012-05-13 10:10:31
    Segítség!!!!!
    Tisztelt Dr. Lakatos László!

    A férjem alkoholbeteg, tisztában vagyunk a betegség összes következményeivel, velejáróival. Több mint 10 éve kitartunk mellette elfogadva betegségét. Minden létező kezelését támogattunk, mellette voltunk. Elérkezett az a pont, amikor azon kívül nem tehetünk semmit, mint beletörődünk mentetetlen. Sajnos az utóbbi évben azt a minimumot sem teszi meg, hogy a nyugalmunk legyen. Nappal iszik, alszik. Éjszaka pedig "pörög" ami abban nyilvánul meg, hogy szitkozódik, ordít, "halni készül". A két felnőtt fiam és én dolgozunk, nem hagy minket éjszaka pihenni. kértem többször orvosi segítséget, mentőt hívtam, a válasz ha a beteg nem akar kórházba menni akkor "erőszakkal nem vihetik el". Felteszik azt a "bonyolult kérdéseket" hogy hívják, hol lakik, este vagy reggel van, milyen nap és hanyadika van". Kettőt "hibázhat is", és maradhat. Nem értem hogyan engedhető meg, hogy egy alkoholbeteg, akinek már olyan szervi elváltozásai vannak, ami egyértelművé teszi a időnkénti tudatzavart nem vitethető el. A "legbiztatóbb(??????)" orvosi tanács költözzünk el mi. Három ember nyugalmának ez az ára? Nem létezik olyan törvény, hogy a beteg és környezete védelmében megfelelő helyre kerüljön?

    Válaszát előre is köszönöm!
    909. kérdés:
    Betti
    2012-05-05 09:43:42

    Kedves Kérdező!

    Megértem a kétségbeesését, de valóban a törvényi szabályozás erre nem terjed ki, kizárólag az elmezavar miatti veszélyeztetés lehet a kényszergyógykezelés oka. Érdemes lenne ezért a férjével minden lehetőséget kertelés nélkül tisztáznia! Ez a része inkább magánéleti és jogi, mintsem orvosi kérdés.

    Dr. Lakatos László

     

    909. válasz:
    Lakatos László
    2012-05-06 09:20:17
    megfelelési vágy

    Egy olyan problémám van, hogy van egy komoly dönteni való az életemben és nem tudok évek óta dönteni, és nagyon szenvedek e miatt. Lenne egy vallási kozösség, amihez nem akarok/tudok elköteleződni. Leginkább az ami megakadályoz benne, hogy mit fognak gondolni rólam mások, ha így élek majd. Sokszor azt érzem, hogy engedélyt kéne kérnem másoktól, hogy így gondolkodhassak, vagy így élhessek.Vagy nagyon zavar, ha másoknak erről még nem beszéltem és, hogy mi lesz ha kiderül, hogy ide járok, mit fognak szólni.Az ismerőseimnek már beszéltem erről, de új emberek esetében ez mindig előjön, és inkább feladnám ezt az egészet.
    De akkor meg nem látok más kiutat, mert ez rengeteg erőt adna.
    Ehhez amúgy azt kéne, hogy lenne egy komoly élet célom, és azért megtenni mindent, de én nem akarok olyat, mert akkor bolondnak fognak nézni mások. És akkor fel is kéne nőni talán és én nem akarok.
    (Az egész jól megy, hogy egy-egy adott helyzetben kockáztassak, és megmondom másoknak, ha valami nem tetszik, vagy nem akarok részt venni valamiben.)
    Remélem érthetően fogalmaztam és tud valamit segiteni.
    Tudom, hogy döntenem nekem kell, de hogyan lehet lekűzdeni a megfelelési vágyat?(hogy ne arra hajtsak, hogy mindenki szeressen, nem mintha sok mindenki szeretett volna régebben vagy ilyenek)

    908. kérdés:
    Lemon
    2012-05-03 12:49:18

    Kedves Kérdező!

    Nem teljesen világos számomra, hogy konkrétan miről van szó. Ha úgy érzi, hogy általában nem tud megfelelően viselkedni társas helyzetekben, arra a magatartásterápia a legjobb megoldás. Érdemes szakemberrel konzultáljon!

