A mérgező szerotonin?

A szerotonin szint emelése több egymásra épülő biokémiai folyamat révén a stressz elleni védekezést javító változást eredményez.

Az interneten nevelkedett és a világról így tájékozódó emberek számára természetes, hogy sok, addig ismeretlen orvosi kifejezésnek utánanéznek, alaposan tájékozódnak róla. Ez jó dolog. Ugyanakkor sok félreértést is eredményez, ha csak egyoldalú véleményeket tartalmazó oldalakhoz, fórumokhoz jut el valaki.  A modern pszichiátriában sikerrel alkalmazott gyógyszerek nagy részét, ahogy magát a pszichiátriai gyógyítást is sok támadás éri ellenérdekelt (elsősorban üzletileg) csoportok és félreinformált emberek részéről.

Sokakban él az a tévhit, hogy minden kémiai beavatkozás természetellenes, így csak rossz lehet. Ez az érvelés több ponton is téves. A természet maga is csupa kémiai beavatkozás. Érdekes, hogy a bizonytalan hatékonyságú, de mindenképp kémiai hatást kiváltó „természetes” hatóanyagú szerekkel szemben nagyon engedékeny a közgondolkodás, míg egy rendkívül szigorúan ellenőrzött, kiszámíthatóan ható gyógyszerrel szemben inkább elutasító. Jó példa erre a pszichiátriai betegségekben igazolt hatékonyságú szerotonin szintet emelő hatású (SSRI=szelektív szerotonin visszavétel gátló) szerekkel kapcsolatos téves elképzelések garmadája.

A szerotonin az idegrendszer egyik ún. hírvivő anyaga. Ezek az anyagok biztosítják az idegsejtek közötti információátvitelt. Igazolódott, hogy a szerotonin szint emelése több egymásra épülő biokémiai folyamat révén a stressz elleni védekezést javító változást eredményez. Az eredmény nem pusztán a stresszhez köthető tünetek és pszichiátriai betegségek (depresszió, szorongásos állapotok) szubjektív javulásával mérhető, hanem pl. fontos agyi központokban az idegsejtek számának növekedésével is!!! Ezzel ellentétben a nem kezelt depresszió, tartós szorongás idegsejt pusztulást eredményez. A szerotonin szintet emelő gyógyszerek viszont nem természetellenes állapotot hoznak létre, hanem a stressz miatt megváltozott egyensúlyt állítják helyre. Természetesen azok sem tévednek, akik szerint életmódváltozással, pszichoterápiával elérhető szemléletváltozással is el lehet érni ugyanezt. A kétféle hatás eredménye ugyanaz. A kezelésben mindkét oldalról együtt lehet a leghamarabb és legtartósabb módon gyógyulást elérni.

Tévedés, hogy a szerotonin szint emelése mérgezi az idegrendszert. A jóval nagyobb számban alkalmazott tüneti hatású nyugtató gyógyszerekkel ellentétben ezek az SSRI gyógyszerek nem okoznak hozzászokást, tehát nem kell növelni az adagot a hatáshoz, és biológiai értelemben nem okoznak függőséget sem. Más kérdés, hogy a szorongó emberek többsége lelki szinten hajlamos a függőségre általában, ami azt eredményezheti, hogy a gyógyszert is megnyugtató „mankónak” tekintik, így az elhagyásuk után fokozódik a szorongás, ha ennek leküzdésében nem kapnak szakszerű segítséget.

A szerotonin „természetes” hatásának bizonyítéka az is, hogy olyan természetes folyamatok biztosítják a megfelelő szintjét, mint az étkezés, az alvás, testmozgás, napfény, örömérzet, szexualitás, testi közérzet. A csökkent szerotonin szint helyreállítását célozza a szervezetünk részéről, hogy pl.  a depressziós, szorongó emberek több szénhidrátot kívánnak, amivel megpróbálják helyreállítani  a szerotonin szintjét az agyban. Súlyosabb esetben viszont a depresszióra jellemző étvágytalanság tovább rontja a folyamatot, ahogy a lecsökkent alvásmennyiség, a kevesebb mozgás, a napfény, az örömérzet és a szexuális együttlétek hiánya vagy a testi fájdalmak is csökkenti k a szerotonin mennyiségét. Jellegzetes módon épp a felsoroltak a depresszióra leginkább jellemző tünetek, amelyek a sikeres terápia esetén kivétel nélkül javulnak, helyreáll az egyensúly. Ezt tekintik néhányan mérgezésnek. Tévednek.

Dr. Lakatos László

pszichiáter szakorvos

Ki a pszichopata?

A fő gond ennek az embernek a kezelésével, hogy ő ezt nagyon nem érzi szükségesnek.

Mindannyian halljuk, sőt akár mondjuk is embertársainkról, hogy „ez egy pszichopata”. Többnyire azokról gondoljuk ezt, akik nem úgy viselkednek ahogy a környezetük ezt normálisnak tartaná, de nem egyértelmű, hogy ezt bárki betegségnek gondolná. Nem is könnyű ezt eldönteni, hisz azokról gondoljuk ezt, akik bennünket zavarnak, bántanak bennünket, agresszíven, sokszor bűncselekmény formájában oldják meg a konfliktusokat, nem foglalkoznak mások igényeivel, érzéseivel.  Mit gondol erről a pszichiáter? Lehet-e itt betegségről és kezelésről beszélni? Odáig még rendben is van a dolog, hogy vannak kritériumok, amelyek alapján megállapítható a köznyelvben pszichopátiának nevezett állapot, amit orvosilag disszociális vagy antiszociális személyiségzavarnak mondunk. Ennek kritériuma legalább három a következők közül: sorozatos törvényszegések, mások folyamatos becsapása, indulatos reakciók a következmények mérlegelése nélkül, agresszív cselekedetek, nem törődik sem saját, sem mások veszélyeztetésével, állandó munkahelyi, iskolai, pénzügyi problémák, lelkiismereti problémák hiánya.  A fő gond ennek az embernek a kezelésével, hogy ő ezt nagyon nem érzi szükségesnek. Az egyetlen valódi esély, ha olyan környezetbe kerül, ahol másoktól lépésről lépésre megtanul más viselkedésformákat, megpróbál alkalmazkodni másokhoz. Sajnos erre legtöbbször már csak a börtönben kerül először sor, ami nem mondható ideális tanulási helyzetnek. A szerencsésebbeknek a család, a párkapcsolat, újabb emberi kapcsolatok adnak esélyt a változásra. Orvosi értelemben csak az esetleges szövődmények, pl. alkohol-, drogfüggőség kezelése ad esélyt a pozitív irányú változások elindítására. Dr. Lakatos László

Személyiségzavar – ezt meg ki dönti el?

Jellemzően az időszakosan fellépő krízisek, depressziós, szorongásos tünetek, szerfüggőség, esetleg öngyilkossági kísérlet kapcsán merül fel a kezelés igénye.

 Ki ne halott volna gátlástalan pszichopatákról, személyiségzavarban szenvedő csalókról, szélhámosokról…vajon miről van szó, amikor ezt a címet adományozzuk embertársainknak. Mit mondhat erről a lélek, a magatartás betegségeivel foglalkozó szakember, a pszichiáter. Betegségről, vagy inkább csak szélsőséges, mások által nem (vagy csak nehezen) elfogadott viselkedésről lehet beszélni? Van egyértelmű, objektív mérce és határ az elfogadott és a beteg viselkedés között? Ma nincs általánosan elfogadott mérőműszer, teszt vagy bármi, amivel a fenti kérdések eldönthetők lennének. A mérce mindig az adott társadalomtól függ. A személyiségzavar elfogadott alapkritériumai a pszichiáterek számára:

1. tartósan fennálló személyiségjegyek, amik eltérnek az adott kultúra elvárásaitól
2. nem más betegség (pl. elbutulás vagy agydaganat) okozza
3. nehézséget, zavart okoz a társadalmi beilleszkedésben, emberi kapcsolatokban, szenvedést, teljesítményromlást eredményez

Dr. Lakatos László

Memóriazavar depresszióban

A depressziós állapotra jellemző negatív beállítódás a saját szellemi tevékenység megítélésére is kihat.

Az eddig rendelkezésre álló információink szerint a depressziós betegek szubjektíven megélt gondolkodási-emlékezési zavarai az esetek jórészében nem támaszthatók alá objektív tesztvizsgálatokkal. Úgy tűnik, hogy a betegek által átélt panaszok sokkal inkább a depresszió tünetének tekinthetők.

A depressziós állapotra jellemző negatív beállítódás a saját szellemi tevékenység megítélésére is kihat, a beteg ezt is sokkal rosszabbnak ítéli meg, mint amilyen az valóságban. Vizsgálatok is igazolták, hogy azok a betegek, akik memóriazavart panaszolnak, ezzel egy időben több testi tünetet is átélnek, és saját képességeiket általában sokkal rosszabbnak érzik. Így például, ha idős emberek állandóan emlékezetzavarra panaszkodnak, miközben ezt objektív tünetek nem támasztják alá, valószínűleg depresszió állhat a háttérben.

A kérdés pontosabb tisztázása érdekében vizsgálatot végeztek (Mowla és munkatársai 2007), amelyben 64 depressziós beteget vizsgáltak meg egy elfogadott objektív memóriateszttel, és ugyanakkor kikérdezték a betegeket az általuk szubjektíven megélt emlékezetzavarokról. A tesztet hasonló életkorú egészséges önkéntesek egy csoportjával is elvégeztették.

A depressziós betegek durván fele panaszolt memóriazavart, és a betegek csoportjában egyértelműen rosszabbak voltak a teszt eredményei, mint az egészségesek között. A panaszok fordított összefüggést mutattak az iskolázottsággal, tehát az alacsonyabb végzettségűeknél több volt a panasz. Minél hosszabb ideje állt fenn a betegség, ill. minél korábban kezdődött, annál több volt a panasz. A panaszok nem a depresszió súlyosságától függtek, hanem elsősorban a hipokondriára való hajlamtól. Ez megerősíti azokat a régebbi megfigyeléseket, hogy elsősorban azok a betegek panaszolnak memóriazavart, akik hajlamosabbak a lelki eredetű testi tünetek kialakulására, akiknél gyakoribbak a szorongásos állapotok, és akik általában elégedetlenebbek önmagukkal.

A vizsgálat másik érdekes eredménye, hogy valójában az objektív tesztmódszerek alapján nem volt értékelhető teljesítménybeli különbség a memóriazavart panaszoló és az azt nem panaszoló betegek között, sőt a logikai memória szempontjából épp azok mutattak rosszabb teljesítményt, akik nem panaszkodtak memóriazavarról.

A vizsgálat alapján, tehát depresszióban nem tekinthetjük megbízható jelzésnek a tényleges memóriazavar szempontjából, ha a beteg azt panaszolja. Egyébként ehhez hasonlóan más pszichiátriai betegségek esetén, így demenciában és szkizofréniában sem találtak egyértelmű összefüggést a szubjektíven panaszolt memóriaromlás és a tényleges károsodás között.

Dr. Lakatos László

pszichiáter szakorvos

A szorongás orvosi szemmel2

A szorongásos betegségek rövid leírása

Fóbiás betegségek

A szorongás ezekben az esetekben valamilyen jól meghatározott, de valójában veszélyesnek nem tekinthető helyzetben alakul ki.

Agorafóbia

Lényege az olyan helyeken jelentkező félelem, amelyeket nehéz elhagyni, ahol szükség (rosszullét) esetén nem lehet gyors segítséget kérni. Leggyakrabban a beteg fél elhagyni a lakását, nem mer (főként egyedül) nagyobb áruházakba bemenni, tömegközlekedési eszközön utazni (ezek miatt nevezik közlekedési fóbiának is). Általánosságban jellemző, hogy a beteg a felsorolt szorongáskeltő helyzeteket igyekszik elkerülni. Igen gyakran a pánikbetegséget kíséri.

Szociális fóbia

Lényege a szociális, társas helyzetekben jelentkező szorongás és ezek elkerülése. Legjellemzőbb, hogy a beteg azoktól a helyzetektől fél, ahol mások (főképp, ha idegenek) figyelmének középpontjába kerülhet, megszégyenüléstől, valamilyen kellemetlenség bekövetkezésétől tart. Az ilyen helyzetek pánikszerű szorongásos tüneteket provokálnak. Az előrevetített szorongás nagymértékben gátolja a mindennapi tevékenységet, a szociális kapcsolatokat.

Meghatározott (specifikus, egyszerű) fóbia

A szorongás kizárólag valamilyen egészen határozott szituációban jön létre, valaminek a látványa, közelsége váltja ki. Leggyakrabban valamilyen állat (pók, kígyó, férgek stb.), jellegzetes szituáció (magasság, vihar, víz) vagy sérülés, vér, injekció szerepel a kiváltó tényezők között. A betegek tisztában vannak félelmeik ésszerűtlen, eltúlzott voltával, ennek ellenére ezeket a helyzeteket kerülik, és ez negatív hatással van a mindennapi életükre.

Egyéb szorongásos betegségek

Pánikbetegség

Lényege a visszatérő, váratlan, súlyos szorongással, ijesztő testi tünetekkel járó rosszullét, a pánikroham. A roham leggyakoribb tünetei: heves szívdobogás, mellkasi fájdalom, szédülés, fulladásérzés, izzadás, remegés, furcsa megváltozottság-érzés, haláltól, megőrüléstől való félelem. A felsoroltak a leggyakoribb, de nem kizárólagos tünetek, ritkábban egyéb, sokszor tisztán szomatikus eredetűnek gondolt tünetek (emésztési zavar, fejfájás stb.) is jelentkezhetnek. A pánikbetegség diagnózisához a rohamok (legalább négy tünettel) ismétlődése vagy egy rohamot követően legalább egy hónapja tartó állandó félelem (a következő rosszulléttől) szükséges. A roham általában csak rövid ideig (10-20 percig) tart.

A pánikbetegséget nagyon gyakran agorafóbia is kíséri, és az esetek kb. felében depresszióval is együtt jár.

Generalizált szorongás

A szorongás és a kapcsolódó testi tünetek szinte állandóan, bár változó intenzitással jelen vannak, nem valamilyen jellemző helyzet váltja ki őket. A betegek leggyakrabban állandó idegességérzést, remegést, szédülést, szívdobogásérzést, gyomorfájdalmat, fáradékonyságot, gondolkodászavart (feledékenységet) panaszolnak. A tünetek legalább fél éves fennállása szükséges a diagnózis kimondásához.

Kevert szorongásos-depressziós zavar

Ebben az esetben a különböző szorongásos és depressziós tünetek egyaránt jelent vannak, de külön-külön nem teljesül sem a depresszió, sem bármely szorongásos kórkép diagnózisa. Ha mind a depresszió, mind valamely szorongásos kórkép fennáll, akkor ezeket külön kell diagnosztizálni.

A fentiek mellett hosszabb-rövidebb ideig tartó szorongásos tünetek önállóan is megjelenhetnek, és sokféle testi betegséghez társulva vagy azok hátterében (pszichoszomatikus betegségek, pl. asztma, atópiás dermatitis, irritábilis bél szindróma, krónikus mozgásszervi fájdalmak stb.) is feltárhatók, sokszor rontják a testi tünetek gyógyulását, szerepük lehet azok krónikus fennállásában.

Kényszerbetegség

A kényszerbetegség a szorongásos zavarok közé tartozik, de a BNO rendszer önálló csoportba sorolja. Általában már a gyermekkorban kezdődő kényszergondolatok és/vagy kényszercselekedetek jellemzik. A kényszergondolatok általában kínzó, kellemetlen, a személyiségtől idegen, a tudatba „kényszerűen” betolakodó, szorongást okozó gondolatok, pl. egy szeretett személy megölésére érzett késztetés. Természetesen sohasem fordul elő, hogy a beteg a kényszergondolatnak megfelelő cselekedetet bármilyen körülmények között is végrehajtsa. A kényszercselekedet épp valamilyen kényszergondolat és az ahhoz kapcsolódó szorongás elhárítását szolgálja, általában ésszerűtlen, eltúlzott mértékű, amivel a beteg is tisztában van, az a mindennapi életét súlyosan károsítja. Leggyakrabban kézmosás, rendrakás, ellenőrzések formájában jelentkezik

A szorongásos betegségekkel rokon (vagy részben azok közé sorolható) a BNO rendszerben önálló csoportokba sorolt egyéb kórképeket csak felsoroljuk, azok részletes ismertetésére itt nem kerül sor: akut stresszreakció, poszttraumás stressz zavar, alkalmazkodási zavarok, disszociatív (régen hisztériás) zavarok, szomatizációs zavar, hipochondriázis és az evészavarok (anorexia, bulimia).

Dr. Lakatos László

pszichiáter szakorvos