    Dr. Lakatos László

    908. válasz:
    Lakatos László
    2012-05-05 07:38:39
    ismét
    Tisztelt Doktor Úr!
    Szokásomtól eltérően most egy kicsit "nyomulósabb" leszek, de muszáj reagálnom az Ön válaszára.
    Bő 15 éve járok pszichiáter doktornőhöz, volt egyéni terápia, nagy utat tettem meg, sokat dolgoztam magamon. Nyolc éve hozta létre a doktornő a depresszió-csoportot, két hetente 1 óra, 8-10 résztvevővel. Azóta oda járok, egyéni beszélgetésre nagyon ritkán van mód. Tehát igyekeztem mindig megtenni a tőlem telhetőt, de most mégis nagyon rosszul vagyok. Ezért fordultam Önhöz, de mint előzőleg is írtam, tudom, hogy nem kap mindig mindenki segítséget, csak persze ezt nehéz elfogadni. Szeretnék jobban lenni, dolgozni, tenni a dolgomat, nem tudok beletörődni, hogy nem vagyok rá képes. Lehetséges, hogy Ön sem tud segíteni, elfogadom, de meg kellett próbálnom.
    Köszönöm a türelmét "Mákvirág"
    907. kérdés:
    Mákvirág
    2012-05-03 09:46:05

    Kedves Kérdező!

    Szerintem a fő kérdések ezek: a gondjai megoldásában elsősorban orvosra vagy más változásra van-e szüksége. Előbbi esetben a kezelőorvosa erre alkalmas-e, ha nem, tud-e mástól segítséget kapni. Azt nem hiszem, hogy ez levelezés útján megoldható. Az útkeresés már fél siker, maradjon mozgásban, ne adja fel!

    Dr. Lakatos László

    907. válasz:
    Lakatos László
    2012-05-05 07:32:37
    segítség!
    Tisztelt Doktor Úr!
    Segítségre van szükségem, ez egyértelmű, persze tudom, hogy van úgy, hogy - járni jár, csak nem jut -, de hát az a gonosz remény dolgozik...
    Középkorú nő vagyok, régóta depresszióval kezelve, jelenleg Ventadepresst szedek, 150 mg este. Elvagyok vele, problémát nem okoz, viszont mégis nagyon rossz állapotban vagyok. Alig tudok valamit csinálni, elmaradnak a feladatok, ez tovább rontja amúgy is igen nehéz helyzetünket. Munkanélküli vagyok régóta, nagyon kéne dolgoznom, de képtelen vagyok állást találni. Sajnos a férjem teljesen alkalmatlan ilyen jellegű segítségnyújtásra, más sincs a családomban, akihez fordulhatnék. Az orvosi segítség kimerül a gyógyszer-felírásban, kórházba sem szeretnék menni, nem gondolom, hogy segítene. Nagyon nagy teher így az élet nekem, keljfeljancsi voltam, de most már nem vagyok képes egyedül felállni. Nem tudok. Csak annyi kéne, hogy valaki felemel, segíti az első 1-2 lépést megtenni... csak ennyi. Van valahol ilyen segítségre lehetőség? Hová forduljak?
    Köszönöm, hogy elolvasta soraimat...
    906. kérdés:
    Mákvirág
    2012-05-02 04:31:54

    Kedves Kérdező!

    Szerintem érdemes olyan orvost keresnie, aki pszichoterápiával, konkrét tanácsokkal is tud segíteni. Léteznek pszichiátriai betegek számára létrehozott csoportok is. Erről meg kellene kérdeznie a kezelőorovosát.  A neten is érdemes tájékozódni.

    Dr. Lakatos László

    906. válasz:
    Lakatos László
    2012-05-03 06:55:50
« »
Kedvezményes ajánlatok
E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Mosogatógépek
Már 59 890 Ft-tól

Okostelefonok
Már 14 900 Ft-tól

Kávéfőzők
Már 961 Ft-tól

 

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30
21 (CD)
Adele :
Online ár:
4 274 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft
5% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv